Lélekről,testről,szívről,emberről

Lélekről,testről,szívről,emberről

Könnyen jött, könnyen megy...

2018. május 26. - Molnár Csanád

Ne legyél könnyű falat, ne legyél túl gyors, ne legyél olyan ajándék, ami készen hullik az ölembe, ne legyél könnyen megkapható, ne hulljanak le rólad a ruháid két kupica pálinka után!

Ha nem hagyod, hogy küzdjek érted, akkor becsülni sem foglak majd tudni, mert amiért, akiért nem dolgoztunk meg, nem fektettünk bele energiát az nem is lesz sem eléggé értékes, sem eléggé becsülhető...

Ne köss ki az ágyamban az első randi után, ne is hívj fel egy kávéra, ne akard, hogy nálad folytassuk az estét! Mindenki tudja, hogy mi történne...

Ne dőlj be a férfiúi szédítésemnek! Ne hagyd magad túl gyorsan elcsábítani, még akkor sem, ha régóta nem volt férfival dolgod!

Legyen tartásod, ne legyél gyorsan, főleg nem mindenre kapható!

Könnyen jött, könnyen megy!

Ha túl hamar az ágyamban kötsz ki, akkor nem én leszek az akinek a személye ellenállhatatlan, hiszen nem is ismersz...nem én hanem csak egy férfi lesz az akinek igent mondasz.

Nem engem kívánsz meg, hanem csak egy pasit, aki ajánlatot tett...

Ne legyél olcsó, buta libácska, aki egy randi után beadja a derekát az első férfinak, aki szépeket mond neked!

Az még csak bók, közlése a látottaknak...

Ne legyél olyan, aki egy randi után már komoly dolgokat hisz és, hogy azokat hamarabb eléri, ha gyorsan szexel pecsételjük meg!

Ne gyere könnyen, főleg ne gyorsan!

Várd meg, amíg én teszek egy lépést, és még egyet!

Várd meg, amíg kialakul egy bizonyos fokú ismeretség!

Várd meg, amíg feléled a személyed iránti vágy!

Várd meg, amíg te leszel az, akire vágyom és ne csak a búja, személytelen vágyak hajtsanak előre!

Ne gyere könnyen!

Várd meg, amíg érdekes leszek és érdekes leszel!

Várd meg, amíg kíváncsi leszek rád, és tudni szeretnék annál többet, hogy "B" vagy "D" kosár van a blúzod alatt!

Ne gyere könnyen, mert akkor nem lesz amit értékeljek benned, csak azt, hogy hú de jót szexeltünk.

Ne add magad oda túl hamar, húzd egy kicsit az agyamat, fokozd a vágyamat arra, hogy veled akarjak lenni!

Tekints minden találkozót előjátéknak, izzítsd a tüzet minden egyes alkalommal, de ne gyere fel két randi után, még akkor sem ha invitállak!

Akkor még csak egy nőt látok...tetszik a látvány, vonzó a külleme, formás idomokat sejtek a ruha alatt és kíváncsi vagyok milyen a valóság, milyen fedetlenül...de akkor még téged nem látlak, nem tudom ki lakik a testedben, nem ismerlek.

Ne gyere könnyen!

Engedd meg, követeld meg, hogy küzdjek érted!

Engedd meg, várd el, hogy udvaroljak, hogy virágokkal lepjelek meg, hogy el akarjam varázsolni a szíved is, ne csak a tested után sóvárogjak!

Ne tegyél ajánlatot két hét után, hogy menjek fel egy italra vagy, hogy szeretnéd ha ott aludnék!

Nem foglak jobban becsülni, ha hamar túl esünk az elsőn!

Sőt, tudni fogom, hogy az nem nekem szól...csak egy pasinak, egy férfi testnek, egy darab valódi húsnak a játékszerek után és helyett...

Tudom, hogy az ember, férfi és nő is hiányt érez, ha nincs valaki...de csak a vágyat fokozod, ha nem jössz könnyen!

Ne legyél olyan, aki egy áttáncolt élszaka után nálam kötsz ki!

Csak egy női test lesz az amit látok, nem rád vágyom csak egy nőre...

Ne gyere könnyen, mert akkor pont az lesz rólad is a véleményem, mint azokról, akik korábban, első vagy második szóra könnyen megkaphatóak voltak...nem foglak tudni becsülni, nem lesz mit becsülni, tisztelni...

Ne gyere könnyen, legyél feladat, legyél kihívás, legyél az a NŐ, akinek a szívét akarjam, és ne a testét!

Ne gyere könnyen, mert akkor könnyen is mész!

Vagy mert magadtól, vagy mert nem becsüllek és további utadra küldelek...

Könnyen jött, könnyen megy...

Ami, aki nem igényel semmi munkát, az nem is értékelhető kellőképpen...

Hiszen egy ember és egy kapcsolat is pont annyira értékelhető, amennyi energiát, figyelmet, szeretetet fektetünk bele...

Hagyd, hogy megdolgozzak érted!

Hagyd, hogy én legyek az aki elvarázsol és ne az amit ígérek ha feljössz!

Ne gyere könnyen!

Ne menj könnyen!

Szeretett, aki elhagyott?

Amikor elhagyott már biztosan nem.

Hiszen ha szerelme nem múltidő lenne, akkor az egyéni örömei helyett előtérbe helyezné a közös jövő építését, amit együtt kezdett el vele...

Ha a szerelme nem múlt volna el, akkor nem keresett volna mást, nem vágyott volna valami vérpezsdítő, új érzésre, amit mással, máshol talált meg...

