Sokszor és sokan mondták már a partnerüknek, társuknak, párjuknak, hogy
Szeretlek, szerelmes vagyok beléd.
Az rendben van, hogy kimondjuk amit érzünk vagy érezni vélünk.
De valójában mibe, kibe vagyunk szerelmesek?
Tetszhet valaki, azért mert szép az arca...szép a szája...ápolt a bőre...feszesek az idomai...jó vele a szex...
De ez mind csak tetszésnyilvánítás, nem szeretet...
Nem a belső értékek megbecsülése, hanem a külsejének a dicsérete...a körülmények iránti vonzódás, még akkor is ha ő az aki sokat tesz azért, hogy a teste szép és formás legyen.
Nem szerelem az amikor valaki csak a testével fog meg bennünket.
Szerelmet csak úgy és akkor, érezhetünk ha nem a külsője alapján ítélünk, hanem a belső tulajdonságai azok amiket értékelünk...
Ha valakinek azt mondom, hogy
Szeretlek, akkor nem azért mert hibátlan arányokkal, méretekkel lett megáldva...
Egy test nem lehet szerelem tárgya, az csak egy kelléke, dísze valakinek aki benne lakik, él és érez...
Nem a teste, a feszes, formás popsija lesz az amibe szerelmes leszek...nem a hibátlan, 90/D-s keblek lesznek azok amik iránt szerelmet érzek...nem a szűk kéjbarlang lesz amit szeretek...
Szerelmes csak belé lehetek...a lelkébe, a szívébe...mindabba ami a testén belül van...tehát szerelmes csak belé lehetek.
Ahhoz, hogy szerelmes legyen az ember meg kell ismerni őt, őt aki nem szégyenli levetkőzni a gátlásait, nem fél feltárni a múltat, nem zárja el a szívéhez, a lelkéhez vezető utakat, aki nem zárja kulcsra azt az ajtót, ami a szívkamrájába nyílik.
Ha szerelmes vagyok, akkor nem a díszeit, a szépségeit szeretem...
Ha szerelmes vagyok, akkor nem a körülmények lesznek azok amik szerelmet ébresztenek...
Ha szerelmes vagyok, akkor szeretem a narancsbőröd, szeretem a szarkalábaid, szeretlek akkor is ha itt-ott megereszkedett, szeretem ha nem is olyan feszes és szoros...
Szerelmet csak érezni lehet...az a szem számára láthatatlan, kéz számára megfoghatatlan, száj számára megmagyarázhatatlan...
Mikor is érezzük, hogy
Szeretlek, szerelmes vagyok beléd?
Akkor tudunk valakit szerelemmel szeretni, ha megismertük, ha elfogadtuk olyannak amilyen ő valójában, ha megismertük a lénye egészét, ha látjuk és értékeljük az utat amit bejárt.
Csak akkor tudunk belé szerelmesek lenni, ha minél több élethelyzetben együtt vagyunk vele és a megnyilvánulásai olyanok amik tetszenek...
Csak akkor lehetünk szerelmesek belé ha megismertük minden tulajdonságát...
Nem elég ha tetszik, ha szép...az nem több mint figyelem felkeltés.
Nem elég ha tökéletes a teste...az csak a felszíne, a burkolata mindannak az értéknek ami bent lakik...
Csak belé lehetünk szerelmesek...ha belelátunk, ha érezzük őt.
Ha valaki megismerésében megállunk a külső adottságainál, akkor nem is szeretjük őt, csak tetszik vagy vonzódunk hozzá...
Ha valaki mellett csak azért vagyunk, mert optimális körülményeket teremt nekünk a sikereink vagy egyéb vágyaink eléréséhez, akkor sem őt szeretjük, hanem mindazt amit általa, az ő segítségével elérhetünk...
Szeretlek, szerelmes vagyok beléd!
Ezt csak annak mondhatjuk őszintén akit alaposan megismertünk és megbízunk benne, hogy nem fog visszaélni a szeretetünkkel.
A szerelem az egyben azt is jelenti, hogy készek vagyunk arra, hogy mással olyan bizalmas kapcsolatot létesítsünk, amiben az egónkat képesek vagyunk háttérbe helyezni mindazért az örömért cserébe amit nyújtunk egymásnak.
Akibe valóban szerelmesek vagyunk, annak odaadjuk az utolsónak hagyott legfinomabb falatot a tányérunkról...örömmel nekiadjuk a kakaós csigánk közepét...odaadjuk a kabátunk ha fázik...fölé helyezzük az esernyőt még akkor is ha mi magunk bőrig ázunk...
A szerelem nem arról szól, hogy mit kapok, hogy nekem mi jut...
A szerelem attól szép, hogy adjuk és annak örülünk ha boldog lesz tőle valaki.
Szeretlek...szerelmes vagyok beléd.
Elfogadlak, befogadlak, beengedlek, hiszek benned, bízom benned...
