Nagyon egyszerű dolgunk van, ha azt szeretnénk elérni, hogy valaki belénk szeressen.

Semmi más teendőnk nincs, csak magunkat kell adni!

Így el lehet érni, csak így lehet elérni, hogy az illető bennünket és ne valami eljátszott szerepet szeressen meg.

Ha magunkat tesszük arra a tálcára, amit elé teszünk, akkor elkerülhetőek a későbbi kiábrándulások, lelki sérülések, amit az okoz, ha játszmázunk és magunk helyett, egy olyan szerepet játszunk el, ami minden lehet, de nem a valódi egyéniségünk.

Ennek mindenki megissza a levét, mert egyrészt csalódást okozunk, másrészt nekünk is csak a kudarc élményeink szaporodnak, ha kiderül a valódi énünk (mert egyszer úgyis felszínre kerül az igazság) és az annyira nem tetszik, hogy szakítás lesz a vége.

Rövid távon lehet, hogy sikereket érünk el, ha elhallgatjuk, letagadjuk magunkat, de hosszú távon nem éri meg.

Nekünk sem lesz jó, mert idővel úgyis belefáradunk, hiszen energiát fektetünk abba, hogy fenntartsuk a látszatot, nem lehet túl sokáig bírni a színészi alakítást.

Mindenki jobban jár, ha alakoskodás helyett csak magunkat tesszük terítékre.

Vállalni kell a kockázatot, hogy az tetszeni fog-e vagy sem!

Semmiféle önértékelés csökkenést nem okozhat, ha valaki az miatt utasít vissza, mert nem tetszik neki a látott kép.

Maradjunk magunk és vállaljuk is azt, akik és amik vagyunk!

Ha nem tetszik, akkor majd lesz valaki más, akinek pont úgy leszünk jók, ahogy vagyunk!

Senkiért ne vállaljuk olyan szerepet, ami távol áll tőlünk!

Ha vállaljuk a becsapósdit, akkor majd viseljük az ezzel járó következményeket is, mert biztosan lesznek!