Amikor már odajut egy házasság, hogy a felek között megjelenik egy harmadik szereplő is, akkor valami nagyon nincs rendben.
Ha odáig fajul a dolog, hogy a két fél között kialakul egy rés, ami szakadékká nőheti ki magát, ha nem veszik észre vagy nem ismerik fel, akkor könnyen beférkőzhet közéjük egy idegen, aki azt kitölti.
Ő persze egyelőre csak ígér, szép szavakkal magához édesgeti, elcsábítja azt, akinek kevés az, amit otthon kap, ő lesz az, aki pótszer lesz, aki ideiglenes boldogságot ad.
Ha mindkét fél külső forrásból pótolja a hiányt, akkor már nincs is miről beszélni, akkor a kapcsolat meghalt és el kell temetni.
Ha viszont csak egyik szereplő lép félre, akkor sokkal bonyolultabb a helyzet, de csak azért mert azzá tesszük.
Ilyenkor is az lenne a legjobb ha szépen elválnának az utak és mindenki külön folytatná az életét, de persze szép számmal vannak, aki annak ellenére, hogy csalják a másikat mégis együtt maradnak vele.
Van aki titokban teszi, van aki a másik tudtával...
Aki a párja tudtával csalja meg, az keményen megalázza azt és még tetézi azzal a fájdalmat, hogy nem lép tovább. Persze ehhez az is kell, hogy a másik fél vagy gyenge legyen vagy olyan körülmények között kell élniük, amit nem lehet vagy nagyon nehéz ketté osztani, hiszen senkinek nem maradna annyi, amennyiből tiszta lappal, újra tudná kezdeni.
Aki tehetetlen, mert gyenge az nem fog elválni, pedig a szarvai ott virítanak a fején, mégsem rúgja ki azt aki odatette. A párja pedig azzal vigasztalja, hogy
"Nyugi, nem hagylak el, nem hagylak magadra, nem akarok elválni", de hiányzik valami, amit mástól megkapok, így vele is lefekszem, bele vagyok szerelmes.
Na ez az igazi tőrdöfés, fejbelövés, egy igazi lélek gyilkosság...
Aki ilyet tesz, az semmibe nem veszi, semennyire sem értékeli a társát, akit csak arra használ, hogy legyen egy biztos fedél a feje fölött, hogy legyen egy biztos hely ahova hazamehet ha ott minden kötél szakad.
Megalázás, sárba tiport önbecsülés jut részül annak, aki hagyja. Szar helyzet, mégis sokan élnek így, mert nem tudnak váltani, nem tudnak változtatni.
Ők lehetnek gyengék, kapcsolatfüggők, akik nem a minőségre, hanem csak a meglétére törekszenek, de van olyan eset is bőven, amikor menne ha mehetne, kirúgná ha tehetné, de mégsem megy, mégsem válik el...így hagyja, hogy egyik szarv a másik után nőjön a fején és ott ékeskedjen egy életen át.
A megcsaló pedig éli a kétlaki életét, elmegy, jól éri magát, hazatér, szór egy kis morzsát az éhezőnek, elhint egy kis bájcsevejt, ami szerencsétlennek épp elég ahhoz, hogy ne érezze kilátástalannak az életét és ne kösse fel magát az első fára. Mert váltana ő...ha tudna...kirúgná ha tehetné.
Amikor pedig már szétesik, atomjaira hullik, akkor már elég is neki annyi, hogy nem hagyják el, nem hagyják magára...addigra ő már nem is ember, csak egy használati tárgy, egy alkotórésze a háznak, így annyit is kap mint a kilincs az ajtón, vagy a fogas a falon.
Ha összeomlik teljesen, akkor egyedül már nem is életképes, már nincs külön élete, sem akarata, az ő léte már attól függ, hogy van-e párja vagy nincs...
Szüksége van rá még akkor is ha csalja nyakra-főre...beéri azzal, hogy nem kell egyedül élnie...
Neki már annyi is elég, ha nem hagyják el, ha nem hagyják magára, hiszen az ő élete már csak annyit ér amennyire ő maga is értékeli...egy lukas Forintot sem...
