Akár nézed, akár írod, akár éled a történeted az az egy biztos, hogy veled vagy nélküled, de zajlik.

Peregnek a filmkockák, váltják egymást a helyszínek, követik egymást az események, ok, okozati viszonyok jönnek-mennek...

Úgy nézed ezt az egészet mint egy idegen, mint egy külső szemlélő, mint egy tudósító vagy szívvel-lélekkel benne vagy, átéled, megéled a pillanatokat?

Nem mindegy, hogy passzív szenvedői vagy aktív szereplői vagyunk az életünknek!

Ha nem mi írjuk, akkor csak egy ránk erőltetett szerep jut, amit kisebb-nagyobb kínok és szenvedések árán el tudunk játszani és kapunk rá valakitől egy elégséges, jobb esetben egy megfelelt osztályzatot...de nem hiszem, hogy ennyivel kellene beérnünk.

Nem elég valakinek épp megfelelni, nem elég az elégséges...az csak éppen átment, súrolja a leesni készülő lécet...

Nem elég nézni az eseményeket, nem elég sodródni az árral, nem elég úgy élnünk, hogy csak nézünk mint a moziban!

Idegenek vagyunk magunknak, és a történetünknek is ha nem veszünk részt aktívan a annak megírásában, ha másnak adjuk a főszerepet.

Idegennek látod magad mindaddig a filmben, amíg nem élsz felszabadultan, így nem vagy több mint egy hatod osztályú mellékszereplő, de leginkább csak statiszta abban a történetben, aminek rólad kellene szólnia!

Eltékozolod az idődet, elfecsérled az energiáidat, elpazarlod a lehetőségeidet, ha nem élsz a mában, és folyton a múltra hivatkozva visszautasítasz mindenkit vagy a félelmeid miatt nem engedsz az invitálásnak.

Éld úgy a történeted, hogy minden bizonytalansága ellenére érezd jól magad, ne a cél érdekeljen, ne a végéért szeresd ami lehet jó is de rossz is, hiszen csak egy jövőkép, egy illúzió! Éld te is, ma azt az életet, amit mindenkinek kívánsz vagy amilyet mindenkitől irigyelsz!

Az út legyen az, ami szép, ne nézd, hogy hova visz, bízz, higgy abban, hogy jó helyre kerülsz!

Ne félj élni!