Lélekről,testről,szívről,emberről

Lélekről,testről,szívről,emberről

A párkapcsolat nem szappanopera, nem csak az első és utolsó rész a fontos!

2018. június 16. - Molnár Csanád

Egy párkapcsolat nem attól lesz jó, szép, boldogító, örömteli, hogy mi történik az elején és mi a végén.

A fontos dolgok ezek közben történnek.

A köztes epizódok azok amiknek pozitív értelemben felejthetetlennek kell lenniük ahhoz, hogy örömteli legyen minden benne lévő félnek!

Töltsük meg élettel, adjunk annyi és olyan szeretetet amennyi és amilyen pont kell és se nem terhes, se nem kényszer szülte!

Ne csak a kezdetekben tegyünk meg mindent, ne csak akkor legyünk jópofák és tettre készek, amikor el szeretnénk varázsolni a másikat!

Ne csak akkor tegyünk érte amikor újdonság, ne csak akkor tegyük a szépet, ha akarunk valamit!

Szeretni közben kell és lehet.

Az első rész még csak érdekes...az utolsó rész, az már az emlékezésé.

Az első részek csak bevezetői, megalapozói lehetnek egy olyan történetnek, aminek ketten vagyunk az írói, rendezői és egyben a főszerepkői is.

Az elején még csak tervezzük, megírjuk a forgatókönyvet...jó esetben a köztes epizódokban együtt eljátsszuk, megéljük mindazt amit terveztünk és amivel boldoggá tesszük egymást.

Ha nem töltjük meg élettel, akkor üres marad és nem lesz semmi, ami miatt végig élnénk a végtelen történetet.

Ha nem akkor, és nem úgy szeretjük, amikor és ahogy jó, akkor ideje korán búcsút mondhatunk egymásnak és csak egy minisorozat lesz az amiben részünk lehet...

Ha az első részekben jól tervezünk, de az utána jövő részekben mégsem történik semmi érdemleges, akkor csak üres ígéretek lesznek a tettek helyett és hamar a végére érünk a történetnek.

Ne szappanopera legyen a párkapcsolatunk!

Mindennek az első és utolsó rész között kell történnie, mindennek meg kell történnie, amitől boldognak érezzük magunkat a másik főszereplővel!

Ha csak az első és az utolsó rész lett érdekes, akkor ami közötte volt, az érdektelen, unalmas, nem emlékezetes, nem felejthetetlen...

Ha pedig unalmas, akkor vagy kilép idő előtt a másik, vagy mi unjuk meg, és gyorsan odatekerünk, ahol már nincs más csak a befejezés, ami nem happy end..

Ne csak az első és az utolsó rész legyen az, ami megmarad az emlékeinkben!

Ami közte van, az legyen izgalmas, felejthetetlen, felkapó, szárnyaló, önfeledt és örömteli!

A párkapcsolat nem szappanopera, nem csak az első és utolsó rész a fontos.

 

 

Bruttósítva

Amikor az ember megéli a szakítás minden kínját és fájdalmát, amikor ő az aki marad, ő az aki nem lépett se tovább, se balra, se jobbra, se félre... akkor ő marad meg magának, mégpedig tisztán önmaga.

Elment mellőle mindaz ami a szépet, ami az örömöt jelentette...

Nettó önmaga marad, semmi más, senki más.

De nem maradhat az ember örökre a posványosban...nem maradhat mindig a gödörben, ahova belelökték.

Amikor már nem csak megéli, hanem túléli a fájdalmat, amikor túléli az egész gyötrő és őrlő folyamatot ami a szakítás után érte, akkor talpra áll, regenerálódik, újra felépíti magát azokból a romokból amik maradtak, akkor már

Nettó önmaga is teljes értékű ember.

Nincs szüksége feltétre, nincs szüksége már semmi külső megerősítésre, nem függ a boldogsága senki mástól, csak saját magától.

Tud felemelt fejjel sétálni, tud a felhők kergetőzésében gyönyörködni...

Már vissza talált önmagához, nehezen, de visszanyerte a lelki békéjét, elmúlt a diszharmónia, megszállta a nyugalom.

Amikor leküzdötte az ember az előítéleteit, legyőzte a félelmeit, megtalálta újra az élet szépségeit, akkor lett újra ember, mégpedig

nettó önmaga. Semmi ráadás semmi plusz, "csak" önmaga.

