Nagyon sokan úgy kezdik az új évet, hogy na most aztán minden megváltozik, lefogyok, leszokok, megváltozok, megnősülök, férjhez megyek...és még sorolhatnám a végtelenségig a szebbnél szebb fogadalmakat.

Aztán eltelik egy nap, egy hét...elmúlik egy hónap és nem történik semmi változás.

Miért?

Mert nem akarunk megváltozni.

Miért?

Mert kényelmesebb a régi, még akkor is ha tudjuk, hogy nem is olyan előnyös.

A változáshoz kevés a fogadalom, kevés az ígéret!

Én csak egyet fogadtam idén is.

Megteszem, amit meg kell tennem.

Tavaly is bejött.

Idén is sikerülnie kell.

Legyél te magad a változás, sőt az örök változó!

Hadd kapkodja a világ a fejét, és ne győzzön követni téged!

Ha ideje levetni a kinőtt gúnyát, akkor vedd le!

Ha ideje kidobnod a szemetet, ne tartsd meg!

Ha ideje lépned, lépj!

Boldog változást mindenkinek!

Sokan úgy élhették meg ezt, az idei évet, hogy nem valósultak meg álmaik, nem érhették el a céljaikat, vagy megszűnt az életükben olyan párkapcsolat, amiről azt hitték, amitől azt várták el, hogy tovább tartson.

Fenti okok közül egy is elég ahhoz, hogy ne érezzük magunkat boldognak, sőt át tudunk esni a ló túlsó oldalára és teljes mértékben boldogtalanok is tudunk lenni.

Miért is visel meg bennünket egy szakítás, miért nem tudjuk úgy átélni, mint egyik nap elengedését a másik után?

Miért nem tudunk lapozni, ha egyszer már nyilvánvalóvá vált, hogy valakivel nem egy az utunk?

Mert könnyebb visszasírni a múltat, könnyebb keseregni és egy bizonyos ember után vágyódni mint a múltat méltó helyére tenni és továbblépni.

Nem fog elmúlni egy szerelem sem, ha életben tartjuk, nem fog egy ember sem eltűnni az életünkből, ha érzelmileg ott tartjuk.

Igen, mi magunk vagyunk az, aki ott tartja. Hiszen azzal, hogy őt akarjuk, őt kívánjuk, vele akarunk lenni, nem csinálunk semmi mást, csak kapaszkodunk abba, aki már más utakon jár.

Ha idén elhagyott valaki, akit nagyin szerettél, akivel akár életed végéig is tudtál volna élni, akkor két dolgot tehetsz

1. Sírsz érte, vágyódsz utána, emészted magad és beleőrülsz a kínba, amit ő okozott, de TE vagy az egyetlen, aki életben tart.

2. Sírsz érte, mert még mindig szereteted. De egyben elfogadod a döntését és a sorsod, ami miatt nem fogod emészteni magad és nem fogsz úgy a jövő évbe lépni, hogy tele van szennyessel a zsákod.

Azt inkább hagyd itt az idei évben!

Őt elengedted, magadnak pedig egy új lehetőséget adtál arra, hogy jobb, sőt még jobb életed lehessen.

Ne az után sírj, aki elment! Ne az miatt szomorkodj, ami elmúlt, vagy, ami nem lett!

Köszönj el tőle is pont úgy, mint az ó évtől, lapozz tovább, pont úgy, mint egy naptárban teszed!

Nézz a jövőbe, amit csak felemelt fejjel tehetsz meg!

Örülj annak, hogy kaptál egy új és patyolat tiszta lapot a sorstól!

Te vagy a művész, a saját életed alkotója, rendelkezésedre áll egy egész paletta, tele szebbnél szebb színekkel...

Csak a fantáziád szab határt az alkotásodnak!

Hagyhatod persze üresen is...akkor gyakorlatilag megszűntél létezni...

De tele is festheted, vagy rajzolhatod, vagy csak írhatod azt a lapot!

Mindent megtehetsz!

