Két gyökeresen ellentétes emberi jellem...

Két gyökereiktől ellenkező vonás...

Mégis sokszor előfordul, hogy a különbözőségeik ellenére egymással létesítenek kapcsolatot...

Az empatákat és a nárcisztikus embereket is alap tulajdonságaikat tekintve elemezgettem, leírtam.

Na de az az igazi helyzet ha egymást kapják a sorstól!

Az empata, mivel szeret másokon segíteni, segít mások lelki sebeit begyógyítani könnyen megtalálja a nárcisztikus személyt, aki kifelé ugyan erőt, magabiztosságot sugároz, de valójában egy önértékelésében alacsony szinten álló ember.

Az empata megérzi a nárcizmusból fakadó gondokat, bajokat, a kicsi énképet, de jelleméből adódóan nem hagyja faképnél azt aki nem is neki való, hanem ott marad és továbbra is rendelkezésre áll.

Zsigerből "tudják", hogy valami nem stimmel a másikban...de nem tudják otthagyni, nem tudnak annyi önzőséget előteremteni amennyi elég lenne ahhoz, hogy kilépjenek a bűvköréből.

A nárcisztikus személyiség ezzel szemben annak érdekében, hogy felturbózza alacsony önbecsülését, másokat okol, és mindent megtesz, hogy bebizonyítsa saját különleges mivoltát.

A nárcisztikus embereket általában gyermekkorukban éri valamilyen lelki sérülés, ami az egészséges énkép kialakulását gátolja. Valószínűleg azt éreztették velük, bármit is tesznek, nem elég jók, alkalmatlanok.  Ezért lesznek arrogánsak, önelégültek, látszatra nagyon magabiztosak és erősek.

Magukat különlegesnek tekintik, és úgy érzik, hogy csak más, hasonlóan tehetséges emberek képesek megérteni őket.

Valamiért a két személyiség között általában elég erős vonzalom képes kialakulni.

Adva van a nárcisztikus, aki sérült, és az empatikus, aki gyógyítani akar.

Utóbbi sokszor nem is érzi a veszélyt (pontosabban nem annak fogja fel), mert csak az irányítja, hogy jobbá tegye a másik életét - ezért nem is tud és nem is akar védekezni.

Mindenki magából indul ki, így ő is...

Gyermeki naivitással azt feltételezi, hogy mindenki csak olyan őszinte mint ő maga.

Az empatikus ezért nem érzi, hogy vele szemben, a nárcisztikus egyszerűen elvevő, mindent elrabló, minden energiát elszívó.

Enyhe kifejezés rá az, hogy energia vámpír, ő kiszívja az emberből, különösen az empatából az utolsó csepp önbecsülését, aki pedig csak hagyja, mert nem is akar hinni még a saját szemének sem, hiszen az empata nem más kárán tanul.

A nárcisztikus az elveszi, amit tud  a másiktól (mert adja és hagyja), hogy ezzel tovább táplálja saját egóját, látszatra növelje az erejét, növelje a hatalmát és kihasználva a szétesett embert, uralkodhasson felette.

A nárcisztikusnak

csak annyi hatalma van, amennyivel felruházzák...

Csak annyi ereje van amennyit adnak neki, vagy amennyit hagynak, hogy elvegyen...

Csak annyira jobb, amennyire hagyják, hogy annak képzelje magát...

Az empata személyiségű embert rettentően megviseli ha egy nárcisszal keveredett kapcsolatba...szinte képtelen a szakításra is, mert képes teljes mértékben alá rendelté válni...

Jó esetben is csak annyi marad belőle a kapcsolat végére, mint abból aki megkapta a dementor csókot...

A nárcisztikus személyisége a manipuláción alapszik: megtartva pozíciójukat mások felé akarnak tornyosulni és irányítani, ez számukra alapvető fontosságú.

Minél több szeretetet és odaadást ad egy empatikus személy, annál erősebbnek érzi magát a nárcisztikus személyiség. És minél erősebbnek érzi magát, az empata egyre inkább csúszik bele az áldozat szerepébe. És akkor itt jön az éles váltás: az empata felveszi a nárcisztikus bizonyos jellemvonásait, és minél többet van a társaságában, annál mélyebb lesz a sebe - ezzel kialakul az ördögi kör.

Amikor egy nárcisztikus érzi, hogy az empatikus megsérült, mindent elkövet, hogy így is maradjon, hiszen neki ez a célja, hogy kiszolgáltatott helyzetben, maga alatt tartsa a partnerét. Az empatikus személyiség ilyenkor elkezd szeretetért kapálózni, elfogadásért, azért, hogy valakinek érezze magát.

Ekkorra az empatikus személyiség is már csak saját magával foglalkozik.

Csak ő annyiban, hogy önmarcangolásba, önpusztításba kezd...ostorozza magát, értéktelennek érzi saját életét másokéhoz, és a partneréhez képest.

Ilyenkor persze hiába fordul a nárcisztikushoz, ő nem óhajt gyógyítani, nem érdekli a másik fájdalma. De mindezt persze nem nyíltan mondja ki, manipulációs képessége segítségével szépen lehámozza magáról a felelősséget és áthárítja másokra...legfőképpen a partnerére.

Ennek ellenére az empatikus személyiség egy pontot túl nem hibáztathatja a nárcisztikust, végül is mindnyájunkkal azt tesznek meg, amit mi megengedünk.

Ha az empatikus ember azután, hogy ráeszmélt a történetre, benne marad, és nem dolgozik azon, hogy magát építse, akkor a részéről örökre képessé válik beleragadni abba az iszapba amibe a nárcisz miatt került...még csak nem is hibáztathatja a másikat...hiszen ő csak a jót képes feltételezni.

A nárcisztikus személyiség pedig nem is direkt teszi azt amit, és nincs tisztában sem magával, sem a károkkal, amiket okoz. Pontosan ezért a játszmájában képes lesz feláldozni bárkit, aki az útjába kerül.

 Ha egy empatikus személyiség ráébred erre és a kezébe veszi az életét, ha meg tudja húzni a határt és nem engedi, hogy igába hajtsák, akkor másként alakul a kapcsolat.

  A nárcisztikus röviddel azután, ahogy ráeszmél, hogy már nem tudja irányítani az empatát, le fog lépni a színről...pontosabban a másik felet okolva, saját vérző szívét előadva, és saját magát sajnáltatva szakít..úgy, hogy a kapcsolat végéért egyedül a másikat lehessen elmarasztalni...vagy a legtöbb esetben, hogy az önbecsülésén és az uralkodói mivoltán esett csorbát kiköszörülje, még azelőtt külső kapcsolatot létesít, hogy szakítana.

Annak az empata embernek le kell lemondania a legfontosabb, legalapvetőbb jellemvonásáról, tulajdonságáról aki azt érzi, hogy egy ilyen virágszál kerül a közelébe!!!
Onnantól kezdve félre kell tenni az empátiát...semmi sem elfogadható, semmi nem emberhez méltó, abból ami vár ránk ha egy nárcisz kerül közel hozzánk...