Ha a szerelme nem hunyt volna ki, akkor elővette volna a szerszámkészletet, és belevágott volna a megjavításába annak, ami nem csak miattad romlott el...

Ha szeretett volna, akkor nem tett volna ki megaláztatásoknak, akkor nem külső forrásból pótolta volna azt amit kevesellt...

Ha szeretett volna, akkor a legutolsó gondolata is az lett volna, hogy milyen módon lehetne helyrehozni, azt ami elakadt valahol...

Szeretett, aki elhagyott?

Nem eléggé.

Lehet valakit szeretni jól, kevésbé és mindennél jobban...

Nem elég jól szeretni, kevésbé főleg nem.

Csak mindennél jobban lehet szeretni!

Ha valaki mindennél, mindenki másnál fontosabb, akkor nem jut eszünkbe sem a megcsalás, sem a rajta való túllépés, hiszen őt akarjuk, őt szeretjük és ha a kapcsolat fogaskerekei közé homokszemek kerülnek, akkor minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy megtisztítsuk, hogy továbbra is gördülékenyen menjen előre...

Aki elhagyott az már nem szeret, az már elindult egy másik úton, amelyiken számodra nincs hely, elindult egy másik irányba, ahol ő már nem tűri el a társaságodat, elindult másfelé...neki már elmúlt, neki már kialudt az ami valamikor még tüzes volt és szenvedélyes.

Szeretett, aki elhagyott?

Talán...valamikor régen.

De nem tudott eléggé szeretni ahhoz, hogy a szerelem egy védőpajzs, egy tűzfal legyen, amin keresztül nem jut be semmi és senki, ami és aki veszélyeztetné a kapcsolat további örömteli működését.

Szeretett, aki elhagyott?

Nem.

Mert akkor nem hagy cserben, nem hagy a szarban, nem tépi ki a kezét a tiédből, nem engedi, hogy szakadékba zuhanj.

El kell fogadni azt a tényt, hogy ő már másfelé akar menni, erőszakkal, de még kéréssel sem lehet, nem szabad visszatartani, el kell fogadni, hogy ő nem akar velünk jönni a mi utunkon!

Ha elhagyott, akkor engedni kell, hadd menjen minél gyorsabban és saját magunkra kell koncentrálnunk, hogy ne várjuk őt ott vissza, ahol letért az addig közös útról!

Nem szabad leragadni ott, abban az érzelmi állapotban, amikor ő lelépett a színről!

Szeretett, aki elhagyott?

Nem.

Mert akkor nem téríthette volna semmilyen, nálad jobbnak tűnő, nálad feszesebb vagy gömbölyűbb forma sem...

Ha szeretett volna, akkor nem érdekelte volna a nagyobb autó, a több szabadidő, nem fogadta volna el a csak barátinak induló vacsora meghívást, aminek persze más volt a valódi célja.

Ha szeretett volna, akkor minden erejével, minden tudásával azon lett volna, hogy megtalálja a módját annak, hogy feltárja a hiányosságokat, és azok javítására tegyen meg minden tőle telhetőt.

Szeretett, aki elhagyott?

Nem.

Mert akkor tudott volna veled tabumentesen, sértődéstől nem tartva beszélni arról, hogy neki valami hiányzik, neki nem tetszik az, ahogy a kapcsolat fejlődése megállt...ahol úgy tűnt, hogy holtvágányra futott.

Ha szeretett volna, akkor minden gondolatát, minden érzését vagy rossz sejtését megosztotta volna veled, és nem magában agyalt volna, nem egyedül magára gondolt volna...

Szeretett, aki elhagyott?

Nem.

Mert akkor az egoja nem lett volna fontosabb az érzelmeinél, akkor a szíve irányította volna minden lépését.

Ha szeretett volna, akkor soha nem lett volna neki fontosabb egy új, egy érdekkapcsolat...

Szeretett, aki elhagyott?

Á, dehogy!

Legyen átok minden egyes alkalom, amikor eszedbe jutok!

Ugye, hogy gonoszul szól a cím!

Mire is gondolhat az ember, akkor amikor valaki rútul magára hagyta?

Mit is gondolhat az ember, arról aki úgy lépett tovább, hogy elfelejtett szólni?

Mit is kívánhat az ember, annak aki porig alázta az önbecsülését, csak azért, hogy ő maga, még nagyobbnak tűnjön?

Legyen átok minden alkalom, amikor eszedbe jutok!

Ilyenek és ehhez hasonló gondolatok burjánzanak annak a fejében, aki magára maradt az érzéseivel és a gondolataival...

Amikor valaki emberhez nem méltó módon hagy el bennünket, akkor csak annyit szeretnénk elég tétel gyanánt, hogy élje át mindazt a fájdalmat, amit okozott!

Hullasson annyi könnyet, amennyit ő fakasztott!

Jusson oda, ahova juttatott!

Érezze ugyanazt amit ő váltott ki!

Ez olyan kis kellemes érzés az embernek, amikor már kezdi kiheverni a csalódást és kezd talpra állni az egész történetből.

A kis ördög előtérbe kerül és ínyenc gondolatokkal lát el bennünket...

Nem bántjuk őt, mert akit valaha is szerettünk, annak soha nem fogunk tudni fájdalmat okozni, még akkor sem ha ő maga annyira becsült minket mint a kutya azt a kupacot ,amit maga alatt hagy...

Nem teszünk olyat, ami neki fájna...még akkor sem, ha a kínok kínját éltük át, amikor forgatta  aszívünkben a kést...

De úgy érezzük, hogy egy kis átok megvalósulása jól esne...

Bízunk abban, hogy a sors, majd ugyanazzal megajándékozza, amit ő adott...