Mivel nincs semmi ami feltétel lenne, élvezi, szereti az életet, mert azt csak szeretni lehet.

Észreveszi a szépet, meglátja a jót, és ezáltal gazdagodik az élmények tára, és ő is egyre erősebb, egyre nagyobb lesz...

Már nem kicsi, már nem viszi magával mindazt ami nyomta a lelkét, lerakta valahol egy rongyos hátizsákban valamelyik árokszélén...

Ki tudta húzni magát, tartása délceg lett...

Minden új élmény gazdagította, minden nap nőtt és csak nőtt...

Bruttósítva érzi magát, mert olyan gazdag lett az őt ért élményeknek köszönhetően, amit lottó ötösön sem lehet elérni, nem vagyon, nem autó, semmi ami elvehető...semmi ami megvehető.

Bruttósítva élni, csak úgy lehet, ha nem védőburok alatt kívánjuk eltékozolni az életünk, ha nem pajzzsal a kezünkben vagyunk fenn a társkereső oldalon...

Amikor mellénk szegődik a sors, a szerencse, ki minek nevezi, akkor érezhetjük úgy, hogy fel lettünk bruttósítva, hogy megnőttünk, hogy gazdagabbak lettünk.

De senki és semmi nem fog mellénk szegődni, ha nem várjuk tárt karokkal, teljes nyitottsággal és bizalommal!

Soha nem leszünk bruttósítva ha kezünkben táska, hátunkon málha...akkor max turistának vagy rosszabb esetben hajléktalannak néznek, gondolnak...akkor pedig csak egy vacsorára, átmeneti szállásra számíthatunk és egy kis elemózsiára...

Nem tudják megfogni a kezünk, amíg a múltból hozott emlékekkel teli poggyászunkat szorongatjuk, addig nem lesz senki új az életünkben, amíg egy régi teher súlya alatt görnyedünk...

Bruttósítva csak akkor leszünk, ha már tudjuk milyen az, hogy

nélküle nettó önmagunk vagyunk...

Erre a nettó emberre lehet aztán rárakni mindazt amitől még szebb, még jobb, még boldogabb lesz!

Semmi teher, semmi málha,

max egy adag habos málna,

semmi felesleges elvárás, semmi ami sallang...

Csak ami jó, csak ami még gazdagabbá teszi.

Nem maradunk örökre

nettó önmagunk, ha engedjük, hogy bruttósítsuk magunkat vagy, hogy valaki megajándékozzon bennünket önmaga értékeivel és megossza velünk a legdrágább, legbecsesebb kincsét, a szeretetét!

Éljünk bruttósítva !

Ne Királyné akarj lenni, hanem királynő!

Ne úgy tegyél szert a méltóságos jelzőre, hogy betársulsz valaki mellé, aki egymagában is nagy, erős és magabiztos!

Ne úgy legyél nagy, hogy odaszegődsz valakihez, aki elég erős ahhoz, hogy téged felemeljen és fenn is tartson!

Ne úgy akarj nagy lenni, hogy más erejét használod ahhoz, hogy magason tartson!

Ne Királyné akarj lenni, hanem királynő!

Ne úgy legyél nagy, hogy a melletted lévőket lekicsinyíted, hogy hozzájuk képest többnek látsszál!

Már azelőtt legyél figyelemreméltó, mielőtt lenne valaki az életedben!

Már azelőtt legyen tartásod, mielőtt lenne melletted bárki is!

Már azelőtt tündökölj, mielőtt még lenne aki megdicsérne!

Már azelőtt legyél nagy, mielőtt annak tartanának!

Már azelőtt élj úgy mint egy királynő, mielőtt megtudnák egyáltalán, hogy a Földön vagy!

Ne Királyné akarj lenni, hanem királynő!

Ne szolgának szegődj el valaki mellé a névért cserébe, méltó társa legyél!

Legyen tartásod egyedül is, legyen elég erőd ahhoz, hogy megállj egyedül is a saját lábadon, ne legyen feltétel a társ, de ne is legyél megközelíthetetlen!

Nem attól leszel nagy, hogy fennhordod az orrod, hogy csak magasra szegezed a tekinteted!

Néz melléd is, láss az orrod elé is, hiszen ott van!

Legyen benned tartás, ne játszd a hisztis tinilány szerepét, ha nem csak úgy történik minden ahogy megálmodtad!

Ne Királyné akarj lenni, hanem királynő!

Ne akarj, hanem tudj királyné lenni!

