Érthető de semmiféleképpen nem követendő példa az, amikor valaki úgy kezd bele egy új ismerkedésbe, hogy idejekorán a legtermészetesebbnek véli azt, hogy ez most a tuti, hogy bizony kifogta a number one-t.

Túl hamar nem lehet semmit igazán érezni, ilyenkor azt a hibát követjük el, hogy valóságnak értelmezzük a vágyainkat, és átültetjük abba az álmainkat.

Igazából túl gyorsan senki nem szerethet bele a másikba, legalábbis addig nem, amíg meg nem ismeri.

Ébredhet vágy, kialakulhat vonzalom, de a szerelemnek is mint minden gyümölcsnek meg kell érnie.

Vannak, akik már egy vagy két találkozás után, azt hangoztatják a másiknak, hogy szeretik...ezzel a legtöbben azt hiszik, hogy a másik félben kialakul majd gyorsan az az érzelem, ami a folytatáshoz alapvető fontosságú.

Mondják, hogy szeretlek, de valójában nem a személyt, nem az embert, hanem a helyzetet szeretik, amibe belekerültek.

Az a baj, hogy akik ilyen hamar érzelmeket várnak el egy kapcsolattól, azok nagyon is ki vannak már éhezve arra és a szeretetéhségük az, ami irányítja a lépéseiket.

Túl hamar, túl gyorsan akarnak mindent...

Ezt ki is mutatják...amivel az újdonsült embert képesek az őrületbe kergetni és hamar menekülésre is fogják késztetni.

Gondoljunk csak bele...adva van egy ember, aki addig, amíg nem ismert minket, élte a kis megszokott, jól beütemezett életét, saját idő és energia beosztása volt, amiben senki és semmi nem zavarta meg...erre jövünk és rázúdítjuk az egész életünket, hozzávágjuk a nagy bőröndöt, amiben szó szerint minden benne van, ami csak történt velünk egész életünkben. Elhalmozzuk a képzelt érzelmeinkkel, bombázzuk a rengeteg üzenettel, amiben nem győzzük a tudomására hozni, hogy márpedig ő mennyire különleges és, hogy jaj de jó, hogy megismertelek, és, hogy ilyen érzéseket már régen nem éreztem...stb

Ezzel mit fogunk elérni?

Egyet, nagyon hamar menekülni fog előlünk és attól, amivel letámadtuk.

Nem lehet, nem is szabad így kezdeni egy kapcsolatot, a legtöbben nem képesek feldolgozni azt, ha valaki egy érzelmi cunamit zúdít rá és úgy kezeli magukat és a kapcsolatot, mintha az már örök életre szólna.

Teszi mindezt nem hónapok vagy évek múlva...hanem pár találkozó és pár óra beszélgetés után.

Ezzel maga alá gyűri a jelöltet, hurkot teker a nyaka köré és nagyon gyorsan meg is fojtja, ha ő el nem menekül.

Teljes mértékben érthető mindkét oldal cselekedete, hiszen, aki szorosra fűzi a gyeplőt már akkor, amikor még se közös cél, se közös jövőkép nincs, az nagyin szeretne már egy kapcsolatot.

Aki pedig ajtót ablakot kidöntve kirohan egy ilyen kapcsolat kezdeményből, az kb az életét érzi veszélyben azoktól, amit rázúdítottunk.

Tehát senki se képzelje, higgye azt, hogy ha két után kimondja a szeretlek szót, azzal pozitív hatást fog kiváltani a másikban! Még akkor sem szeretheti valaki feltétlenül a másikat ha pár hét után az első együtt töltött éjszaka sikerességén felbuzdulva reggel szeretlekkel ébreszti az új emberkét, akiről nem szabad elfelejteni, hogy ő még csak egy vendég, nem élettárs!

Nem fojtsuk meg, ne ítéljük halálra már akkor, amikor még meg sem született!

Eleinte hagyni kell, hogy mindenki élje ugyanúgy az életét mint eddig, csináljon mindent úgy, ahogy neki tetszik ossza be úgy az idejét, mint eddig!

Ha rátelepszünk, ha bekebelezzük, akkor a sajátunknak is kezeljük, ami elől ő igen gyorsan elmenekül, mert veszélyben érzi a szabadságát, ami igaz is.