Egy kis elégtétel bizony jól esne... Hiszen ki ne szeretné látni azt, hogy kicsit szenvedve, kicsit megalázva, kicsit sárba lökve lássa azt, aki kutyába sem véve az ember értékeit, azt megcsalta, megalázta...

Legyen átok minden egyes alkalom, amikor eszedbe jutok!

Ugye, milyen csábító ajánlat!

Szeretné az ember, hogy a legjobb pillanatokban jusson majd eszébe annak, aki lelépett!

Szeretné az ember, hogy pont akkor jöjjön elő mint emlékkép, amikor a legkevésbé sem szeretné!

Csak egy kis fájdalmat szeretnénk látni, csak egy kis kellemetlenségről szeretnénk tudni...ami érte.

Nem úgy, hogy mi okozzuk, mert arra képtelenek vagyunk...csak jó lenne sírni látni!

Ne legyen egy tiszta, gondolatoktól mentes estéje, ne legyen olyan szexuális aktusa, hogy ne kísértse a múlt és, hogy ne jusson eszébe, hogy valaki, valahol nagyon sok fájdalmat élt át!

Csak egy kis fájdalom, csak egy kis sírás...

Nem bántjuk, nem kínozzuk...majd a karma beteljesül és akkor végre visszakapja mindazt, amit adott...

Csak egy kis boldogtalanság, csak egy kis csalódottság...

Nem szerzünk tudatosan neki kínos perceket...

Csak szeretnénk tudni, hogy magyarázkodnia kelljen valakinek azért, mert nem tud rá figyelni és nem engedi magához közelebb, azért mert a múlt visszahúzza!

Csak egy kis nyugtatóval történő alvás, csak egy kis szívszúrás és gyomorremegés...

Legyen átok minden egyes alkalom, amikor eszedbe jutok!

Ugye, milyen gonoszul hangzik!!!

Az is, mert olyat senkinek nem kívánhat az ember, hogy ne legyen jelenje, mert a múlt fojtogatja...

Gonosz átok lenne, ha megvalósulna, mert akkor az aki összetörte az embert, nem lenne többé más, csak egy csúszó-mászó, ragacsos kis giliszta, ami éppen a kert végében a trágyadombot alakítja éppen komposzttá...

Csak egy kis kiszúrás, csak egy kis összetört lélek...

Nem bántjuk, nem siratjuk meg...mert aki szeretett valakit valamikor, az soha az életben nem tudja azt sem megcsalni, sem megalázni...

Aztán rájön az ember, hogy egy gondolat nem sok, de még annyira se legyen a fejünkben, hogy annyit sem ér, hogy egy percet is arra vesztegessünk, hogy átkokat kívánjunk neki...Nem ér még annyit sem, hogy rápazaroljuk az időnket!

Különben is, mire mennénk vele, hogy

minden egyes alkalom amikor eszébe jutunk átok legyen neki?

Számoljon el mindenki önmagával, saját lelkiismeretével a döntéseiről, viselje mindenki a saját döntéseinek a súlyát és éljen mindenki úgy, hogy a döntései miatt megkeseredett emberek fájdalmát érezze magáénak, akkor amikor eszébe jut!

Érezze magáénak azt a sorsot, aminek ő is részese, mert alakította olyanná amilyen!

Legyen átok minden egyes alkalom, amikor eszedbe jutok!

Fájjon, szúrjon, sajogjon, törjön, szaggasson...

Csak úgy, mint valamikor, valakinek...

 

Ha érdekelné, megkérdezné...

Ha érdekelné, megkérdezné

Milyen lesz Nélküle?

Milyen lesz az élet, amikor, már csak, mint a múló idő a ködbe vész?

Örök boldogtalanságra kárhoztatva élsz-e?

Milyen lesz Nélküle, az amikor mást ölelnek a karok?

Milyen lesz Nélküle, az amikor másról gombolod le a ruhát?

Milyen lesz Nélküle, az amikor már nem ő lesz vagy a jobbik feleden?

Milyen lesz Nélküle, az amikor nézed a kedvenc filmeteket, de nem vele?

Milyen lesz Nélküle, az amikor reggel felébredve nincs összegyűrve melletted a lepedő, és hideg a kispárna amibe belefúrta régen a fejét?

Ha érdekelné, megkérdezné...

Milyen lesz Nélküle, az élet?

Milyen lesz Nélküle, az amikor zsebre teszed a jobb kezed, mert nincs ott a pici keze, amit fogjál vele?

Fáj-e Nélküle?

Fogsz-e szeretni Nélküle?

Nem ismered milyen Nélküle...

Így félsz...

Félsz, hogy elveszítheted...örökre

Félsz, hogy elveszíted örökre mindazt amiről elhitted, hogy örök...

Ha érdekelné, megkérdezné...

Félsz-e majd, hogy nem lesz újra kéz amit foghatsz, hogy nem lesz újra egy lágy öl, amiben örömödet leled?

Milyen lesz Nélküle, az amikor buja vágytól vezérelve keresed a Nőt, amiben megtalálod Őt?

Milyen lesz Nélküle, az amikor kipattintod a csábos fehérneműt és alatta nem őt leled?

Milyen lesz Nélküle, az amikor keresik a helyet, amit ő mindig megtalált rajtad, amikor hozzád ért?

Ha érdekelné, megkérdezné...

Milyen lesz Nélküle?

Fáj-e majd az élet minden egyes napja?

Örökre magányos leszel-e Nélküle?

Eszedbe jut-e újra és újra vagy a feledés homályába kerül és elvész minden érzés?