Ha csak akarod, akkor csak a vágyaid hajtanak, csak az érdekeid vezérelnek, irányítanak oda, ahol erőt sejtesz...

Legyél királynő, legyél egyedül is eléggé nagy, eléggé erős, eléggé talpraesett, eléggé NŐ, mégpedig abból is a legjobb!

 

 

Egynyári vagy kétnyári, esetleg évelő?

Egy kapcsolat elején soha nem tudhatjuk, hogy mi lesz belőlünk...

Lehetnek megérzéseink, lehetnek vágyaink az illetővel kapcsolatban de azok nem többek, mint az álmaink rávetítése arra a személyre akivel éppen  kibontakozóban van valami...

Nem tudjuk, csak szeretnénk tudni, hogy ő nem egynyári virága lesz az életünknek...

Nem lehetünk biztosak benne, hogy évelő lesz, nem tudhatjuk, hogy meg tesz-e majd mindent értünk.

Csak szeretnénk, hogy ne vigye el mellőlünk az első nyári vihar, nem mossa el az első őszi eső!

Szeretjük ,kedveljük, de még csak vágyjuk vele a jövőt.

Nem tervezhetünk semmit mindaddig, míg nem hoz áldozatot, amíg nem tesz lépéseket azért, hogy velünk és csak velünk akarjon lenni!

Amíg ő nem teszi tanúbizonyosságát annak, hogy első számú és egyetlenek vagyunk neki, addig a vágy csak vágy marad, ami nem több egy gondolatnál, nem ad biztonságot.

Csak egynyári mindaddig, amíg nem élünk át együtt viharokat, amíg nem bírunk ki megpróbáltatásokat, amíg nem élünk meg olyan élethelyzeteket, amik alatt biztosítani lehet a másikat a szeretetünkről, az összetartozásunkról...

Egynyári mindaddig, amíg nem bírjuk ki az első kemény fagyokat, amíg nem éljük át a tavaszi áradásokat...és mindazt, ami veszélyeztetné a kapcsolatunkat.

Csak akkor válhatunk kétnyári, esetleg évelővé, ha megtanulunk együtt maradni, ha használjuk a képességeinket ahhoz, hogy küzdünk egymásért, és kitartunk egymás mellett még akkor is amikor viharok tépáznak bennünket...

Ha megtanuljuk mi az ami összetart, hogy mi az ami motivál a jövőben, akkor elővehetjük a tervezőasztalt és felvázolhatjuk a közös jövőt.

Ha már 100%ig tudjuk, hogy együtt jobb mint külön, ha vele jobb mint mással, akkor lehetünk csak évelők.

Ha megtanulunk vigyázni, magunkra, egymásra és a kapcsolatra, akkor elég erős védőhálót építettünk a kapcsolatunknak, elég erős alapot építettünk a várunknak, lehet a falakra is gondolni...

Ha már tudjuk egymásról, hogy biztonságban leszünk a másik mellett, akkor lehet csak arra gondolni, hogy a vele szőtt titkos álmaink megvalósulhatnak...

Ha nem hoz mindenki kellő áldozatot, ha nem tesz mindenki egyformán lépéseket a másik felé, ha ne tesz megy mindenki minden tőle telhetőt a másikért és a kapcsolatért, akkor csak

egynyári virág volt az, amiben gyönyörködni lehetett...

Szép és jó, de hamar elmúlik, hamar elvirágzik...

El kell fogadni, hogy ebben ennyi volt!

Ha vigyázunk egymásra, ha meghozzuk az áldozatot egymásnak, egymásért, akkor túléljük az első megpróbáltatásokat, megbirkózunk az első nehézségekkel, és azok felett diadalittasan túllépünk...és máris

kétnyáriak lettünk.

De ez még közel sem évelő!

A neheze csak ezután jöhet.

Évek múltán is rájöhetünk, hogy valami hiányzik, hogy valami kevés, hogy ez így mégsem olyan jó, mint az elején...

Ahhoz, hogy sok éven át gyönyörködhessünk a virágunkban, sok áldozatot kell hoznunk, sok energiát kell belefektetni, önzésünket helyes korlátok között kell tartani, de önfeláldozásunk sem mehet el a végletekig!

Minden vihartól nem kell megóvni, nem kell esőben bevinni a szobába!

Kellenek megpróbáltatások, kellenek viharok, hogy erősödjön, hogy letörjenek a gyengécske ágak, hogy a legerősebb rész maradjon meg, az ami mindent kibír!

