@csetlekbotlok.blog.hu: dr. Bánky György: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról. Szép, hosszú összefoglaló munka. A könyv erénye, hogy nem démonizálja a narcisztikusokat, viszont azon az állásponton van, hogy nem "gyógyítható".

Bejegyzés: Empata kontra nárcisztikus...

@csetlekbotlok.blog.hu:
Köszönöm, hogy hozzászólt az írásomhoz, szomorúan állapítom meg, hogy sokan kerülnek nárcisztikus emberek csapdájába, amiből rettentő nehéz szabadulni :(
Szakirodalmat így publikusan nem ajánlhatok, mert az már reklám lenne.
De ha interneten rákeres biztos sikerül találni jó és tanulságos könyvet a témáról.
Én a saját tapasztalataim alapján írtam ezt a gondolatmenetet.
Az írásaim között böngészve is talál szép számmal olyat, ami a saját, egyéni boldogulásunkról szól.
Ilyen esetben kiemelten fontos, hogy vissza találjunk önmagunkhoz és tudjuk szeretni, megfelelően értékelni azt az embert, aki mi magunk vagyunk.
Tisztelettel!
Molnár Csanád

Bejegyzés: Empata kontra nárcisztikus...

kedves szerző, olyan szépen leírtad az életem :D néhol kicsit sarkítva a "mi" esetünkben, de kb ez volt a lényeg. (és mivel még csak "most" ért véget, javában benne vagyok, és próbálom kiszedni magam abból a gödörből, melybe önként ugrottam bele, a szeretet és az odaadás nevében) tudnál ajánlani a témában más bejegyzéseid, vagy szakirodalmat a témában?

Bejegyzés: Empata kontra nárcisztikus...

Mindenkinek?
Nekem 3 éve nincs kapcsolatom...

Bejegyzés: Te vagy fontosabb vagy a kapcsolatod?

@kolkri:
Kedves Címzett!

Teljes mértékben egyet értek a hozzászólásával.
Valóban nem szűnik meg minden párkapcsolat akkor és azért, hogy az egyik fél kilépett belőle vagy elhunyt.
Vannak olyan, igaz szerelmek, amiken nem fog az idő vasfoga, nem eszi meg a rozsda és nem kpoik a fénye még sok év elmúltával sem.
Vannak, akik nem bírják ki egyedül...vannak viszont olyanok, akik élik tovább az életüket, teszik a dolgaikat...és hetente többször, rendszeresen kimennek az elhunyt párjukhoz a temetőbe, hogy minél közelebb lehessenek hozzá. Megsimogatják a fejfát, kicserélik a vizet a virágok alatt vagy újat tesznek a hervadtak helyére. Ők a haláluk után is törődnek a párjukkal, ápolják még akkor is, amikor fizikailag nincs jelen. Ők azok akik valóban egy életre szóló szövetséget alakítottak ki és eszük ágában sincs azt megváltoztatni.
Ők örökre eggyé lettek azzal, akivel egymásnak esküt tettek.

Bejegyzés: A végén mindig csak egy maradhat

Kedves Csanád! Ha megengedi, megosztanám Önnel fentiek egy részének továbbgondolását..
A holtomiglan-holtodiglan sem egyértelmű, hiszen értelmezhető úgy, hogy holtomiglan VAGY holtodiglan, sok esetben itt valóban le is zárul - kényszerűen - a párkapcsolat.
Ám néhány kivételes esetben, véleményem szerint fennáll a holtomiglan ÉS holtodiglan lehetősége. Amikor a párunkat a hagyományos szempontokból elveszítjük, fizikailag nélküle maradunk, de a kapcsolat, az érzelmek, az összetartozás mélysége néha mégis lehetővé teszi, hogy a kapcsolat ne záruljon le, csak átalakuljon. Nem a klasszikus gyász-időszakra, vagy az el nem engedésre gondolok, hanem egy állandó, tartós megmaradásra, ami által az elhunyt akkor is velünk van, ha évek óta elment. Megmaradnak a párkapcsolat értékei, a szeretet, szerelem - az eggyé válás. Átalakulnak a mindennapok, mert át kell alakulniuk, az itt maradt félnek élni kell az életét. De az idill - ahogy Ön fogalmazott - néhány igazán kivételes esetben nem ér véget. A felépített, létrehozott értékek megmaradnak, élnek, éltetnek.

Bejegyzés: A végén mindig csak egy maradhat

@Lúdvérc:
Köszönöm szépen a remek hozzászólást, egyetértek, kicsit bele kell halni a párkapcsolat végébe ahhoz, hogy tisztán újjászülethessünk és már ne is akarjunk visszafelé haladni az utunkon.

Bejegyzés: Lehet-e, kell-e méltósággal viselni a szakítást vagy jobb összeomlani?

