Miért nehéz nemet mondani, miért nem akarjuk elutasítani azonnal azt, amiről tudjuk, hogy nekünk hosszútávon egyáltalán nem jó, sőt árthat is?

Miért vállalunk túlórát?

Miért megyünk azok után, akik után felesleges?

Miért nem állunk fel azonnal, ha nem érezzük jól magunkat?

Miért nem lépünk ki azonnal egy kapcsolatból, ha nekünk az csak romboló lehet?

Miért maradunk, ha nem jó?

Nem azért, mert egyetértünk, nem azért mert türelmesek, empatikusak vagyunk, nem azért mert megbízunk abban, aki számtalan esetben bizonyította a hűtlenségét...

Egyszerűen csak félünk.

Nem akarjuk, hogy a főnök azt érezze, hogy nem számíthat ránk 110%-osan, nem akarjuk, hogy a körülöttünk lévő emberek kiközösítsenek, nem lépünk, mert nem akarjuk újra az egyedülállók táborát szaporítani, félünk, hogy újra kell kezdeni mindent, sőt a legelejéről...

Függők vagyunk.

Függünk a munkahelyünktől, embertársaink véleményétől, párunktól, aki rosszabb esetben nem is a társunk, csak tűrjük, elviseljük, mert nem akarunk neki nemet mondani...

Nem akarunk kilógni a sorból, nem akarjuk, hogy különcnek, rosszabb esetben antiszociálisnak tartsanak.

De hova vezet a sok "IGEN" válasz?

Oda, hogy magunkra, magunknak csak a "NEM" jut.

Merni kell nemet mondani másoknak, másokra, ami azonnal IGEN-re változik, ha a saját életünket helyezzük előtérbe!

És mi számít elsősorban?

Nekik "IGEN", ami neked "NEM" vagy

neked "IGEN", ami nekik "NEM"

Mondj "IGENT" magadnak, magadra, magadért!