Minden feltétel meg van adva!

Te, egy papír, és a színek!

Használd ki!

Írj meg magadnak egy olyan történetet, amiben te leszel a főszereplő, rajzolj, fess magadnak egy olyan világot, amiben te leszel majd a középpontban!

Élj a lehetőségeiddel!

Az idei évnek mindjárt vége, és elköszön tőled. Neki letelt az ideje...

Te se tartsd tovább életben, ne marasztald, mennie, múlnia kell.

Az a kapcsolat, ami az idei évben szakadt meg, bomlott fel, az is legyen a múlté, és már csak az emlékkönyvedben legyen helye, egy bejegyzés formájában.

Szép volt, jó volt.

De már csak volt, nem van és nem lesz.

Köszönj el tőle, csukd be az emlékkönyved, és nézz fel, nézz előre!

Jövőre, az ideinél pont egy nappal több áll a rendelkezésedre ahhoz, hogy olyan életed lehessen, amilyet szeretnél!

Ne felejtsd el, jövőre 366 napig is boldog lehetsz!

                         Nagyon Boldog új évet kívánok minden Kedves olvasómnak!

                                                     Tisztelettel és köszönettel!

                                                                   Molnár Csanád

                 Karácsony alkalmából fogadjátok tőlem szeretettel a mai írásom!

 Nagyon fontos, és talán az év legjelentősebb ünnepe a karácsony.

Mára már kissé elfelejtettük, hogy miről és kiről is szól, illetve kellene, hogy szóljon.

Igazából a keresztény világ ünnepe a karácsony, amit azért tettek ünnepnappá, mert megszületett a Megváltó, a Messiás...

Ezt, ha jól sejtem mindenki tudja, és ha álmából keltenek, akkor is meg tudja mondani.

Akkor hol, mikor és miért nem azt jelenti ma is is mint, amit kellene?

Mára átalakult a családok és a szeretet ünnepévé, ami annyit jelent, hogy együtt vagyunk a szeretteinkkel, a családunk tagjaival, köztük azokkal is, akiket év közben szinte nem is látunk, vagy nem is beszélgetünk velük.

Kicsit túl lihegjük ezt...

Rá tukmáljuk az emberekre az ünnepet, közben pedig azt sem tudjuk, hogy miért van karácsony. Minden csatornán csak azt látod, hogy énekelnek, dalolnak, ünnepelnek, de a Megváltóról egy szót sem hallasz, arról meg főleg nem, hogy ha egyedül vagy a fa előtt, akkor mit csinálj!

 Azokhoz szólok most, akiknek nincs kit, mert nincs miért átölelnie, akiknek nincs mára, se holnapra vacsora partnere, akiknek az a szerep jutott, hogy nem adhat senkinek semmit, senkinek nem csinálhatott meglepetést, és nem várja izgulva az estét, hogy ő mit kap, mert nem a semmit.

Akinek senkije nincs, mert elhagyták, vagy elmentek mellőle, azoknak ezen az ünnepen RETTENTŐ NAGY erőről kell tanúbizonyságot tenniük és még véletlenül sem szabad azt gondolniuk, elhinniük, hogy ők nem érnek annyit, mint bárki más, akit szeretett, legalábbis annak hitt és vélt emberek vesznek körül!

Akinek nem jutott társ se mára, se holnapra, se azutánra, annak az legyen a legfontosabb, hogy vigyázzon arra, amiből soha nem fogyhatunk ki!

Legyen hited!

Ez legyen vagy vallásos, vagy világi, teljesen mindegy!

Ne vessz el a nagy térben, ne veszítsd el az önmagadba és a világodba vetett hitedet!

Ha nincs társad, ne legyél szomorú, ne vegye kedved az, hogy egyedül ülsz le ma este vacsorázni és a bejglit is te eszed meg az elejétől a végéig!

Higgy magadban, higgy az erődben, higgy abban, hogy így is szép és teljes az életed!

Ha valaki elhagyott, akkor csak azért tette mert neki így kellett tennie.