A szakítások okozta fájdalmak többnyire gyerekkori sérülésből táplálkoznak. Nem szerettek eléggé, nem voltunk fontosak, nem volt intim szülői légkör, lehetne sorolni, de sokszor párkapcsolatként is olyat vonzunk, ami ezt a régi hiányt szakítja újból fel. Hiszen sokan vannak, vagyunk, akik végső soron mindig ugyanolyat választ: aki nem szeret eléggé, aki nem harcol, aki csak jelen van, de nincs igazi szeretet, közelség. Ebben az esetben viszont ha kemények maradunk, ezt a régi sebet őrözgetjük, varrt növesztünk, szőnyeg alá söpörjük azt, amit az élet újból és újból elébünk hoz. Ilyenkor talén jobban járunk, ha összeomlunk, ha nem játszuk el, hogy erősek vagyunk, ha kimutatjuk, hogy elvesztettünk mindent: álmokat, reményeket, bizalmat, nem csak a tovatűnő ember iránt, hanem az egész világ, az Univerzum, az Isten iránt. Az írás jól fogalmaz, hogy ezt ne tegyük közszemlére, ne figyelemért, sajnálkozó szavakért tegyünk, hanem vonuljuk el egyedül, és sírjuk ki magunkat, akár nők vagyunk, akár férfiak. Kiabáljuk el reményvesztettségünket, fejezzük ki Isten iránt csalódottságunkat, engedjük ki azt a sok fájdalmat és keserűséget. Ha nem engedjük, akkor is visszatér majd, gyűlik, fájdalmat, betegséget, depressziót okozva. Én azt vallom, jobb összeomlani, engedni az érzéseket, így hamarabb leszünk szabadok, mintha illúziókat kergetnénk, hogy mi mindent túlélünk, nem sérülünk, nem halunk meg kicsit sem. Ha ez a sorsunk-karmánk, bizony meg kell töbször is halni, hogy a keletkező űrben legyen hely másnak, másvalakinek, új érzéseknek.

Bejegyzés: Lehet-e, kell-e méltósággal viselni a szakítást vagy jobb összeomlani?

Aztán rájövünk, hogy mindenünk megmaradt, minden, ami fontos, csak egy dolgot vesztettünk: az illúzióinkat.

Bejegyzés: Nekem semmi nem maradt

Így van, ahogy írod. Nem jön előbb a társ, ha görcsösen ráállsz a témára, de ha eldugod magad, akkor esélyt sem adsz neki. Nyitottság, éberség. Ne kergesd, ne kutasd, csak éld az életet és figyelj, ha pedig feléd jön, ne habozz cselekedni.

Bejegyzés: Keresni kell vagy elég hagyni, hogy rád találjon...

Nem kell a rizsa, annyi a lényeg, hogy játszótársai legyetek egymásnak, ne a játékszerei. A saját és a másik személyét is tiszteld, vedd komolyan, veled egyenértékűnek és kész.

Bejegyzés: Ha csak játszani szeretnél...

Az elvagyunk vagy megvagyunk simán jelentheti azt is, hogy szeretjük egymást, nyugodtan, eseménytelenül csordogál most az életünk, esetleg vannak problémák is, viszont ezt nem szeretném részletezni, vagy mert nincs hozzá annyi közöd vagy mert nem alkalmas rá a pillanat.

Bejegyzés: Elvagyunk vagy jól vagyunk?

Női szemszögből, legalábbis az enyémből ez a következőképpen néz ki: Ugyan nem vagyok egy nagy szemlélődős a külvilág felé, ha egyedül vagyok, akkor azért nem, mert a gondolataim foglalnak le, ha társaságban, akkor meg a társaságom. Azért mégis megesik néha, hogy random idegen felkelti az érdeklődésemet. Annyi az egész, hogy úgy nézem meg, akár egyedül, akár a párommal, akár mással vagyok, hogy azzal ne keltsek felesleges feltűnést. Ugyanis ha megtetszik valaki, az az én dolgom. Egyszerűen nem célom kellemetlen helyzetbe hozni sem őt, sem a páromat. Ha az illető nem keresi direkt, hogy figyeli-e valaki, akkor gyakorlatilag észre sem vesz. Ha meg mégis, akkor nem állok le flörtölni, megyek/nézek másfelé és kész. A páromat se zavarja ez. Mondjuk ő férfi, de nem igazán bámulja a nőket, ha mégis megnéz valakit, lehet, hogy ugyanígy csinálja és én sem veszem észre.

Bejegyzés: Nem vakságot fogadtam...

Elvagyunk..... talán nem mindenkinél jelent ez rossz közérzetet, csak a kifejezés rossz ha ezt használják. Sok évi együttélés után az emberek már nem röpdösnek az örömtől, hogy hűha nagyon jól vagyunk, hiszen annyi gondunk-bajunk van. Persze hallani kell, hogy ezt az "elvagyunk" szót milyen hangsúllyal mondjuk.

Bejegyzés: Elvagyunk vagy jól vagyunk?

Ez így van...

Bejegyzés: Amikor elhallgat a nő...

Ebben élek most. Én vagyok az, aki csalt. Jó volt olvasni a gondolataid, mert így jobban megértem a férjem. Aki továbbra is hallgat....

Bejegyzés: Szerelmi háromszög...ahogy a megcsalt éli meg.