Igaz, hogy ha hosszabb ideje egyedül élünk, akkor nagyon vágyunk valakire, aki egy biztos pont lehet az életünkben, mégsem szabad csak azért létrehozni egy kapcsolatot, hogy legyen!

Nem elég a kapcsolat mint fogalom, mint tény, ha nem vagyunk olyan állapotban, hogy nélküle is boldog és teljes lenne az életünk.

Mit sem ér a leghosszabb együtt töltött idő, ha csak azért vagyunk együtt, hogy ne kelljen egyedül éldegélni!

Mielőtt kapcsolatról lehetne beszélni, meg kell ismernünk a jelöltet, hogy valóban alkalmas-e arra a nem kicsi feladatra, hogy boldogan lehet vele élni, hogy nem veszélyezteti-e a szabadságunkat, nem sérül-e mellette az egyéniségünk!

Alapos vizsgálatnak kell alávetni, meg kell győződni róla, hogy vele jobb mint nélküle!

Ha pedig kellőképpen megismertük egymást, csak akkor és csakis akkor lehet arra gondolni, hogy na ez már egy párkapcsolat!

Nem szabad senkivel azért kapcsolatba kerülni, hogy egésszé vagy boldoggá tegyen! Ha csak ez az indokunk, akkor már el is rontottuk az egészet és nem fog másról szólni az egész, csak arról, hogy van ugyan valaki az életünkben, de a boldogság az nem jött el, hiszen nem is jöhetett.

Nem egy új ember, nem egy új párkapcsolat dolga az, hogy bennünket boldoggá tegyen!

Azt egyedül kell megéreznünk és ha azok vagyunk, akkor lehet ismerkedni!

De amíg nem vagyunk telje értékű emberek és nem akarjuk görcsösen magát a kapcsolatot, addig egyedül kell maradnunk, hogy megismerjük magunkat és tisztában legyünk az értékeinkkel és a vágyainkkal!

Először az embert kell kiválasztani, megismerni, megszeretni és csak utána lehet vele kialakítani azt, amiben mindketten egészek maradunk, nem leszünk se többek, se kevesebbek, csak jobbak!

Az embert lehet szeretni, akarni, tisztelni és becsülni!

A kapcsolat az csak egy fogalom, amit két ember éltet vagy pusztít, abba nem lehetünk szerelmesek és ne is éltessen annak a reménye, hogy legyen!