Ne sírj utána, ne keserítse meg a további életed a búbánat!

Tedd le, hagyd el a múltat, a jövődben csak egy emlék maradjon belőle!

Állj talpra, húzd ki magad, hogy legyen méltóságod, emeld fel a fejed, hogy ne csak a cipőd orrát láthasd, tekints fel a karácsonyfádra és lásd meg benne a fényt, ami bevilágítja neked az előtted lévő utat, amin ugyan egyedül kell elindulnod, de ha bízol benne, akkor nem magányosan fogod járni!

      Legyél Boldog karácsonykor is!!!!!

Sokan, sokféle módon éljük meg az egyedüllétet.

Vannak olyan emberek, akik ha nincs épp senkijük, akkor azt tragédiának, bajnak érzik, értéktelennek, selejtesnek érzik magukat.

Folyamatosan csak egy kérdés kattog a fejükben.

Miért nincs senkim?

Ők nem érzik jól magukat egyedül, azt hajtogatják folyamatosan, hogy az ember társas lény, meg, hogy mindenkinek kell egy társ az életében, akivel megoszthatja az örömét vagy éppen a bánatát.

Nekik mindig is kell valaki, akire tulajdonképpen támaszkodhatnak.

Ilyenkor, karácsony ünnepének közeledtével súlyosbodhatnak a negatív érzések, és a magány olyan rút lehet, hogy meggondolatlan lépésekre is képesek.

Nem arra gondolok, hogy a marcangoló érzés miatt magukban kárt tesznek, bár sajnos sok esetben ez is előfordul.

Arról van szó, hogy a szeretet ünnepének a hangulata magával ragadja őket és minden áron arra törekszenek, hogy ne egyedül üljenek le Szent este az asztal mellé.

Már nincsenek igények, nem baj ha az ideális szőke helyett barna az illető, az sem baj ha az álmunkban megjelenő filigrán, sportos helyett egy telt, esetleg duci partnerrel jövünk össze.

Elfelejthetik azokat az elvárásokat, amik kellenek ahhoz, hogy ő tetsszen is és vonzó is legyen egy személyben.

Nem baj ha a bőbeszédű kedvenc ember típus helyett egy némaságba burkolózó az ember.

Egy a lényeg és csak arra figyelnek oda.

Legyen, más nem számít.

Súlyos kapcsolatfüggőség az, amikor nem érdekel már semmi, az sem baj, ha magunkat arcul köpjük.

Szeretetre vágyunk és ez miatt feláldozzuk magunkat, egy ölelésért, egy csókért, vagy egy forró éjszakáért.

Nem azt mondom, hogy nem kellenek az egy vagy pár éjszakás kapcsolatok, de ha az miatt megyünk bele egy kósza aktusba mert mindegy kivel, csak legyen, akkor nagy baj van.

Egy ilyen este után még rosszabbul fogja érezni magát az, aki a szeretet éhsége miatt mondott igent, és nem csak kedvtelésből, mert neki nem szex, hanem szeretet kell.

Azt pedig nem fogja megkapni se egy, se ketté együtt töltött éjszaka után.

Az jóval később alakul ki.

Van az a helyzet, amikor nem válogatsz.

Eleged van az egyedül töltött szombat estékből, vagy hétvégékből, meguntad, hogy nem hajthatod senki vállgödrébe a fejed, fáj minden olyan ünnep, amin egyedül veszel részt.

Ilyenkor légy résen, figyelj oda magadra, hogy még akkor se add magad oda a valós értékednél kevesebbért, vigyázz magadra, hogy a meglévő lelki sebeid mellé, nehogy újat szerezz!

Van az a helyzet, amikor nem válogatsz!

Ilyenkor a legjobb ha magadba fordulsz és átértékeled a helyzeted, és az életed!

Elvárásaid, igényeid akkor is legyenek, amikor éhezel és bármit megadnál azért, hogy valaki magához szorítson!