Ahhoz, hogy évelő legyen, sokat kell dolgozni...együtt-egymásért-magunkért!

Nem csak ő

nem csak én!

De nem is csak mi!

Mindenkiről külön-külön is, és együtt is!

Ha csak a szex az oka...

Ha csak a szex az oka annak, hogy együtt vagytok, akkor az kevés lesz...

Ha csak a szex az oka annak, hogy veled van, akkor hidd el, hogy nem szeret eléggé...

Ha csak a szex az oka annak, hogy keres, akkor csak szexet akar, többet bír...

Ha csak a szex az oka annak, hogy összejöjjetek, akkor nem vagy eléggé becses darabja az életének...

Ha csak a szex az oka annak, hogy találkozzatok az édes kevés lesz a folytatáshoz.

Szükséges a jó és mindenki számára kielégítő szex egy bizonyos korig a kapcsolatokban, de arra alapozni nem lehet egy párkapcsolatot.

A lényeges dolgok a hálószobán és a konyhapulton kívül történnek.

Nem elég tökéletes szexkapcsolatban lenni ahhoz, hogy a kapcsolat megérjen és az édes gyümölcséből mindenki jól lakjon.

Nem elég kielégíteni egymást, nem elég a fellegekbe repíteni egymást minden egyes alkalommal, amikor találkoztok.

Nem elég ha csak a szex az oka.

Több kell, sokkal több.

Kellenek más, közös élmények, kellenek más, közös célok amik életben tartják az egész párkapcsolatot és elég energiát biztosítanak azokra az időkre is amikor nem történik semmi olyan ami szexet jelent.

Kell és alapvető a testiség, de csak akkor lehet igazán örömteli egy kapcsolat, ha egymás lelkét és megérintik a kapcsolatban lévő felek.

Ha csak a szex az oka annak, hogy egy párnak vagytok nevezhetőek, akkor az nem párkapcsolat, de még csak nem is kapcsolódás, csak szex.

Lehet örömteli is egy olyan kapcsolat amiben nincsenek távlati elemek, nincsenek távolba mutató tervek, célok, álmok...de nem lesz hosszú életű, mert az emberek legnagyobb része, többre vágyik, többet akar...több dolog együttes megléte teszi boldoggá.

Vagy elfogadod, hogy csak a szex az oka...

Vagy nem és akkor továbblépsz és utat engedsz valami másnak, valaki másnak, ami, aki többet nyújt és több boldogságot hoz.

Ha csak a szex az oka...akkor mindig csak vársz, mindig csak készenléti üzemmódban leszel...mert csak azt az alkalmat várod, hogy mikor lehetsz ismét a karjaiban, mikor érezheted újra a teste forróságát...

De csak a teste lesz ott és csak addig...

Utána marad az újabb várakozás...újra készenlétben leszel tartva...

ha csak a szex az oka.

Nélküle nettó önmagad vagy...

Ha véget ér egy párkapcsolat, akkor egy megy, egy marad...

Ő elment, továbblépett, te helyben hagyva maradtál...

Maradtál, mégpedig egyedül...egyedül te mindazzal a sok érzéseddel és gondolataiddal, ami benned tombol...

Egyedül te maradtál ott...

Nélküle nettó önmagad vagy...nincs semmi plusz, nincs semmi feltét, csak te...és az érzelmeid vihara.

Félelmetes érzés is az amikor egyedül maradunk, nem is tudunk mit kezdeni sem a hellyel, sem az idővel ami felszabadult, ami üres lett nélküle.

Nélküle nettó önmagad vagy...

Nem több, nem kevesebb, csak pont az és annyi, ami te vagy.

Ő nincs...se senki más.

Nincs ott, hogy elmond neki, nincs ott, hogy megtedd neki, nincs ott, hogy odaadd neki...nincs, továbblépett.

Eszére vagy a szívére hallgatott?

Végül is mindegy, nem változtat a tettének a súlyán és az eredményén.

Ott tudott hagyni, meg tudta tenni, tovább tudott lépni...tehát nincs veled terve, dolga, szándéka.

Ott tudott hagyni magadra...tudta nézni a könnyes szemeid, tudta nézni a görcsös kapaszkodásod, mindent tudott, csak egyet nem...maradni.

Le tudott válni a csatlakozási pontról, tudott újat keresni, tudott rácsatlakozni...

