Egész életünket végigkíséri az, hogy meg kell felelnünk bizonyos elvárásoknak, hiszen ha be akarunk illeszkedni azokba a közösségekbe, amikben élünk, amikben élnünk kell.

Ez önmagában még nem volna baj, hiszen ha nem akarunk remeteként, különcként, rosszabb esetben kiközösített emberként élni, akkor helyt kell állnunk és alkalmazkodnunk kell a körülményekhez, a körülöttünk élőkhöz.

De, ha ez kitölti az egész életünket, ha mást sem teszünk, csak alkalmazkodunk, hozzásimulunk, beilleszkedünk, akkor nem a saját világunkban élünk, nem a saját, hanem mások életét éljük.

Nem kell minden esetben ezt a lehetőséget választanunk, sőt ha boldogok akarunk lenni, akkor el kell indulni magunk felé, és figyelembe kell vennünk a saját igényeinket!

Figyeljünk önmagunkra, vegyük észre, hogy mekkora árat fizetünk azért a helyért ahol vagyunk!

Ha fárasztó a történetünk, akkor ideje elgondolkoznunk azon, hogy hova menjünk és hogyan éljünk!

Ha maradunk, akkor elfogadjuk azt, hogy mások igényeit kielégítve, másoknak megfelelően éljük az életet. Nem a miénket, hanem az övékét...

Jók leszünk biztos az ő szemükben, hiszen megfelelünk annak az elvárás kupacnak, amit elvárnak tőlünk.

Ez előbb vagy utóbb, de biztos megbosszulja magát, és vagy belebetegszünk az erőfeszítésbe vagy enyhébb esetben csak megkeseredünk.

Megéri mások életét élni?

Megéri másoknak megfelelni?

Ébredjünk fel, ébredjünk rá az önmegvalósításra, és induljunk el a saját utunkon!

A mi életünk szóljon rólunk, hagyjunk fel az örökös megfelelési kényszerrel és valósítsuk meg azt, amiért születtünk!

Amikor abbahagyod hogy az próbálj lenni, amire másoknak szüksége van és amit mások akarnak, elvárnak tőled, akkor, születsz újjá, akkor leszel mindaz, ami vagy, amiért megszülettél!