Sok ember úgy viselkedik egy párkapcsolat, hogy gyakorlatilag mindenben igazat ad a párjának.

Teszi ezt azért, hogy egyrészt elkerülje a nem kívánt konfliktus helyzetet, vagy pusztán azért mert bőven megelégszik azzal, hogy ha másik fél jól érzi magát.

Neki, magának elég annyi, hogy a párját kiszolgálja. Mert az bizony csak kiszolgálás, ha csak róla szól az egész történet.

Jó neki minden, amit és ahogy elé tesznek.

Nincsenek önálló igényei, vágyai, céljai, sőt az ízlésvilága is afelé mozdul, amerre a párjának megfelelő lesz.

Nem panaszkodik, hogy sós, vagy éppen sótlan a tökfőzelék, nem rinyál, hogy már megint a szappanoperát kell nézni este, elfogadja azt, ami van.

Nem küzd önmagáért, gyakorlatilag odaadta magát a másiknak, mégpedig használatra.

Ez egy darabig szép és jó, hiszen ellentétek nem lévén, elmaradnak a viták és minden szépnek és jónak látszik.

De csak annak látszik!

Egy cseppet sem szép, és nem is jó.

Akinek már nincsenek önálló céljai, amit a társától függetlenül is meg akar valósítani, az az ember valójában lelkileg már megszűnt létezni, ő már nem egy önálló egyéniség, hanem csak egy szolga, akinek akkor lesz csal valamije, ha adnak neki. De abban sem lesz köszönete, mert azt kap, amit a másik fél jónak ítél, és nem azt, amit ő maga szeretne.

Ezért nem szabad csak a másik fél igényeit figyelembe venni akkor, amikor szóba kerül, ezért nem csak a másik fél vágyairól kell szót ejteni.

Hosszabb távon úgyis csak akkor működhet normálisan egy párkapcsolat, ha abban mindenkinek megvalósulnak az egyéni vágyai is és nem kell sokszor lemondania azokról vagy túl sokáig várni azok megvalósulására.

Nem szabad mindenre rábólintani, nem kell mindenre azonnal igennel felelni!

Egy feltett kérdésre nem mindig az a helyes válasz,

Legyen, ahogy szeretnéd!

Legyen, ahogy TI szeretnétek!

Nagyon sokan úgy érzik, hogy ha együk élnek, akkor magányosak is egyben.

Ez csak akkor fordulhat elő, ha az ember nincs tisztában a saját értékeivel, alacsony szinten van az önbecsülése és neki a társ létfontosságú.

Nem azért "kell" neki valaki, hogy még jobban érezze magát a társaságában, hanem azért, hogy legyen akire támaszkodhat, aki felemeli, esetleg dicsőíti.

Ez nagyon helytelen viselkedés forma, mert ha nem a szívünkkel választunk partnert, akkor vele, mellette ugyanolyan magányosnak érezhetjük majd magunkat, mintha nem is lenne, mert tőle várjuk el, hogy minket naggyá tegyen, vagy a tenyerén hordozzon.

A társ pedig ne ezért legyen az életünkben!

Aki a párkapcsolati státuszától függetlenül nem érzi jól magát, annak mindegy, hogy épp van-e valakije vagy nincs, mindig egyedül érzi magát.

Ha nem olyan partnert talál, aki még nála is alacsonyabb szintű önértékeléssel rendelkezik, akkor tőle sem fogja megkapni azt, amire vágyik, amire szüksége van. Egy normális ember nem fogja őt isteníteni, dicsérni, mert aki nem rendelkezik kellő önbecsüléssel, azon pozitív értelemben nincs mit észrevenni.

Még azelőtt tegyük rendbe magunkat, tegyük helyes szintre az önbecsülésünket, mielőtt valaki bekopogtatna az ajtónkon, hogy egy egészséges ember tudja fogadni azt, aki közelebb szeretne kerülni hozzánk!

Azért mert valaki egyedül él, nem törvényszerű, hogy magányos is legyen.

