Minden ember életében eljöhet az a pillanat amikor az öröknek vélt kapcsolata véget ér és elhagyja az, aki mellett akár az egész életét is szívesen leélte volna.
Minden ember életében lehetnek olyan emlékek amik fájnak, amiket ha hagy a jelenben is érvényesülni, akkor nem engedik a lelket szabadon szárnyalni.
Minden ember életében előfordulhat az, hogy gyerekkorban olyan negatív beállítottságot szerzett, mert felruházták csupa negatív jelzővel, ami miatt nem tudott elég erős önbecsülést, elég erős énképet felállítani.
Minden ember életében megtörténhetnek olyan szakítások, amik odajuttatják az illetőt, hogy örök védekező pózban várja az új kapcsolatait, és az életébe újként érkező embereket.
Alakulhatnak úgy a kapcsolataink, hogy nem úgy történik minden mint a mesében, hogy rútul megalázva ér véget egy nagy szerelem, és rommá zúzva kerülünk ki belőle.
Mi is történik velünk amikor akit szerettünk, tiszteltünk, becsültünk, magunknál is nagyobbra értékeltünk úgy hagy ott mint eb a sza..t és még ránk is kapar egy kis földet?
Védekező pózt veszünk fel, összegömbölyödünk félelmünkben mint a sün, és csak a szúrós, kellemetlen oldalunkat mutatjuk a világ és mindenki felé...
Gyerekkori negatív beállítottságunk nem arra való, hogy felnőtt korban is aszerint értékeljük magunkat, ahogy azt mások tették.
Nem könnyű feladat felállítani egy helyes önbecsülést, ha megaláztak, semmibe vettek, nem becsültek, nem értékeltek...
De akkor is magasra kell értékelnünk magunkat, ha korábban mások az ellenkezőjét állították!
Nem értük, nem nekik, hanem magunknak tartozunk annyival, hogy van önbecsülésünk!
Minden újabb kapcsolat csak akkor tud beindulni, ha aktívan veszünk részt az ismerkedésben, ha hagyjuk, hogy az új ember közel kerüljön hozzánk és nem emelünk olyan falakt magunk köré, amin nem tud bejutni.
Bármit is teszünk, bárhogy is indítjuk a kapcsolatainkat egyet nem tehetünk meg, nem félhetünk tőle!
Mindent szabad, mindent lehet, mindent kell...
Csak ne félj!
Sem a kapcsolattól, sem az új embertől, sem a boldogságtól...
sem attól, hogy véget ér, hogy lelép, hogy elmúlik.
Legyél nyitott, legyél bátor, legyél szeretni tudó, legyél szerethető!
De ne félj!
Csak akkor tudnak eljutni hozzád a szerető szavak, ha kinyitod a füled...
csak akkor tudnak elérni hozzád az ölelő karok, ha hagyod...
csak akkor tudnak, elérni a csókoló ajkak, ha vágysz rá...
csak akkor tudnak újra szeretni, ha te is tudod magad szeretni és becsülni...
Csak annyira fognak becsülni, amennyire te értékeled magad...
Nem teheted meg se magaddal, se mással, se egy új kapcsolattal, hogy a félelmeid miatt akadályozod a továbbfejlődését, vagy annak kibontakozását!
Csak ne félj!
A félelem, megakadályozza, hogy közel kerüljön hozzád valaki, aki szeretne...szerethetne.
A félelem, bezárja azokat a kapukat amiken keresztül szabadon közlekedhetnének azok, aki kíváncsiak rád...
Több lehetőséged is van, amikor egy új ember belépne az életedbe és abból akármi is lehet, ha te is akarod...
Mindent megtehetsz...
Csak ne félj!
Nem félhetsz egy életen át,
mert akkor a múlt lesz csak az ami kísért és
nem lesz senki aki kísér!
Nem teheted meg magaddal, hogy csak azért mert korábban megcsaltak, megtörtek, megaláztak, megcsaltak, elutasítasz mindent és mindenkit ami vagy aki egy színfoltja lehet az életednek!
A félelem nem visz sehova...így le kell előzni...
a félelem csak egy rossz emlék újra átélése...így ott kel hagyni amikor és ahol történt, a múltban...
a félelem gátlás...le kell vetkőzni...
a félelem csak egy akadály...át kell ugrani !
Minden új kapcsolatban benne van a "minden lehet, minden megtörténhet" lehetősége.
Valóban lehet minden és valóban megtörténhet minden.
Lehet jó, lehet szép, lehet szerelem.
Lehet rossz, lehet rút, lehet csalódás.
Vagy ez vagy az...
De akármi is legyen, nem gurulhatunk oda összegömbölyödve, tüskés hátunkat mutatva valaki elé, hogy
"itt vagyok, szeress ha tudsz"!
Persze, hogy nem tud...
Minden új kapcsolatba úgy kell belekezdeni, hogy minden félelmünket elhagytuk, minden gátlásunkat levetkőztük, minden régi emlékünket ott hagytuk ahova való...
Nem szabad félni attól ami még meg sem történt, nem szabad félni attól aki még csak a jövő egy lehetősége...
Nem szabad hagyni, hogy a félelem burkolja be az énünket, mert akkor csak egy szúrós ember lesz akit látnak, vagy csak a falaink lesznek azok ameddig eljuthatnak hozzánk az utána jövők...
Mitől és miért is félünk?
Attól ,hogy újra megcsalnak, újra megtörnek, újra megaláznak, újra alábecsülnek...
Ki volt az aki ezt megtette és mikor történt?
Valaki régen...és a múltban.
Akkor ő az akitől tartani kell és nem az új...elég ha őt nem engedjük újra magunkhoz és nem az újat!
Ha pedig nem most van, nem a jövőben lesz, akkor nincs mitől tartani...
Rég volt...talán igaz sem volt...
Ami volt az akkor volt, már nem kell tőle félni.
A jövő az még csak egy remény, egy lehetőség...nem félelemre okot adó.
Valódi élményt, valódi érzést csak a jelen, csak a "most" tud nyújtani, így csak jelenidejű lehet minden érzésünk.
A jelent pedig nem mérgezhetjük meg se a múltból hozott emlékeinkkel, se azzal, hogy a jövőbe negatív képeket vetítünk előre!
A lehetőség adva van mindenkinek...vagy él vele...vagy nem.
Bármit tehetsz, bármi lehetsz...
Csak ne félj!