Tudta nézni, ahogy nélküle újra nettó önmagad lettél.

Félelmetesen nettó...csak te és más semmi...

Tudta nézni, ahogy küzdesz a túlélésért az érzelmeid viharában, ahogy cikáznak a fejed felett a villámok, ahogy egyik a másik után beléd csap és te a földre rogysz és ott maradsz...

Tudta rád küldeni a villámait...mindent tudott ami fáj.

A középkori hóhérokat megszégyenítő eszköztára volt, amik a legrettentőbb tortúrát hozták el...aminek a végén ott maradtál, megnyúzva, lehámozva...

Nélküle nettó önmagad vagy...

Túléled vagy belerokkansz...

Te döntöd el...

Kínlódsz és vársz a csodára egy helyben toporogva, leragadva, ahol ott hagytak lecsupaszítva...vagy

felállsz és elindulsz tovább...hogy megkeresd az ékeid, hogy helyreállítsd az erődet...

nem vissza, nem utána, nem jobbra, nem balra...csakis előre.

Előre, oda, ahol újra lesznek díszeid, ahol lesznek újra rád illesztett plusz juttatások.

Mert nélkülük, nem vagy se több, se kevesebb, mint

nettó önmagad.

Ami van, hogy félelmetes, van, hogy borzalmas...de meg lehet szeretni és meg is kell szeretni az állapotot ahhoz, hogy jól és boldogan élj akkor is amikor egyedül vagy.

Mert egyedül is szép az élet, csak meg kell találni önmagad, meg kell ismerned önmagad, hogy ne félj egyedül, hogy ne becsüld alá amikor

nélküle, újra nettó önmagad vagy.

Egyedül te...mert ő továbblépett.

Ha nem tetszik a könyv, csak csukd be!

Jaj de sok unalmas könyv van a polcon...

Csak leveszi az ember, elolvassa az ajánlót...belekezd, olvassa lapról-lapra, fogynak az oldalak, de nem történik semmi extra, nincs meg az az érzés, hogy soha nem tenné le, hogy éjjeleket áldozna fel az izgalmakért, amik a lapok között bújnak meg...

Fogynak az oldalak, szaporodnak a felfalt lapok, de semmi...dög unalom, nem dobódik fel az ember, csak az idejét áldozza fel egy rém unalmas történetért, amiből szinte semmire nem fog emlékezni pár hónap múlva...semmi nincs ami emlékezetes lenne.

A betűk összeállnak szavakká, de üresek...

a szavakból mondatok lesznek, de semmit jelentőek...

a mondatok megtöltik a lapokat, de csak a szamárfül az ami változatosságot hoz...

a lapokból összerakódik egy történet, de csak felejtésre méltó...

 

Ugye, sok mindenkinek ismerős a fenti kis történet.

Olvasunk, de nem haladunk a könyvvel, amit a kezünkben tartunk, csak nézzük, de nem értjük se a történetet, se a mondanivalóját...csak pazaroljuk a drága és egyre kevesebb időnket.

Nem érdemes, sőt tilos olyan könyvekre időt fecsérelni, ami csak arról lesz emlékezetes, hogy mennyire unalmas volt és közben esetleg hány másikat elolvashattunk volna ahelyett, hogy ebbe feledkeztünk benne...

Nem kell végigolvasni ha unod, amit a lapok rejtegetnek!

Nem kell erőltetni ha nem tetszik, ha csak azt várod, hogy mikor kezdhetsz egy újat!

Nem kell kényszerből a kezedben tartani, bármikor vissza lehet rakni a polcra!

Ha nem tetszik a könyv, csak csukd be!

Persze a kedvenc könyvjelzőt is vedd ki a lapjai közül, úgysem lesz miért újra kinyitni!

Se könyv, se kapcsolat nem kötelező!

Se könyv, se kapcsolat nem tartható kényszerből vagy elvárásból!

Se könyv, se kapcsolat nem jó, ha nem felejthetetlen!

Csak egy határozott mozdulat és már csukva is van, csak egy őszinte mondat és már vége is van!

Nem kell azért végig kínlódni, hogy elmondhassuk magunkról, hogy megtettük!

Ha nem tetszik a könyv, csak csukd be és nézz másik után, ami több izgalmat ígér!

Ha nem tetszik a kapcsolatod, csak zárd le és kezdhetsz is egy újat, ami több boldogsággal kecsegtet!