Aki egészséges énképpel rendelkezik, annak az élete akkor is teljes értékű, ha nincs senki, akivel azt megoszthatná és soha nem fog csak azért összejönni valakivel, hogy legyen partnere.

Boldogan éli az életét, tökéletesen érzi magát a bőrében, szereti annyira önmagát, hogy számára alantas kapcsolatokba nem megy bele, nem fogad maga mellé akárkit!

Lehet, sőt kell egyedülállóként is boldogan élni!

Csak annyit kell tenni, hogy ehhez meg kell ismerni magunkat, tisztában kell lennünk az értékünkkel, ami soha nem lehet alacsony szinten.

Ha épp rossz passzban vagyunk, mert ilyen is van, akkor még véletlenül se álljunk neki ismerkedni, hogy gyógyírt szerezzünk a bajunkra, mert azzal csak fokozzuk a problémát, mert akkor egy olyan oldalunkat mutatjuk, ami cseppet sem előnyös, és nem is az igazi énünk.

Lehet, sőt kell egyedül is kirándulni, sétálni, sportolni, olvasni, filmet nézni, nyaralni!

Ezekhez csak akkor válasszunk társat, ha már nem érezzük azt, hogy feltétel az örömünkhöz!

Nem ő kell, hogy boldoggá tegyen, nem ő kell, hogy egésszé tegyen!

Soha senki nem lehet több, mint pont sz "I-re"!

Aki szeret, az nem szűken méri a szeretet adagodat, nem apró porciókban méri a törődést, a figyelmet, a tiszteletet, hanem jól lakat vele.

Akitől nem kapsz annyit, hogy az neked elérje a legalább elégséges szintet, az csak azért ad annyit, mert tőle nem telik több, tehát vagy sajnálja odaadni azt, amire neked szükséged van.

Nem neked való.

Amikor egy embertől nem kapsz annyi szeretetet, amennyivel már jól, boldognak érzed magad, az olyan mintha meghívnának vacsorára, de csak a terítésig maradhatnál...érezheted az illatát, esetleg láthatod is az ínyenc falatokat, jobb esetben kóstolót is kapsz...de csak ennyi, a főfogás előtt ott kell hagynod a terített asztalt...a desszertről már csak álmodhatsz.

Aki csak morzsákat juttat, az mellett soha nem lesz tele a hasad, SOHA nem fogod mellette jól érezni magad, így csak egyet tehetsz, ott hagyod és oda mész, ahol tiéd az előétel, tiéd az első, a második és az összes többi fogás. Amikor pedig jól lakva elnyúlnál a kanapén, és odabújnál a vendéglátódhoz, akkor jön csak a meglepetés, a legfinomabb sütemény, amit addig csak álmaidban láttál, de soha nem ehettél.

Aki szeret, attól soha nem a morzsákat, vagy a maradékot fogod kapni.

 Morzsákkal nem lehet jól lakni!

Nem maradj, ha nem töltik meg a hasad!

Sokan képesek azért eljátszani egy bizonyos szerepet, hogy megszerezzenek egy kiszemelt embert, akivel minden áron szeretnének kapcsolatba kerülni.

Ezt értelmezhetjük úgy is, hogy egy férfi, akinek külsőre nagyon tetszik egy hölgy, mindent, számára teljesen idegen dolgokat is elkövet, hogy a magáénak tudhassa.

De a nők is hajlamosak eljátszani azt a szerepet, amiről úgy vélik, hogy imponáló lehet annak a férfinak, akire szemet vetettek.

Szépen felvesszük azt az álarcot, ami mögé bújva elhitetjük magunkról, hogy gazdagok, gavallérok vagyunk és a fő jellemünk a lovagiasság.

Ez ideig-óráig működhet is, de hosszú távon nem biztos megterhelő lesz számunkra, ami miatt kényelmetlenül fogjuk érezni magunkat azzal az emberrel, aki miatt szerepet játszottunk.