Milyen lesz Nélküle, az amikor meghallod a lépcsőházban a cipők  koppanását és kikukucskálva a kémlelőnyíláson, nem ő áll ajtó előtt?

Milyen lesz Nélküle, az amikor becsukott szemmel őt látod, őt érzed, de a valóságban nem ő van ott?

Milyen lesz Nélküle, az amikor minden élőben, minden szépben őt keresed, de nem találod?

Milyen lesz Nélküle, az amikor megunod a várakozást és utat engedsz a vágyaidnak?

Milyen lesz Nélküle, az amikor forró és buja asszonyi vágyaknak eleget teszel?

Ha érdekelné ,megkérdezné...

Lesz-e vágy Nélküle újra?

Lesz-e szerelem Nélküle újba?

Lesz-e öröm Nélküle?

Van élet Nélküle?

Milyen Nélküle?

Ha érdekelné, megkérdezné...

Örökre üres lesz a jobbik feled?

Soha többé nem találod meg a helyed?

Mindörökre légüres térben kapkodsz-e majd levegő után?

Elmúlik-e minden fájdalmad?

Kihalnak az érzéseid?

Emlékekké alakulnak-e az élmények?

Megsárgulnak-e a fényképek?

Nélküle készülnek-e újak?

Ha érdekelné, megkérdezné...

Milyen lesz Nélküle?

Lesz-e élet Nélküle?

Lesznek-e karok amik átölelnek?

Lesznek-e ajkak amik csókolnak?

Ha érdekelné, megkérdezné...

Mi lesz veled?

De nem teszi, mert nem érted nyúl, nem érted megy, nem téged akar,

 ő már nem kérdezi, őt már nem érdekli...

Ha érdekelné, megkérdezné...

Nem teszi mert nem érdekli annyira, hogy megkérdezze, veled mi lesz...

Így ennek már vége.

Búcsúzz tőle, ő tőled már

továbblépett végleg.




 

Fejesugrás helyett...

Vannak olyan emberek, akik nem tudnak érzelmi alapokra helyezett kapcsolatokat kialakítani.

Legtöbb esetben ez valami korábbi eseménynek lehet a következménye...

Sokan, sokat csalódtak a korábbi életükben, így már szinte belefáradtak abba, hogy megtegyék a kötelező köröket és meg is ismerjék a partnerüket.

Nekik már fáradtság, szinte már frusztráció az, hogy mélyrehatóan ismerkedjenek, beérik azzal, hogy csak a felszínen kotorásznak, nem mennek a mély vízbe...azt ők már veszélyesnek érik, azt hiszik, hogy már nem tudnak úszni.

Nem ugranak fejest, de még csak nem is úsznak egyet...csak a parti vízben merítkeznek egyet...

Ez épp annyit ér, mintha csak megmosakodnának, de azt is csak úgy ímmel-ámmal...

Nem engedik, hogy magukkal ragadja őket a másik varázsa, vagy ha úgy érzik, hogy mélyebb vizekre érkeznek,már keresik is pánikszerűen a biztonságot jelentő partot, ahol érzik maguk alatt a meder kavicsait.

Fejesugrás helyett csak a lábukat áztatják...

De még ahhoz sem vetkőznek le, csak feltűrik a nadrágszárukat...

Félnek a mély víztől, félnek mindattól amit rejteget számukra az ismeretlen.

Nem mernek továbblépni egy bizonyos pontnál, nem jutnak el odáig, hogy úgymond komolyra forduljon a kapcsolatuk.

Nem ismerik fel, de ha mégis, akkor nem ismerik el, hogy ők valójában a múltban élnek, a jelent és a jövőt, hagyják elveszni a múltban átélt sérelmek miatt.

Eljutnak odáig, hogy nekiindulnak, belevágnak egy kapcsolatba, elkezdnek ismerkedni, de csak felületesen...

Eljutnak odáig, hogy valaki megnyílik nekik, valaki beléjük szeret, mert egy erős és talpraesett ember látszatát keltik...de csak egy ideig...

Eljutnak odáig, hogy valaki szeret velük lenni...mert szerethetőnek érzik...

De amikor ki kellene állni a medence szélén a rajtkőre...akkor jön a fóbia...előrelép a félelem, rettegés váltja fel azt aminek következnie kellene...nem lépnek fel a kőre, félnek, hogy ugrás helyett beleesnek, félnek, hogy a mélység magába szippantja őket, félnek, hogy belefulladnak, ahelyett, hogy úsznának egy jót...

Fejesugrás helyett, visszamennek az öltözőbe, felveszik az utcai ruhát és visszavonulót fújva, hazabotorkálnak a biztonságot nyújtó négy fal közé...amit ők maguk építettek, aminek a rabjai lettek.

Fejesugrás helyett, a kényelmes fotelt választják, és még meg is erősítik magukban, megmagyarázzák maguknak, hogy ez az amit ők igazán szeretnek, amire nekik igazán szükségük van...

Fejesugrás helyett a parton sétálgatnak...és onnan nézik fejcsóválva, hitetlenkedve, ahogy mások egyik fejes után a másikat viszik végbe, nem hiszik el, hogy így is lehet, hogy csak így lehet.

Fejesugrás helyett a józan ítélő képességüket választják, maradnak a sekély, veszélytelen parti vizekben...ami ugyan biztonságos, de nem nyújt több élményt annál, mintha csak egy possadt pocsolyában sétálnánk mezítláb...

Fejesugrás helyett, inkább csak ücsörögnek a parton...nem veszik elő a bátorságukat, nem veszik a fáradtságot, hogy tegyenek azért, hogy legalább egy esélyt megadjanak arra, hogy boldogok legyenek újra.

