Életünk folyamán több, de akár sok emberrel is kerülhetünk kapcsolatba, ezek közül párral párkapcsolatot is kialakítunk, ami vagy jó lesz és örömteli, vagy kevésbé, de az is előfordulhat, hogy kifejezetten rosszul sikerül.
Ami a legrosszabb egy párkapcsolatban az az, amikor a másik fél nem is szeret, csak ócsáról, csak lekicsinyít, csak megaláz, csak a hibáinkat veszi észre, amit igen szorgalmasan igyekszik egyfolytában a tudomásunkra hozni...
Na de akkor miért van egyáltalán velünk, ha nem is szeret, sőt folyamatosan megalázó helyzetbe hoz?
Egyszerű a válasz, neki nem társ kell, hanem egy hűséges, lenézett, porba tiport alattvaló, akit kénye-kedve szerint kezelhet,
Az a baj, hogy idővel az ember képes elhinni azt a sok badarságot, amit elmondanak róla, és sajnos annak is itáli magát, aminek mondják, tartják.
Ha túl sokáig olyan ember mellett vagyunk, aki csak a hibáinkra koncentrál, akkor előbb-utóbb tényleg a leértékelt áruk polcán találjuk magunkat, és az önbecsülésünk a béka feneke alatt lesz csak megtalálható...
Tényleg olyan selejtes vagy mint mondja?
Nem egyáltalán nem!
Csak éppen nem a megfelelő ember mellett vagy, aki soha nem is fogja fel és elismerni a nagyságodat, az erődet, a szépséged!
Ő a hibádra figyel és azok szerint is értékel!
Miért?
Mert nem szeret!
Az a fontos, hogy ne azokhoz mérjük az értékünket, akik nem becsülnek, nem figyelnek, nem néznek fel ránk!
Ha ilyen emberrel élünk, akkor sürgősen, de legalábbis belátható időn belül el kell tőle távolodni, és a saját érdekünkben ott kell hagyni!
Nem szabad azért áron alul eladni magunkat, mert neki úgy jó, úgy tetszik!
Az mellett kel kikötni, aki a hibáinkat is elfogadja, és ahelyett, hogy azokat felhánytorgatná, inkább segít azokat megjavítani!
Olyat keress, aki elfogad, sőt aki tud szeretni minden hibáddal együtt is!
Végül is senki sem tökéletes!
