Le lehet-e szokni egy szerelemről, le lehet-e szokni egy olyan érzésről ami minden nap ébresztett, amivel minden nap álomra hajtotta az ember a fejét?
Le lehet-e szokni a motivációs erőről, a mindennapi betevőről?
Le lehet-e szokni az érintéséről, a csókjának az ízéről?
Le kell szokni még akkor is ha fáj annak az érzésnek az elvesztése!
Le kell szokni még akkor is ha fáj a tudat, hogy többé nem érzed magadon az ujjainak a simogatását!
Le kell szokni még akkor is ha megőrjít az, hogy többé nem csókol!
Le kell szokni mert már csak méreg és nem több.
Le kell szokni, mert már csak egy gondolat, már csak egy emlék!
Le kell szokni a múltról, hogy lehessen jövőd!
Le kell szokni, hogy újra élhess, hogy újra érezz!
Ha nem leszünk képesek leszokni valakiről akivel boldogok voltunk, akkor semmi más nem történik velünk csak a múltnak élünk, a múlt emlékei örökre börtönbe fognak zárni, amiből minden nap csak nehezebb lesz kitörni.
Minden egyes emlékkép felelevenítése csak nehezebbé teszi azt, hogy a jelenünket élvezzük, hogy a jelent megélhessük.
Le kell szokni mindenről ami ő volt!
El kell nyomni mint az utolsó szál cigarettát!
El kell pöckölni, pont úgy mint egy csikket...
Már ő sem több, ő sem ér többet.
Nem ár annyit, hogy ne haladhassunk előre a saját utunkon csak azért mert ő rá vesztegetjük az időnket azzal, hogy megengedjük az emlékeinknek, hogy visszahúzzanak a múltba.
Le kell szokni, túl kell lépni a régmúlton, hogy ne legyen semmi visszahúzó erő ami csak akadályozza saját magunk előre jutását!
Át kell ugrani azt a szakadékot amiben nincs más csak a múltunk és sebeink!
Le kell szokni a szerelméről, le kell szokni mindarról amit adott, hogy újra friss levegőt engedhessünk a tüdőnkbe és, hogy legyen hely bennünk először magunknak, aztán valaki másnak is.
De ahhoz le kell szokni a régiségről, az ódon emlékekről és csak általunk táplált érzésekről, hogy jöhessen az új.
Az új mindig más mint az előző, mindig mást ad mint az előző, mindig másként mint az előző.
De nem is szabad elvárni, hogy ugyanazt és ugyanúgy adja mint valaki a múltban, akiről szerencsére már le szoktunk, így helyet adva az újnak.
A múlt, ahogy a szóban is benne van a jelentése elmúlt, régen volt.
Mi magunk színezzük csak ki, mi magunk polírozzuk, ápoljuk, tesszük szebbé annál mint amilyen volt valójában.
Le kell szokni az emlékeink örök fényesítéséről, az észben, szívben tartásáról!
Le kell szokni a múlt életben tartásáról!
Nem lehet azonnal, nem lehet szélsebesen...nem úgy kezdődik, hogy egy reggel felébredek és azt mondom, hogy "na mostantól tiszta vagyok"!
Ennél azért sokkal összetettebb és nehezebb!
El kell határozni, hogy nélküle fogjuk ezután jól érezni magunkat!
Mindennap egyre jobb és jobb lesz, egyszer csak már nincsenek elvonási tünetek, már nem fáj, már nem kísért, már nem fojtogató a hiánya, már nem ejt rabságba az érzés, nem kap el pánikroham...
Engedni kell a jelennek, hogy jövőnk is lehessen ami mindig csak szebb és jobb és egyre jobb lehet mint a múlt!