Miért is olvasnád ha unalmas?

Miért is tartanád az ágyad mellett, ha este bármi mást szívesebben csinálsz, de nem olvasod?

Miért is lapoznád fel újra és újra, ha tudod, hogy monotónia vár?

Miért nem csukod be ha nem tetszik?

Csak döntés kérdése az, hogy mennyi idődet áldozod fel arra, ami csak unalommal ajándékoz meg...

Csak döntés kérdése az, hogy mennyi idődet engeded elrabolni...

Csak döntés kérdése az, hogy mennyi ideig maradsz olyan lapok között, amik se nem emlékezetesek, se nem boldogítóak.

Ha nem tetszik a könyv, csak csukd be

és vidd vissza a könyvtárba még a lejárati határidő előtt, hogy minél előbb meg add az esélyét annak, hogy  az új jobb lehessen!

Csak csukd be!

Nem kell időt feláldozni, nem kell a végtelenségig várni, hogy majd talán jobb lesz a vége felé!

Ne a vége legyen csak happy end!

Minden lapja arról szóljon, hogy érdekfeszítő, hogy letehetetlen, hogy megunhatatlan, hogy éjjelente ha felébredsz már nézed is, hogy ott van-e még melletted!

Ha nem tetszik a könyv amit olvasol éppen, csak csukd be!

A következő, csak jobb lehet és izgalmasabb!

Ha nem tetszik a kapcsolatod, csak zárd le és lépj egy nagyot!

A következő, csak jobb lehet és boldogabb!

Csak csukd be, csak zárd le és menj  tovább!

Csak ott időzz ahol érdekes, érdemes, ahol öröm maradni!

 

Csak a szex az oka?

Csak és kizárólag a szex az oka annak ha valaki félrelép, megcsalja a párját?

Sokan, sokféleképpen reagálhatnak a megcsalásra, magukba zuhannak, keresik az okokat, vádolják a másikat vagy éppen magukat, sok tévhit is eszükbe jut a kialakult helyzetről, amivel vagy megszeretnék magyarázni a történetet vagy csak értelmezni...

Akárki és akárhogy is vélekedik, egy dologban biztos egyeznek...

A megcsalás az egyik legrosszabb érzés a világon!

Sokan, sokfélét gondolnak a félrelépésről, de ezek közül sok téves, vagy legalábbis majdnem mindig az...nem lehet törvényerejűnek mondani, gondolni.

A jó szex garantálja a hűséget!

 A legtöbben úgy gondolják, ha a hálószobában minden rendben van két fél között, akkor esély sincs arra, hogy bármelyikük kikacsintgasson.  Sok esetben  kielégítő szexuális élet mellett is félrelépnek a felek. Tehát a jó szex sem biztosíték a hűségre! A hálószobán kívül is előfordulhat rengeteg olyan probléma, ami miatt másnál vigasztalódik a pár egyik tagja. Egy kapcsolat sincs biztonságban, ha az nem őszinte, mély szereteten alapszik.

Férfi és női megcsalás között nincs különbség.

A férfi és női megcsalás között bizony van különbség. A férfiaknál a megcsalás legtöbb esetben érzelmek nélküli, leginkább a testiségen alapszik. A férfit hajtja a kaland, az izgalom a valami új érzése.  A nők ezzel szemben az érzelmi támogatást keresik. Nem is annyira a szex a mozgatórugója a női hűtlenkedésnek, mint  hogy ismét valaki elhitesse velük, hogy értékesek és kívánatosak. A nők arra vágynak, hogy a pasi mellett igazi nőnek érezhessék magukat. Ha a kapcsolatban ezt nem kapják meg, vagy el vannak nyomva, akkor a megcsalás alapja az önbecsülés visszaszerzése.

A férfiak hűtlenebbek!

 Régebben ez az állítás akár igaz is lehetett, de ma már abszolút nem igaz. Minél önállóbbak lettek a nők társadalmi és gazdasági szempontból, annál inkább felzárkóztak a férfiakhoz. Azelőtt a nők a boldogtalan, akár sok sebből vérző kapcsolat terheit is elviselték a család egységének fenntartása érdekében. Ezzel szemben az is kimutatható, hogy már a nők kezdeményezik leginkább a válásokat is.

Ha a korábbi partnerét  is megcsalta, engem miért ne csalna meg!