Ők csak a kockázatot látják, ők csak a veszélyt érzik...és csak a rossz dolgokat látják egy olyan kapcsolatban, ami érzelmekre épül...de nem épül, mert mielőtt kialakulna bármi, már mennek is tovább, nehogy kicsússzon a kezükből az irányítás, nehogy olyan vizekre evezzenek, ahol már nem ér le a lábuk...főleg nem olyan vizekre, ahonnan már a part sem látszik...

Fejesugrás helyett... csak a parton aszalódnak...

Te, az én életemben is te maradsz, én a te életedben is én maradok.

Minden párkapcsolatnak arról kellene szólnia, hogy minden benne lévő fél megőrzi a saját, fő jellemvonásait!

Nem alakulhatok át olyannak, amilyennek te valamikor megálmodtad a herceget, aki fehér lovon érkezik!

Te sem lehetsz az a szőke királykisasszony a toronyban, akiért valamikor a sárkánnyal küzdöttem volna meg!

Te, maradj te!

Cserébe, én, én maradok.

Ne foglak azzal piszkálni, hogy ne nézd a venezuelai szappanoperákat vagy ne legyen kedvenc műsorod valamelyik tehetségkutató!

Te sem sugdoshatod a fülembe, hogy ne legyek retroó mániás!

Minden ami te korábban voltál, az legyél később is!

Az a te életed, hozzád tartozik.

Fájna minden egyes darabja annak, amit én levagdosnék rólad...kényelmetlen lenne minden olyan ruha amit a csak a kedvemért vennél fel, de neked valójában nem tetszik...

Nekem is vérezne a szívem, ha a kedvedért le kéne mondanom a hóbortjaimról, általad rossznak vélt szokásaimról.

Én, úgy vagyok én, hogy minden amit teszek, nézek, gondolok az szerves részemet képezi.

Ne vágd le, ne formázd át kedvedre valónak!

Az csak neked lenne jó...

Ha nem tetszik az ami vagy...ha nem vagy úgy jó, ahogy vagy...akkor szeretni sem fogom tudni azt aki vagy.

Ne legyél más a kedvemért, ne bújj álruhába azért, hogy csak nekem jónak érezd magad!

Előbb-utóbb úgyis kiderülne és akkor már nem biztos, hogy tetszene...még akkor sem, ha nekem vetted fel.

Te,  az én életemben is te maradsz,

én a te életedben is én maradok.

Lehetünk mi, de ne úgy, hogy belőlem, belőled is csak egy átgyúrt maszlag maradjon!

Lehetünk mi, de nem egy.

Te, maradj te!

Én, maradjak én!

Na akarj belőlem őt faragni!

Akkor sem, ha ő bezzeg...

Te, csak te maradj, mert csak az maradhatsz!

Nem csinálok én sem belőled őt.

Még akkor sem, ha ő bezzeg...

Nem lehetsz ő.

Ő, ő volt...

Te, az én életemben is te maradsz!

Én, a te életedben is én maradok!

Együtt vagyunk mi...de külön-külön csak te és én.

Amikor már nyitnád az ablakot...

Biztosan sokan hallották, ismerik, esetleg vallják is azt, hogy ha becsukódik egy ajtó, akkor nyílik egy másik, vagy egy ablak...

Ismerős lehet az sokaknak, hogy egy kapcsolat után, amikor valaki kimegy az ajtónkon, akkor becsukódik mögötte, bezáródik előtte...

Amikor vége van egy boldog együttlétnek, akkor az ember egy ideig magába fordulva vegetál, a szobájának a falai között éli a napjait, heteit, amíg végre idejét érzi annak, hogy ablakot nyisson, kiszellőztessen, kicserélje az áporodott levegőt, és kiengedje rajta a múltat...

Amikor már nyitnád az ablakot, akkor már majdnem készen állsz arra, hogy a múlt béklyóit ledobd magadról, akkor már majdnem készen állsz arra, hogy valami új, valami jó eljövetelét megengedd magadnak.

Amikor elhatározod a józanabbik eszeddel, hogy most már ráférne az otthonodra egy kis friss levegő, akkor tudsz már ablakot nyitni...

Amikor már nyitnád az ablakot, akkor hirtelen be is csukódik...huzat van.

Valaki nem csukta be maga után az ajtót amin kiment, te pedig nem győződtél meg róla, hogy megtette-e...de nem is nagyon akartál, hiszen nem volt örömteli a távozás...így csak magadban ugyan, de bíztál benne, hogy nem csukja be teljesen...csak el is felejtetted...így a huzat bevágja az ablakot előtted.

Becsukódik előtted, nem tudsz friss, tiszta levegőt beszívni, nem tudod megérezni a tavaszi virágok illatát...nem tudod megtölteni a tüdődet az új levegővel.

Amikor már nyitnád az ablakot, akkor nem fog menni, mert a nyitva hagyott ajtótól nem lehet...

Ha csak ésszel határoztad el és nem szívvel-lélekkel akarod a változást, akkor nem fog menni, mert kísért a múlt...

Akkor csak az eszed lesz az ami azt tanácsolja, hogy nyisd már ki azt az ablakot, de előtte csukd be, zárd be, reteszeld be az ajtót!

A szíved viszont nem csinál más, csak szúr, csak fáj, csak nyüszít kínjában...nem akar semmit ami új, nem akar semmit ami nem ő...csak sóhajtva sugdossa a füledbe a nevét, hogy ne tudd elfelejteni...eléd vetíti az arcát, hogy mást ne tudj észrevenni...

