Sokan képesek azért eljátszani egy bizonyos szerepet, hogy megszerezzenek egy kiszemelt embert, akivel minden áron szeretnének kapcsolatba kerülni.

Ezt értelmezhetjük úgy is, hogy egy férfi, akinek külsőre nagyon tetszik egy hölgy, mindent, számára teljesen idegen dolgokat is elkövet, hogy a magáénak tudhassa.

De a nők is hajlamosak eljátszani azt a szerepet, amiről úgy vélik, hogy imponáló lehet annak a férfinak, akire szemet vetettek.

Szépen felvesszük azt az álarcot, ami mögé bújva elhitetjük magunkról, hogy gazdagok, gavallérok vagyunk és a fő jellemünk a lovagiasság.

Ez ideig-óráig működhet is, de hosszú távon nem biztos megterhelő lesz számunkra, ami miatt kényelmetlenül fogjuk érezni magunkat azzal az emberrel, aki miatt szerepet játszottunk.

Eleinte működik az is, hogy azt mondjuk, hogy mi csak komoly kapcsolatra vágyunk, de valójában összeegyezhetetlen az életvitelünkkel, vagy a valódi céljainkkal, álmainkkal.

Biztos jó lesz a kapcsolat az elején, de amikor a másik fél többet és még többet akar, hiszen tőlünk hallotta, hogy mennyire fontos nekünk, akkor behúzzuk fülünket-farkunkat és menekülőre fogjuk, hiszen nem állunk készen arra, hogy valaki mellett elköteleződjünk.

Miért is viselünk akkor álarcot, miért nem a valódi, természetes és igazi énünket mutatjuk be már a legelső alkalommal???

A válasz egyszerű.

Félünk a visszautasítástól, félünk attól, hogy kevesek leszünk a számára.

Félünk, hogy megismeri az igazi énünket, ami lehet, hogy nem lesz olyan vonzó, mint az a szerep, amit alakítunk.

Oké, hogy a legjobb felünket igyekszünk előtérbe helyezni, de tőlünk idegen vonásokat ideiglenesen sem szabad magunkévá tenni, mert a másikat félrevezetjük vele, magunkat pedig elég rendesen becsapjuk.

Nem fog egy párkapcsolat sem júl működni, amibe úgy lépünk bele, hogy nem magunkat adjuk már a legelső pillanatban.

Megéri, nem éri színészkedni?

Rövid távon igen, mert azáltal olyan emberekkel is kapcsolatba kerülhetünk, akikkel egyébként nem történne meg és ez egy ideig jól eső érzés lehet.

Hosszú távon nem, mert azért felvenni egy álarcot, hogy másnak megfeleljünk önmagunk arcul csapása, szembe köpése.

A párkapcsolat nem álarcosbál!

Ne is kezd úgy bele!

A maszkoknak a farsangi bálban, vagy színházakban van a helyük!

Ne csapjuk be se magunkat, se mást, adjuk tisztán önmagunkat!

Akinek jók vagyunk, annak mi vagyunk jók és nem az, amit csak játszunk!