Eleinte működik az is, hogy azt mondjuk, hogy mi csak komoly kapcsolatra vágyunk, de valójában összeegyezhetetlen az életvitelünkkel, vagy a valódi céljainkkal, álmainkkal.

Biztos jó lesz a kapcsolat az elején, de amikor a másik fél többet és még többet akar, hiszen tőlünk hallotta, hogy mennyire fontos nekünk, akkor behúzzuk fülünket-farkunkat és menekülőre fogjuk, hiszen nem állunk készen arra, hogy valaki mellett elköteleződjünk.

Miért is viselünk akkor álarcot, miért nem a valódi, természetes és igazi énünket mutatjuk be már a legelső alkalommal???

A válasz egyszerű.

Félünk a visszautasítástól, félünk attól, hogy kevesek leszünk a számára.

Félünk, hogy megismeri az igazi énünket, ami lehet, hogy nem lesz olyan vonzó, mint az a szerep, amit alakítunk.

Oké, hogy a legjobb felünket igyekszünk előtérbe helyezni, de tőlünk idegen vonásokat ideiglenesen sem szabad magunkévá tenni, mert a másikat félrevezetjük vele, magunkat pedig elég rendesen becsapjuk.

Nem fog egy párkapcsolat sem júl működni, amibe úgy lépünk bele, hogy nem magunkat adjuk már a legelső pillanatban.

Megéri, nem éri színészkedni?

Rövid távon igen, mert azáltal olyan emberekkel is kapcsolatba kerülhetünk, akikkel egyébként nem történne meg és ez egy ideig jól eső érzés lehet.

Hosszú távon nem, mert azért felvenni egy álarcot, hogy másnak megfeleljünk önmagunk arcul csapása, szembe köpése.

A párkapcsolat nem álarcosbál!

Ne is kezd úgy bele!

A maszkoknak a farsangi bálban, vagy színházakban van a helyük!

Ne csapjuk be se magunkat, se mást, adjuk tisztán önmagunkat!

Akinek jók vagyunk, annak mi vagyunk jók és nem az, amit csak játszunk!

Sokan, így én is elkövettem nem egyszer azt a hibát, hogy kapcsolatot akartam, mégpedig bármi áron.

Nem érdekelt, hogy nem is jó, nem is boldogító, egy volt fontos, hogy legyen párkapcsolatom.

Ezt olyan ember teszi meg, aki nincs teljes mértékben megbékélve önmagával, és egyedül nem egész ember.

Aki így viselkedik, azt nem a boldogságot fogja megélni, hanem örül, hogy van mellette, vele valaki, akire támaszkodhat, aki segít ellavírozni az élet útvesztőiben.

Aki pedig először akar kapcsolatot és csak utána embert, az megfordította azt a sorrendet, amit be kell tartani.

Először legyen valaki, akivel ismerkedünk, akivel majd bolondozunk, akivel idővel meg is szeretjük egymást. Ezek után jöhet csak szóba az, hogy vele olyan kapcsolatban leszünk, amit már kapcsolódásnak, egymásra hangolódásnak lehet nevezni.

Először senki sem akarhat komoly kapcsolatot, hiszen ha valaki így kezdi az ismerkedést, azzal el is riaszt magától sok embert!

Mert mi is egy komoly kapcsolat lényege?

Összeköltözés, együtt élés, megosztani egymással a bajainkat, vigasztalást adjunk ha rászorul a másik, és egy sima, dolgos, agybajos kedden is érezzük úgy magunkat mint egy pihentető vasárnapon!

Ebből pedig a legelején senki nem kér, aki egyedül is tökre jól érzi magát!

Ne akarjon senki túl hamar komoly kapcsolatot!

Ne vetítse senki előre azt a képet a másik elé, ami vár rá, ha komolyra fordul a dolog!

Természetes, hogy ha szeret, akkor úgyis megszereli neked a csapot, felrakja az új polcot, és összevágja, behordja a 30 mázsa tűzifát télire!