Amikor már nyitnád az ablakot, akkor előtte 100%ig meg kell bizonyosodnod arról, hogy a kijáratot becsukták-e rendesen!

Amikor már nyitnád az ablakot, akkor előtte rá kell fordítani a kulcsot az ajtó zárjában!

Amikor már nyitnád az ablakot, akkor előtte legjobb zárat cserélni, hogy minden olyan kívül maradjon, aminek régebben szabad bejárása volt!

Amikor már nyitnád az ablakot, akkor legyél teljes mértékben kész arra, hogy azon nem csak ki, hanem be is jön valami, ami új, ami szép!

Engedd be, hadd jöjjön az, ami és aki jönni akar!

Amikor már nyitnád az ablakot...akkor nem teheted meg mindaddig, amíg huzat van!

Ha nem csukták be, ha nem zárták be...akkor ne várj rá, nem véletlenül hagyta nyitva!

Neked kell utána becsuknod, ne várj se arra, hogy visszajön és majd ő becsukja, de arra se, hogy esetleg visszajön...

Ha mégis visszajönne, akkor jöjjön amikor már az ablak nyitva van...az ajtó fog becsapódni mert huzat lesz!

Semmi baj nincs amikor becsukódott egy ajtó...

Legyen az az ajtó egyben választóvonal is, amin csak a múltba lehet visszatérni, legyen a lezárása egy korszaknak!
Ha becsuktak egy ajtót, akkor sem dől össze a világ, nyissunk ablakot a világra, engedjük meg, hogy ránk találjon és a részesei lehessünk minden olyan szépnek, ami csak arra vár, hogy észrevegyük!

Ne arra használd az ablakot, hogy azon keresztül utánanézel és sóvárogva meredezel szomorúan a semmibe!

Az ablak arra van, hogy kinéz rajta és megcsodáld mindazt a szépséget ami azon túl vár rád, ha kinyitod!

 

Elkényelmesedve...

A mai világ nem csak a gyorsaságról szól, van egy másik nagy előnye is, ez pedig a kényelem.

Előny, mert ma már a kanapén hátradőlve elintézhetjük a banki kötelezettségeinket is, vásárolhatunk otthonról, még haza sem kell hozni, mert egy futárcég örömmel kiszállítja, távkapcsolóval, okostelefonnal a kezünkben élünk...

Mindent kapcsolunk, kattintunk...

Sajnos ez a kényelem vissza is tud ütni.

Sokan, sok esetben annyira elkényelmesednek, hogy semmiért, így a párkapcsolataikért sem tesznek eleget...

Úgy érzik, hogy ami egy gombnyomásnyi, kattintásnyi távolságon kívül van, az már olyan energia pocsékolás, hogy meg sem éri a fáradtságot...

Fel sem kelnek a fotelból és már több tucat kapcsolatuk volt...már javában kommunikálnak, csetelnek valakivel, anélkül, hogy élőben látták, hallották volna...

Jó dolog a kényelem, amikor olyan áldásait élvezzük, hogy nem kell a kád fölött görnyedve sikálni a szennyest, amikor nem kell minden egyes szolgáltató csekkjével postára menni...de ott a veszély, hogy mindent, így a kapcsolatainkat is virtuálissá tesszük.

Nem jó amikor nem is ismerjük az illetőt, és úgy merülünk el vele részletes levelekbe.

Netes társkeresőknél megfordul, felborul az egészséges ismerkedési sorrend...nem látjuk csak 1-2 fotóját, az alapján döntjük el, hogy érdemes-e a figyelmünkre, ér-e annyit, hogy ráírjunk...aztán valamikor majd találkozunk is, de az nagy csalódás is lehet, mert teljesen más lehet az elképzeltnél az, akit elképzeltünk a levelei alapján...

Nincs baj a kényelemmel, ah nem az fog minket irányítani.

De ha már annyira tunyák vagyunk, hogy semmibe nem kezdünk ami figyelmet, energiát igényel, akkor nagy a baj.

Nem teszünk semmiért, nem fáradunk senkiért...nem fektetünk bele energiát a kapcsolatainkba, így azok olyanok is lesznek...semmilyenek, felszínesek.

Sebaj...van még felhozatal, vannak még sokan ott, azon a társkeresőn...

Aki ezt érzi helyes útnak, helyes eljárásnak, annak soha nem lesz olyan emberi kapcsolata, ami túl jut egymás testi megismerésénél...soha nem fogja megtudni, hogy a másik fél ki is valójában, nem fog soha kényelmetlennek tűnő beszélgetésekbe bonyolódni, magából sem fog annyit adni, amennyi kellene ahhoz, hogy megismerjék.

Nem küzdünk, hamar feladjuk, nem javítunk...kidobjuk, félretesszük, hiszen az fárasztó és figyelmet igénylő feladat lenne...és ahhoz semmi kedvünk.

Elkényelmesedve élünk, kezünkben az okostelefon...balra toljuk, jobbra toljuk...semmi komoly, semmi fáradozás.

Elkényelmesedve éljük az életünket

Elkényelmesedve alakítjuk a kapcsolatainkat

Elkényelmesedve várjuk, hogy majd tegyen a másik valamit, hogy nekünk ne kelljen...mert már nem is tudjuk, hogy milyen az, hogy valamiért, valakiért annál többet is tegyünk, hogy írunk neki...persze már nem papír alapú levelet, mert azzal el kell fáradni a postára...csakis elektronikusan.

Extra kényelmes, és extra felületes világ az amit így megteremtünk, amiben élünk.