 Vannak olyan típusok, akik lépten-nyomon félrelépnek, de nem ez az általános. Azért mert az exét megcsalta, nem jelenti azt, hogy most is meg fogja tenni. Könnyen lehet, hogy előző kapcsolatában azért hűtlenkedett,  mert nem találta meg partnerében azt, amit keresett, nem váltotta ki benne azokat az érzelmeket, mint az új partnere.  Ebből nem érdemes még messzemenő következtetéseket levonni, de nem árt az óvatosság!

Nem létezik örök hűség!

 Létezik, de nem jön magától! Vannak sírig tartó házasságok. Olyanok, ahol egyik fél sem csalja meg a másikat, és a hűség valóban egy életre szól. A legtöbb megcsalás a kommunikáció hiánya miatt következik be.

Már nem szeret!

 Ez sem mindig igaz, hisz a félrelépések többségében csupán egy hirtelen jött gerjedelem kielégítésére kerül sor, érzelmi kötődés nem alakul ki. A románc alatt és után a hűtlen ugyanazt érzi az állandó párja iránt, a legtöbb esetben a félrelépő bűntudattal küzd.

Magasabb libidó, nagyobb esély.

 Nem igaz, hogy nagyobb eséllyel lép félre az, akinek magasabb a libidója az átlagnál. Az, hogy valaki gyakrabban vágyik a szexre, még nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem képes kontrollálni a vágyát, és ne tudna hűséges maradni a párjához. Kevés olyan félrelépés van, ahol csupán  a csillapíthatatlan libidó áll az egy éjszakás kaland hátterében.

Már tiszta vagy, leszoktál róla

Amikor már nem fáj az amikor rágondolsz...

Amikor már nem érdekel, hogy mit csinál...

Amikor már nem ő a reggeli kávé után az első gondolatod...

Amikor már nem ő az akiről álmodsz...

Akkor érted el, hogy

Már tiszta vagy, leszoktál róla.

De amíg nem érzed, hogy nélküle is szép az élet, amíg nem értékeled magad nélküle is elég nagynak, amíg nem éled úgy az életed, hogy teljes mértékben boldogsággal töltsön el minden nap, addig csak egy függő vagy.

Függsz attól, hogy mennyit kapsz belőle, függsz attól, hogy kapsz-e ma is egy adagot tőle, függsz és nem állsz meg egyedül a lábadon, ő az üzemanyagod, tőle élsz, csak neki élsz.

Nem érdekel semmi, nem fontosabb semmi nála, nincsenek egyéni álmaid, céljaid, ő áll minden előtt.

Amíg függő vagy, addig csak azért élsz, hogy őt szolgáld, a rabszolgája vagy, alárendeled magad annak, akitől mindig kapsz egy cseppet abból amiből tengernyi sok kellene...morzsákért adod oda magad, ahelyett, hogy a tiéd lenne az egész foszlós kalács, amiből te törheted le a legnagyobb részt, amiből fulladásig tömhetnéd a hasad...

De te nem kérsz, így nem is kapsz sokat...csak mindig egy kicsit, hogy azért éhen ne halj...hogy ne jusson eszedbe a méltánytalanságod...ha mégis ráébredsz, hogy ez így nem ok, nagyon nem ok, akkor kapsz egy kis bónusz adagot, kapsz egy tányér levest is...mintegy bizonyítéka annak, hogy szeretve vagy...

Függő vagy, mert nem te döntesz, nem te választasz, csak akkor és csak ott, amikor és ahol neki jó...

Amíg csak tőle érzed jól magad, addig nem vagy önmagad, addig nem érzed magad elég fontosnak, elég értékesnek...így nem is vagy sem értékelhető, sem elég nagy ahhoz, hogy felnézzen rád.

Függsz tőle, mert nélküle semmi vagy és senki...még mosolyogni is csak akkor tudsz amikor őt látod, nélküle se hajnali madárcsicsergés, se virágillatú, langyos nyári este...nélküle nem szép a szép, nélküle üres a tér...nélküle nem is élsz...mert függő vagy.

Ha elhagyott, akkor is ő az aki az álmodban megjelenik, vele fekszel, vele ébredsz...rászoktál...

Szokj le róla, hogy élhess!

Szokj le róla, hogy érezhesd a szabadság illatát!

Szokj le róla, hogy érezhesd az élet valódi ízét!

Nem ő a só, nem ő teszi élvezhetővé az életed!

Szokj le róla és érzed, hogy

Nélküle sem üres az élet, nélküle sem íztelen az étel!