Ezt mind megteszi, de majd csak akkor ha komolyan gondol és szeret téged!

De ha te már az első levél váltás vagy beszélgetés során azt mondod neki, hogy kizárólag komoly kapcsolatot akarsz, akkor ő úgy felveszi a nyúlcipőt, hogy többé nyomát sem látod.

Miért tette?

Mert agyonütötted a kapcsolatot már akkor, amikor még meg sem született.

Senki nem azért akar ismerkedni, hogy legyen kiről gondoskodnia, vagy még több dolga legyen, hanem azért, mert szeretetre vágyik, amit viszonozni is fog ha úgy érzi, hogy a megfelelő ember került mellé.

Ne rémiszd meg azzal, hogy olyan élet vár rá melletted, mint egy nagypapára, akinek az jut, hogy begyújtson a kandallóba és nézze, hogy kötöget a mama a hintaszékben!

Egy párkapcsolat ne így kezdődjön!

Eleinte legyen benne sok-sok komolytalanság, bolondság, őrület, eszetlenség, szerelem, bujaság, szenvedély és fülledt erotika!

Ne akarj már akkor komoly kapcsolatot, amikor még azt sem tudod, kit sodor eléd a sors!

Azt nem lehet akarni, hanem csak szeretni!

Majd ha komolyra fordul, akkor akarhatod megtartani, kellően becsülni, és szeretni!

De amíg nincs jelölted sem, akivel szeretnéd megvalósítani, addig szóba sem kerülhet!

Milyen is, ki is az igazi?

Egy olyan ember, aki mellett teljes mértékben önmagunk maradhatunk, jobb vele mint nélküle, ő mindig és minden körülmények között szeret, tisztel, becsül, megfelelő módon, az elvárásainknak megfelelően értékel.

Nem várat, nem kéreti magát, ha akarod meghallgat, ha padlón vagy, segít felállni, bátorít, ha félsz, biztat ha döntéskényszerben vagy, veled van mindig, soha nem hagy cserben.

Ha ázol, odaadja az ernyőjét, pedig akkor őt veri az eső, ha fázol, rád adja a kabátját, pedig akkor ő hűl meg, de őt ez nem érdekli, mégis megteszi, magára nem gondol, neki te vagy a fontosabb, az vezérli a tetteit, hogy neked minél jobb legyen.

Miért?

Mert igazi.

Nincs se feletted, se alattad, se előtted, se mögötted!

Mindig ott van, ahol kell, melletted!

Ha valaki odáig jut veled kapcsolatban, hogy elhagy, mert neki nem jó veled, akkor te neki nem voltál, nem vagy és soha nem is leszel az igazi...

Tehát nem kár érte, mert soha nem tudta, és soha nem is fogja teljesíteni a fenti feltételeket, ne sírj utána, ne legyél elkeseredve miatta!

Mégis fáj, mégis szar, ha egyedül hagynak.

Nem is azért mert ő tette, hanem a gondolat puszta ténye az, ami szarul esik...

Megint lehet mindent elölről kezdeni, ha majd annak lesz itt az ideje.

Az igazi után lehet csak annyira szar az élet, hogy egyszerűen nem látjuk még értelmét sem.

De az vigasztaljon, hogy az igazi soha nem fog sem elhagyni, sem megcsalni, sem olyat tenni, amivel nekünk fájdalmat, vagy bármilyen kárt okozna.

Nem nekünk igazi, hanem akinek mi vagyunk az!

Rajtunk áll, hogy ne azt tartsuk igazinak, akit azt hisszük, hogy szeretünk!

Csak az lehet igazi, akinek mi vagyunk a jelen és aki velünk tervezi a jövőjét is, akinek fontosabb a "mi" mint az "én".

Az igazit csak egy dolog veheti el tőlünk, az élet végessége.

Ha ez megtörténik, akkor tudjuk csak meg, hogy milyen is az igazi után.

De addig egy könnyet se ejtsünk hűtlen férfiakért, csalfa hölgyekért, ők nem igaziak!