Nem leszünk fáradtak, nem fog fájni a derekunk, nem kell megnyílnunk másoknak, csak addig maradunk amíg nagyon kényelmes...ahogy jön valami olyan szituáció ami energiát igényel, már odébb is álltunk...csak a tökéletes és első osztályú kapcsolat az ami érdekel...de másra nem is vagyunk alkalmasak...hiszen tenni sem tudunk már semmit senkiért...türelmünket veszítjük minden olyan esetben, amikor nem hullik készen az ölünkbe minden...

Elkényelmesedve élünk...

Elkényelmesedve halunk...hulláinkat is egy telefonos applikáción keresztül vitetik majd el a legvégén, amikor 1-2 távirányítóval és egy okostelefonnal a kezünkben a kedvenc fotelünkben szívrohamot vagy agyvérzést kapunk attól, hogy áramszünet volt...

Bezzeg ha a Hufnágel Pistihez mentem volna...

Nagyon sok ember él úgy, hogy megbánja korábbi életében hozott döntéseit, amik akkor helyesnek tűntek, de a mai ésszel átgondolva, a mai helyzetbe átültetve hibásnak tűnik és ez miatt lelkiismeret furdalást érez...vagy a mai kapcsolatát a régihez hasonlítja és a korábbi embert helyezi előtérbe, mint követendő példa...

Sokszor esünk abba a hibába, hogy azon agyalunk feleslegesen, hogy mi lett volna ha...

Mostani párunkat ahhoz hasonlítjuk, aki valamikor, valahol minket boldoggá tett...

Bezzeg ha a Hufnágel Pistihez mentem volna...

Mi lett volna ha?!

Nem helyes a múlt döntésein rágódni, még akkor sem ha az olyan irányba változtatta meg az életünket, amit nem szeretünk vagy csak más mint azelőtt.

Régi döntést nem hozhatunk helyre azzal, hogy utólag csak rágódunk rajta, és ezzel mókuskerékbe lökjük magunkat, amiből ki sem tudunk ugrani.

Mi lett volna ha, akkor igent mondasz Huffnágelnek?

Más lett volna minden, más lenne a neved, mások lennének a körülmények, gyermekeid nem barnák, hanem talán szőkék lettek volna...

De akkor nemet mondtál.

Akkor az volt a helyes döntés, mert akkor, abban az érzelmi állapotban, azokban az életkörülményekben az volt a leghelyesebb, legjobb döntés amit hozhattál...

Hosszú évekig el is fogadtad és szeretted a döntésed következtében kialakult életed...

Akkor semmi okod arra, hogy azért keseregj ami jó volt, de csak volt valamikor, valahol.

Semmi okod arra, hogy a mostani éltedbe teremts abból valóságod, ami a múltidőben jó volt.

Ne hasonlítsd össze a mostani párodat senkivel akivel korábban kapcsolatod volt, főleg nem mond neki azt amit Paula mondogatott Gézának, hogy

Bezzeg ha a Huffnágel Pistihez mentem volna feleségül!

Ezzel egyrészt az őrületbe, a bizonytalanságba taszítod a párodat, de magadban is megteremted azt, hogy őt és a jelent nem fogod szeretni, a vele való kapcsolatban pedig nem látsz, nem érzel jövőt, hiszen semmi bizodalmad nincs...mindig csak a múltat hánytorgatod fel előtte.

Mi lett volna ha?

Más lett volna!

Máshol élnél, mással élnél...

Ahelyett, hogy összehasonlítod a mostani életed, és minden szereplőjét a múlttal, válaszd azt a lehetőséged, hogy szeretsz mindent ami a mostról és a jövőről szól!

Ha pedig nem jó a helyed, ha nem vagy boldog...akkor változtasd meg a körülményeket, változtass helyet, ha nem javítható az ahol és amiben élsz.

Ne úgy változtass, hogy Huffnágel Pistit csinálsz a Gézából!

Ne akard egy korábbi kapcsolatodban élő ember jellemvonásait ráilleszteni a mostanira!

Lehet, hogy az akkor ott és abban az emberben jó volt és tetsző...de az Pisti volt, ez meg Géza...

Ez pont elég arra, hogy nem lehetnek egyformák...mindenben mások.

Találd meg azt a mostban ami szerethető, ami becsülhető annyira, hogy amikor eléd jön a Hufnágel képe, csak mosolyogja rajta és emlékeidben nem csak az ő becses jelleme jelenik meg, hanem az is, hogy akkor és ott miért nem válaszoltál igennel, amikor megkérte a kezedet!

Mi lett volna ha?

Más lett volna minden.

De nem úgy lett, hanem így.

Ha akkor jó volt, nem biztos, hogy most is az lenne...sőt valószínűleg nem lenne sem jobb, sem boldogítóbb a mostaninál.

Ne hagyd, hogy a múlt szép emlékei előtérbe helyezkedjenek a jelen rovására!

Azok csak emlékek, odavalók, ahol születtek, a múltba.

Ne hasonlítsd össze egy emberedet se senkivel, ne add rá azt a ruhát, ami valamikor, valakire tökéletesen passzolt...

Ne add rá, mert nem rászabták, neki kényelmetlen lesz, nem várhatod el, hogy jól érezze magát benne! Nem fogja...mert vagy nagy...vagy kicsi.

Bezzeg ha a Huffnágel Pistihez mentem volna...

Ha ez eszedbe jut, akkor az is derengjen fel előtted, hogy miért nem mondtál neki igent, miért nem bíztál benne annyira, hogy nyugodt szívvel hozzámenj!

Meg volt az oka annak, hogy nem ő lett a kiválasztottad, meg van az oka annak, hogy az akkori éltedben nem ő volt a megfelelő...