Már tiszta vagy, leszoktál róla

ha megtalálva önmagad, teljes mértékben jól érzed magad, ha egyéni céljaid elkezded megvalósítani.

Már tiszta vagy, leszoktál róla,

ha kitöltöd mind azt a teret, ami utána maradt.

Már leszoktál róla, tiszta vagy

ha meglátod másban a szépet és megtalálod a célt ami éltet.

Már tiszta vagy, leszoktál róla

ha nem ő az akivel szeretnéd, ha nem ő az akitől szeretnéd.

Már tiszta vagy, leszoktál róla

ha nem tőle várod, ha nem érte teszed.

Szokj le róla, szokj le mindenről amit ő adott, amit ő jelentett!

Legyél tiszta, szokj le róla, ne legyél a rabja!

Ne keress pótszert, ne keress elégtételt, ne keress semmi olyat amitől újra függővé válnál!

Maradj tiszta!

 

Volt egy ország...elhunyt...1920. június 04.-én

 

Ma, rendkívüli módon nem párkapcsolatról írok.

Ma más gondolatok töltik meg a fejemet...

Ma van egy évforduló...

Nem vagyok politikus, nem is érdekel az egész, mert üres ígéretekre épül.

Nem is politikai indíttatásból írom le a gondolataimat.

 

Volt egy ország...

Maga volt a mennyország...

Részt vett egy háborúban, aminek a következményeként feldarabolták a nagyok, a győztesek.

Nem gondolok semmiféle elégtételre, esetleges határ revízióra, de nagy igazságtalanság volt az ahogy mások döntöttek emberekről, a kis emberekről.

Döntöttek azokról, akik a legkevésbé sem lehettek volna számon kérve a történtek miatt.

Mindig a kicsik azok, akik fizetnek a nagyok hibáikért.

Széttéptek családokat, összetörtek embereket, elvették a hitüket, sárba tiporták a nemzet tudatukat...

Ehhez pedig senkinek, semmikor nincs joga.

Az, hogy egy állam rossz döntéseket hoz, rossz szövetségesekre tesz szert és ezért valami büntetés dukál az rendben van...

Na de az, hogy azt ilyen módon vigyék végbe, hogy egy hajdan volt álomvilágot így tegyenek tönkre, hogy feldarabolják és a megsemmisülés szélére taszítsák az nagyon nincs rendben...

Volt egy ország...

Benne éltek különféle nemzetek, akik között voltak ugyan kisebb ellentétek, de ennek ellenére békében éltek egymással és mindig szövetségesre leltek egymásban...

Nem utálták a másik nemzetiségűt...

szimbiózisban éltek mindig...

Volt egy ország...

Éltek benne magyarok, tótok, szerbek, zsidók, cigányok, rutének, oláhok...és még sok egyéb vallású és nemzetiségű ember...

együtt voltak ők a magyarok, akiknek a nyilaitól rettegett Európa...kivívták maguknak az elismerést, a dicsőséget, a tiszteletet.

Együtt tették naggyá, tiszteletre méltóvá, őrizték ezt a helyet, amit annak idején ősapáink magukévá tettek, hogy méltó hely legyen az, ahol az utódaik élhessenek.

Volt egy ország...

Ahol mindig is csak a minimális szélsőségek különböztették meg egymástól az embereket a vallásuk, bőrszínük, faji hovatartozásuk alapján.

Volt egy ország...

Maga volt a mennyország...

Széttépték, darabjait odavetették azoknak, akik közelebb voltak érdekekben a győztesekhez...akik a történelem folyamán, soha nem az igazságukról voltak híresek...

Volt egy ország...

Benne zsidók, magyarok, kunok, tótok, szlovének, szerbek, rácok...ők együtt mind emberek, családok...

Ők voltak azok akik viselték a következményeit annak a történelmi igazságtalanságnak, amit úgy neveznek, hogy

Trianoni békeszerződés...

Nem volt se béke, se szerződés...

Nem békét, hanem örök ellentétet, örök viszályt, örök gyűlölködést szült...

Eredményeképpen utálja egymást mindenki aki más, aki nem közéjük való...

Eredményeképpen remekül működik a széthúzás, nincs már összetartó erő...

Eredményeképpen kihasználja egyik a másikat, lenézi másik az egyiket...

Volt egy ország...

Nagy Magyarország...mennyország.

 

 

süti beállítások módosítása
Mobil