Sok ember élt már át szakítást, így mindenki tisztában van azzal, hogy ha megtörténik, akkor szó szerint magunkon kívül vagyunk, ami nincs messze az igazságtól, mert elveszítünk egy biztosnak hitt, biztonságot nyújtó világot, szerte foszlik egy öröknek vélt álmunk, megsemmisül egy jövőképünk.

Nehéz ezt a sok csapást józan ésszel, összeroppanás mentesen túlélni.

Hiszen, mindaz tűnik el az életünkből, ami a szépet, az örömöt, a boldogságot jelentette és okot adott arra, hogy mosolyogni tudjunk.

Ha pedig nem tudunk mosolyogni, akkor nem vagyunk boldogok és képesek vagyunk csak az árnyoldalát látni az egész világnak, nem vesszük észre se a szépet, se azokat a dolgokat, amik kiszoríthatnák az elménkből a sok negatív hatás miatt kialakult érzés állapotot.

A szakításhoz is eg út vezet, amit nem mindig tudunk az irányításunk alatt tartani, de ha már megtörtént, akkor miénk a választás, hogy maradunk-e depresszív hangulatban, örök önsajnálkozásban, vagy ha kisírtuk a szemeinket, akkor felállunk-e és elindulunk-e tovább.

Onnantól kezdve, hogy magunkra maradtunk már van is egy választási lehetőségünk, amit a magunk javára kell fordítani, végre lehetőségünk nyílik rá, hogy a saját kezünkbe vegyük a kormánykereket és csak a mi döntésünk lesz az, amiért felelősséggel tartozunk.

Éljük meg úgy a történetet, mintha egy új születésnapunk lenne, amitől kezdve csak mi számítunk, és csak azokat a dolgokat engedjük közel magunkhoz, amik csak boldogságot, örömöt és önfeledtséget adnak jutalmul!

Ki kell iktatni minden olyan dolgot az életünkből, amikre amúgy sem lehet semmi befolyásunk, ne nézzünk negatívhíreket, azok úgyis csak arra jók, hogy elkeserítsék az embert, helyett olvassunk könnyed, szórakoztató regényeket!

Kapcsoljuk el a tévét, ha valóságshow kezdődik, mert azok szintén egy hamis képet sugároznak felénk, amikből nem tanuljuk meg, hogy mi a jó magunknak, helyette sportoljunk, sétáljunk, legyünk minél többet a szabadban, a friss levegőn!

Most a hideg idő közeledtével és, hogy rövidülnek a nappalok, különösen fontos, hogy ne gúbozzunk be, ne zárkózzunk el a világtól, mert ha túl sokat leszünk egyedül, attól megint hajlamosak leszünk depresszióba esni!

Keressük fel a barátainkat, rokonainkat, tartsuk minden olyan emberrel a kapcsolatot, akik fontosak számunkra és akiktől megkapjuk azt a lelki töltést, amire szükségünk van!

Mindenki számára a könyv lehet a legjobb barát, mert nagyon jó figyelem elterelő és a történetekkel csak gazdagodunk, amiből senkinek semmi baja nem lett még soha.

De ha olvasunk, akkor le is lassulunk, megnyugszunk, ami mindennél fontosabb.

Ne nézegessünk olyan emlékeket, amik az eszünkbe juttatják azt, aki miatt éppen szenvedünk!

Helyette nézzünk film vígjátékokat, vagy olvassunk vidám történeteket, amik szintén kiváló lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy újra nevetni tudjunk!

Minden jó, ami öröm, minden megengedett, ami megmosolyogtat!

Minden olyan téma, tárgy tilos, amiről ő és a szenvedésünk jut eszünkbe, mert azzal csak az önsajnálatunkat tápláljuk! Arra pedig semmi szükségünk!

Ne zárkózzunk be a négy fal közé, ne rejtőzzünk el a külvilágtól, ne szakítsuk meg az emberi kapcsolatainkat!

Amit viszont meg kell szakítani (ha van), az az exxel való mindenféle kommunikáció!

Ne hívjuk, ne írjunk neki, ne nézzük a facebook adatlapját, ne kövessük instán...stb!

Ha hívna, ne vegyük fel, ha írna, ne olvassuk, legjobb ha le is tiltjuk, hogy ne tudjon velünk ilyen könnyed módon kapcsolatba lépni !!!

Ha viszont tényleg olyan fontosak vagyunk neki, és erre csak akkor jött rá, amikor elhagyott, akkor szenvedjen egy kicsit ő is, hozzon áldozatokat értünk, vegye a fáradtságot és válasszon olyan kommunikációs formát, ami energiába kerül, magyarul, keressen fel személesen!

Ha erre nem képes, akkor nincs helye az életünkben és nem érdemli meg, hogy időt szánjunk rá!

Ami nagyon fontos, hogy  ne gyűlöljük azt, aki elhagyott, még akkor sem ha okunk van rá!

A gyűlölet is egy érzelmi forma, ami azt szolgálja, hogy ő nem lesz olyan helyre téve az életünkben, ahova való, nem fog soha a gardrób felső polcára, az emlékek közé kerülni!

Amit el kell érnünk az az, hogy közömbössé kell válnia számunkra, el kell odáig jutni, hogy egyáltalán ne érdekeljen az, hogy kivel van, mit csinál, hova megy!

Depresszió és árnyékvilág helyett lépjünk ki a fényre és ne engedjük, hogy a sötét gondolataink, félelmeink vegyék át az irányítást!!!

Azok csak a mi elménk szüleményei, mi tartjuk őket életben azzal, hogy energiát, időt fordítunk rájuk, ahelyett, hogy másra figyeljünk és az új élményekkel kiszorítsunk minden olyat, aminek nincs helye a fejünkben, és a szívünkben!

Ha elérjük, hogy a szép dolgok kiszorítsák a rosszakat, akkor már jó úton haladunk, amivel elérjük, hogy lassanként az önértékelésünk is helyreáll és megjön az élet kedvünk, ami pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövőbe vetett hitet visszanyerjük!

Lassuljunk le ha sétálunk, vegyük fel a természet ritmusát, végezzünk közben légző gyakorlatokat és lazítsunk, engedjük ki a feszültséget!

Csak természetesen lehet vissza térni magunkhoz és oda, amikor minden szép és jó volt, pedig akkor ő még a közelben sem volt, sőt azt sem tudtuk, hogy a Földön van.