Sokan abban mérik a szeretetet, hogy a párjuk mire képes, mit tesz meg értük és nekik...

Helyes hozzáállás ez és valóban az szeret jól, aki mindent olyat megtesz a társáért, ami annak tetsző és kívánatos?

A véleményem szerint csak korlátozottan szabad mindenben kedvezni a másiknak, főleg úgy ha közben nem kapunk viszonzást vagy nekünk terhes.

Meg kell találni azt a kényes egyensúlyt, ami már elég ahhoz, hogy a párunk is jól lakjon, de a káposzta, vagyis mi is megmaradjunk, mégpedig ugyanolyan egésznek mint ő előtte voltunk.

Hiszen ha csak egy oldalra billen a mérleg és ha csak neki jó, még akkor is ha nagyon jó, az kevés, mert nem csak ő az egyetlen érdekelt fél egy párkapcsolatban, amiben ketten vagyunk.

Az én dolgom, hogy majdnem, de csak majdnem mindent megtegyek neki és érte, az övé pedig az, hogy ezt úgy viszonozza, hogy visszaadja, mégpedig magából és magától, kérés és követelés nélkül mindazt, amit tőlem kapott.

Neeem szabad mindent megtenni érte, amit szeretne, még akkor sem ha az az ára, hogy nem marad velünk!

Csak annyit adhatunk, amennyi még nem veszélyezteti az egész énünket, az egészségünket!

Ha túl sokat adunk, ha túl sokat teszünk, elfáradunk és előbb-utóbb elfogyunk.

Aki kér, aki követel, az nem egész ember, ezért várja el tőlünk, hogy pótoljuk a hiányosságait, hogy őt kiegészítsük ott ahol pótlásra szorul.

Nem kell, nem szabad mindent megtenni neki és érte sem!

Csak majdnem!