Ne mégis úgy érzed, hogy ő most is boldoggá tenne ugyanúgy mint akkor, hogy ő most is ugyanúgy szeretne mint akkor menj vissza hozzá de ne hasonlíts hozzá senkit!

Bezzeg ha a Huffnágel Pistihez mentem volna feleségül...

De nem mentél.

A "mi lett volna ha" kérdésnek kb annyi értelme és súlya van, mint annak, ha azon agyalok, hogy ha akkor nem a kék, hanem a zöld pólót veszem fel...

Bezzeg ha a Huffnágel Pistihez mentél volna...

Bezzeg ha Gáza a Marcsi kezét kéri meg és ő igent mond...

Kár agyalni azon, hogy mi lett volna ha.

Mert nem lett.

Ha lemerült, cserélj elemet!

Sok párkapcsolat fut zátonyra akkor amikor hosszabb idő óta már együtt vannak a felek.

Addigra általában már ismerik egymást eléggé lelkileg, testileg...így elmaradhatnak a kíváncsiságtól vezérelt NAGY beszélgetések...elmaradhatnak a korábbi udvarló bókok, elmaradhatnak a teljesítményt elismerő szép szavak...

Vannak kapcsolatok, emberek, akik hosszú évek elmúltával is képesek arra, hogy megőrizzék a kezdeti lendületet, fenntartsák a korábbi érdeklődést, és a partnerüknek megőrizzék azt az arcát is amit megismertek, megszerettek.

Sok kapcsolat zátonyra fut, mert eltűnnek a felek az új szerepek mögött, nem tudják megőrizni azt az énüket ami régen volt...a Nőnek elmúlik a varázsa, már nem olyan vonzó mint régebben (nem a kora miatt!), a férfi már nem is olyan csodálatra méltó...úrrá lesz a megszokás.

Lemerültek a kapcsolatot mozgásban tartó elemek...

Semmi baj!

Ha lemerült, cserélj elemet!

Pont ugyanúgy amikor egy kedvenc játékban vagy a távirányítóban. Azokat sem dobjuk ki mert lemerült bennük az elem...egy gyors csere vagy töltés és már működik is.

Persze, két ember vonzalmának felélesztése nem ilyen egyszerű...de nem is lehetetlen.

Kellő odafigyeléssel észre lehet venni ha eltávolodunk egymástól...mindkét fél kellő akaratával vissza lehet találni egymáshoz.

Vissza kell térni mindenkinek abba az állapotába, amikor még megőrült a másikért, amikor még megőrült érte a párja...fel kell szítani azt a tüzet, ami akkor lángolt köztük.

Újra el lehet járni sétálni, mint akkor

Újra el lehet menni fagyizni, mint akkor

Újra lehet randizni, mint akkor

Újra el lehet csábítani, mint akkor.

Ne engedjünk teret a közönynek, ne engedjük meg, hogy közénk furakodva, eltávolítson egymástól bennünket!

Ha elmúlik a varázs, ha eltűnik az őrült vágy, akkor is van összetartó erő, ami elég ahhoz, hogy boldog maradhasson a kapcsolat, csak nagyon figyelni kell, hogy a nő csak anya legyen, a férfi ne csak apa legyen!

A nőt dicsérni, magasztalni kell évek múlva is

A nőre vigyázni kell évek múlva is

Tudatosan foglalkozni kell egymással és időt nem sajnálva dolgozni kell a kapcsolatért!

Ha lemerült, cserélj elemet!

Ne dobd még el!

Na hagyd, hogy az elemből kifolyjon a sav és belülről szanaszét marja az egész művet, ami a megsemmisülés szélére jut mert nem vigyáztuk, nem ápoltuk, nem gondoztuk és nem becsültük!

Ha fontos ő és a kapcsolat fenntartása és annak minőségének megőrzése, akkor figyeljünk a kezdetben csak apró jelekre és kapjuk el abban a pillanatban a másikat, amikor távolodni készül...még nem akarattal, de készül!

Mindenki örül a meglepetéseknek, amik nem az értéküktől hanem a szeretettől lesznek olyan becsesek a másiknak. Lehet kedden vagy szerdán is virágot adni...lehet csütörtökön is meglepni egy finom vacsorával...

Nem kell megvárni, hogy menni akarjon, mert kevés amit kap!

Ha nincs figyelem, akkor eltávolodok tőlünk és oda fog húzni, ahol figyelik, becsülik, szeretik, ahol érzi, hogy róla is szól a történet...

Ne várjunk arra sem, hogy a párunk jöjjön rá mindarra, ami nekünk problémát okoz!

Legyen annyi bizalmunk, hogy beavatjuk már akkor amikor csak kicsi, szinte észrevehetetlen negatív érzésünk van, ne hesegessük el, ne rejtsük a szőnyeg alá!

Azzal csak a dolgát nehezítjük ha némák maradunk...magunkban pedig fokozzuk az ellenállást.

Ne dobjuk ki azért mert most éppen valamiért rossz passzban van!

Egy párkapcsolat nem mindig szólhat az önfeledtségről a szerelemről, szenvedélyről!

Vannak napok, hetek, hónapok amikor lemerülünk, elfogynak az ötleteink, csökkennek a vágyaink...ilyenkor lépjen előre a másik....és cseréljen elemet, vagy töltse fel!

Amíg pedig életre kell, legyen ő a mozgatórugója a történetnek!

Ne hagyd porosodni a sarokban a kedvenc kisautód vagy énekló babádat!

Nem a játékkal van a baj!

Csak lemerült benne az elem!

Cseréld ki!

süti beállítások módosítása
Mobil