Sok, ha nem a legtöbb embert úgy, arra nevelték, hogy éljen teljes mértékben kiszámítható, tehát biztonságos életet,amiben nem érnek meglepetések, nem alakulnak ki nem várt események.

Ez végül is jó, mert ha minden úgy alakul, ahogy terveztük, ahogy akartuk,akkor kevesebb nem várt stresszhelyzet ér minket,

de ugyanakkor rossz is, mert a valódi boldog élettől nagyon messze van!

Jó, mert valóban biztonságban tudhatjuk magunkat, mindent úgy alakítunk, ahogy azt korábbi életünkben megterveztük. Komoly elvárásokat támasztunk magunk, életünk és az esetlegesen felbukkanó, minket megismerni akaró emberek felé, akik ezt általában nem tudják teljesíteni.

Tervezünk, mérünk, számolunk, osztunk, szorzunk, agyalunk egyfolytában.

Kiszámítjuk, biztonságossá tesszük az életünk.

Közben egyre nagyobb lesz a szakadék köztünk és a valódi élet között, ahol megtalálhatnánk mindent, még a boldogságot is, de nem, mert azzal, hogy biztonságossá tettük az életünket, egyben a lehetőségektől is megfosztottuk magunkat, hogy lehetne másképp is.

Úgy élünk mint egy építész, aki megtervezi, majd kivitelezi a művét és utána gyönyörködik benne, de mindeközben nem boldog, mert szigorúan a szabályokhoz kötve vihette végbe a remekművét.

Csak a mi, kicsi világunkban élünk, kizárva a külvilágot, ami sokkal, nagyságrendekkel nagyobb a miénknél, és csak arra vár, hogy megossza velünk a kincseit!

Csak egyet kellene tennünk, hogy megismerjük...ki kellene lépnünk a az ajtónkon és eldobni annak kulcsát.

Merjünk letérni a kitaposott útról és merjük elhagyni a járt utat a járatlanért!

Minket ne fojtsanak meg a szabályok, nem fosszuk meg magunkat a meglepetésektől, pontosabban a lehetőségektől!