Lélekről,testről,szívről,emberről

Lélekről,testről,szívről,emberről

Ne kapcsolatot akarj, hanem kapcsolódást!

2019. november 20. - Molnár Csanád

Sokan, így én is elkövettem nem egyszer azt a hibát, hogy kapcsolatot akartam, mégpedig bármi áron.

Nem érdekelt, hogy nem is jó, nem is boldogító, egy volt fontos, hogy legyen párkapcsolatom.

Ezt olyan ember teszi meg, aki nincs teljes mértékben megbékélve önmagával, és egyedül nem egész ember.

Aki így viselkedik, azt nem a boldogságot fogja megélni, hanem örül, hogy van mellette, vele valaki, akire támaszkodhat, aki segít ellavírozni az élet útvesztőiben.

Aki pedig először akar kapcsolatot és csak utána embert, az megfordította azt a sorrendet, amit be kell tartani.

Először legyen valaki, akivel ismerkedünk, akivel majd bolondozunk, akivel idővel meg is szeretjük egymást. Ezek után jöhet csak szóba az, hogy vele olyan kapcsolatban leszünk, amit már kapcsolódásnak, egymásra hangolódásnak lehet nevezni.

Először senki sem akarhat komoly kapcsolatot, hiszen ha valaki így kezdi az ismerkedést, azzal el is riaszt magától sok embert!

Mert mi is egy komoly kapcsolat lényege?

Összeköltözés, együtt élés, megosztani egymással a bajainkat, vigasztalást adjunk ha rászorul a másik, és egy sima, dolgos, agybajos kedden is érezzük úgy magunkat mint egy pihentető vasárnapon!

Ebből pedig a legelején senki nem kér, aki egyedül is tökre jól érzi magát!

Ne akarjon senki túl hamar komoly kapcsolatot!

Ne vetítse senki előre azt a képet a másik elé, ami vár rá, ha komolyra fordul a dolog!

Természetes, hogy ha szeret, akkor úgyis megszereli neked a csapot, felrakja az új polcot, és összevágja, behordja a 30 mázsa tűzifát télire!

Ezt mind megteszi, de majd csak akkor ha komolyan gondol és szeret téged!

De ha te már az első levél váltás vagy beszélgetés során azt mondod neki, hogy kizárólag komoly kapcsolatot akarsz, akkor ő úgy felveszi a nyúlcipőt, hogy többé nyomát sem látod.

Miért tette?

Mert agyonütötted a kapcsolatot már akkor, amikor még meg sem született.

Senki nem azért akar ismerkedni, hogy legyen kiről gondoskodnia, vagy még több dolga legyen, hanem azért, mert szeretetre vágyik, amit viszonozni is fog ha úgy érzi, hogy a megfelelő ember került mellé.

Ne rémiszd meg azzal, hogy olyan élet vár rá melletted, mint egy nagypapára, akinek az jut, hogy begyújtson a kandallóba és nézze, hogy kötöget a mama a hintaszékben!

Egy párkapcsolat ne így kezdődjön!

Eleinte legyen benne sok-sok komolytalanság, bolondság, őrület, eszetlenség, szerelem, bujaság, szenvedély és fülledt erotika!

Ne akarj már akkor komoly kapcsolatot, amikor még azt sem tudod, kit sodor eléd a sors!

Azt nem lehet akarni, hanem csak szeretni!

Majd ha komolyra fordul, akkor akarhatod megtartani, kellően becsülni, és szeretni!

De amíg nincs jelölted sem, akivel szeretnéd megvalósítani, addig szóba sem kerülhet!

A bejegyzés trackback címe:

https://molnarcsanad.blog.hu/api/trackback/id/tr9915310190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása