Sokan el sem tudják képzelni, hogy párkapcsolatban élnek élnek, de mégis magányosabbak mintha nem lenne senkijük.

Joggal kérdezhetik, hogy ha nem jó, akkor mi a jó fenéért nem szakítanak?

Nem is olyan egyszerű egy ilyen lépés megtétele, mit a kívülállók azt gondolnák.

Mert ugye megálmodunk valakivel egy jövőképet, elképzeljük, hogy vele milyen szép lesz az életünk, közben reméljük, hogy Ő aztán már tényleg a NAGY Ő lesz és kitartunk mellette.

Megteszünk mindent, sőt plusz egyet azért, hogy megtartsuk őt és a kapcsolatot. Tesszük ezt annak ellenére, hogy sok mindent elmondhatunk, csak azt nem, hogy boldogok lennék vele.

Mégis maradunk, mégsem lépünk.

Aki egy olyan kapcsolatban él, amiben nem boldog, legjobb lenne, ha a felismerés pillanatában kilépne belőle, de sok esetben mégsem megyünk, inkább maradunk.

És, hogy miért, arra az a válasz, hogy még akkor is remélünk, amikor már esztelenség, akkor is bízunk, amikor már felesleges.

Semmi más szép nincs a kapcsolatban, csak azok a vágyak, amiket mi magunk álmodtunk, mi láttunk bele.

Míg mi mindent megteszünk, hogy ezek a vágyak valóra váljanak, addig a passzív párunk nem tesz semmit, csak él mint hal a vízben, és élvezi, hogy összetörjük magunkat érte.

Mi festjük színesre az álmot, mi tesszük széppé azt, ami valójában se nem szép, se nem örömteli.

Annyira képesek vagyunk vágyni egy szebb életre, ami természetesen csak álom marad egy nem megfelelő partner mellett, hogy észre sem vesszük az ő igazi énjét, tudomást sem veszünk arról a tényről, hogy mellette soha nem leszünk boldogok.

Tudjuk az eszünkkel, hogy ő nem méltó hozzánk, de a szívünk hangjára hallgatva mégiscsak maradunk.

Eközben semmi mást nem csinálunk, semmi többet nem látunk, csak a mi fantáziánk és szívünk által létrehozott álomképeinket. Ezek a képek annyira elvakíthatnak, hogy nem is látunk többet, csak azt, amit elképzelünk...

Kellenek álmok, szükség van célokra, de csak annyira, hogy a jelent ne vakítsák el!

Vegyük észre az embert is, ne csak arra figyeljünk, hogy kapcsolatunk legyen, hanem arra is, hogy azt kivel valósítjuk meg!

Inkább éljünk boldog egyedüllétben, mint társsal, de mégis magányosan!