Rengeteg emberrel találkozunk az életünk során, ezek közül sokukkal létesítünk valamilyen formában kapcsolatot, viszont az előzőekhez képest kevesen vannak azok akikkel létrejönne párkapcsolat...
Sok ember úgy megy tovább, ahogy jött, csak elmegy mellettünk anélkül, hogy észre vennénk egymást...
Sok ember valamilyen formában belép az életünkbe, rövidebb-hosszabb ideig kapcsolatban leszünk, de nem kerülünk párkapcsolatba egymással...
Vannak olyan találkozások, hogy két ember rátalál egymásra, és párkapcsolatot létesítenek egymással, útjaik egymást fedik az élet térképén...
Sajnos vagy nem sajnos, nem minden párkapcsolat tart életen át, nem mindegyik holtomiglan-holtodiglan...
Van amikor minden vágyunk és akaratunk ellenére letér az a valaki a közös útról, akivel mi szerettük volna ha még nagyon sokáig egyezett volna az útirány...
Ilyenkor kisebb vagy nagyobb mértékben, de biztosan magányosnak érezzük magunkat, ami teljes mértékben érthető is, hiszen egy biztosnak tűnő pont, egy igen kellemes és szeretett útitárs lépett le arról az útról, amit addig együtt tapostunk...
Természetes reakció, hogy ahol letért, ott megállunk és csak nézünk utána...bámulunk a messzeségbe és a lelkünk-szívünk utána sóvárog, mert hiányzik...megszerettük, megszoktuk a jelenlétét...hiányzik a hangja, arca, szemei, ajkai...hiányzik minden ami ő.
Csak bámulunk bambán a távolba, amerre elment...már csak látni véljük, valóban már rég eltűnt a szemünk elől...mást sem csinálunk, csak várjuk ott ahol letért...csak várjuk, hátha meglátjuk újra a sziluettjét a messzi távolban felénk közeledve...
Csak várunk...és állunk egy helyben.
Eközben megy, repül az idő.
Emberek jönnek mennek el mellettünk, kapcsolatok szállnak el az idővel együtt.
Nem szabad örök várakozással elfecsérelni az időnket!
Ne állj egy percig sem tovább, mint amennyire éppen csak szükséges!
Ne ragadj le a múltban!
Csak indulj el újra!
Bízz a sorsban és fogadd el mindazt a meglepetést, amit rejteget!
Nem állhatunk az idők végezetéig egy olyan helyen, ahol valaki elhagyott bennünket, ahol valaki kilépett az életünkből, nem maradhatunk örökre annál az útkereszteződésnél, ahol ő azt választotta, hogy lekanyarodik egy másik irányba...
Vissza sem fordulhatunk...nem kereshetjük meg azt a helyet, azt az időpontot, ahol mellénk szegődött...hiszen nem vagyunk időutazók.
Utána sem mehetünk...azt az utat ő választotta...az nem a miénk, nem a mi életünk...
Akkor ha se vissza, se balra, se jobbra...akkor merre?
Csak előre, csak tovább a saját utunkon.
Csak egyet tehetünk.
Meg kell állni egy kicsit ott, ahol valami történt, de épp csak egy kicsit!
Tegyük le ott az útszélén mindazt, ami őhozzá kapcsolódik, amiről ő jut eszünkbe!
Tegyük le ott az útszélén mindazt, ami őt jelentette!
Vegyük elő a túracipőnket és vágjunk neki az ismeretlennek, ne várjuk, hogy esetleg majd visszafordul!
Ne várjuk el tőle, hogy pozitív változást hozz nekünk a jövőben!
Ne várjuk, hogy ő legyen újra az, aki változtat az életünkön!
Változtatott már kétszer, és az pont elég...jött...ment.
Menjünk szépen előre, arra amerre előtte, közben is haladtunk!
Járjunk tovább a saját utunkon, éljük tovább a saját életünket!
Ne állj meg, ne ragadj le a múltban, csak indulj el újra!
El kell indulni, bízni, hinni kell magunkban, hogy jó az az irány amerre tartunk!
Csak előre, nem hátra...
Nem azt kell elfogadni, hogy ő mostantól nincs...nem azt kell elfogadni, hogy mostantól egyedül vagyunk!
Mert sokszor kivitelezhetetlen és teljesíthetetlen feladat...mert túl nehéz.
Azt kell elfogadni, hogy ő másfelé tart, elindult valamerre, ahol úgy érzi, hogy dolga van, hogy valami várja...
El kell fogadni, hogy az az ő útja, amin járnia, kell, amin járni akar!
Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy újra elinduljunk!
Hátra éppen csak annyit fordulhatunk, hogy megtudjuk nem jön-e egy gyorsabb valaki, aki előzni akar...
Csak előre!
Ha a sors azt tartogatja a tarsolyában, hogy ő az, aki nekünk rendeltetett akkor úgyis elkerülhetetlen lesz az, hogy újra összefutunk, újra találkozunk egy kereszteződésnél...és ha már találkoztunk... Ki tudja ki merre megy onnan tovább?
Lehet, hogy újra külön...
Lehet, hogy újra együtt...
Lehet, hogy már senki nem is akarná, hogy újra külön...
Lehet, hogy már senki nem is akarná, hogy újra együtt...
Akármit is rejteget számunkra a jövő...csak felé haladhatunk, csak előre mehetünk!
Ne állj meg, ne ragadj le a múltban!
Csak indulj el újra!
