Amikor már nincs tovább, amikor már a rétes sem nyúlik, amikor már megint egyedül vagy, amikor légüres lett a tér...

Akkor először az ember nem találja sem magát, sem a helyét...

Túl nagy a tér és túl üres, hiszen hiányzik onnan valaki, aki addig kitöltötte és egésszé tette...

Amikor már egyedül vagyunk és az eszünkkel tudjuk, hogy vége a dalnak, de a szívünk még nagyon is a múltidőben van, hiszen nem megy egyik pillanatról a másikra a váltás, nem lehet parancsszóra, egy varázsütésre átváltani "egyedül élő üzemmódba"...

Amikor már újra egyedülálló a státuszunk, akkor nem csinálunk mást csak keresünk...keressük őt...keressük a boltban...keressük a buszon...keressük úton-útszélen...

Keressük őt...keressük az érzést amit akkor éltünk át, amikor megláttuk őt...

Csak keressük és abban bízunk, hogy valahol, csak úgy véletlenszerűen majd összefutunk vele és még egyszer utoljára láthatjuk a szemeit...még egyszer utoljára hallhatjuk a hangját...

Amikor már nincs velünk az, aki a másik felünké vált, akkor nem érezzük magunkat sem egésznek, sem épnek...

Amikor még keressük és reméljük, hogy legalább egy pillanatra meg is láthatjuk, addig nem is engedtük el őt, addig még nem tudtunk leválni a kapcsolódásról, addig még nem szabad a szívünk és a lelkünk...

Amikor még őt reméljük szembe jönni minden sarkon, amíg őt várjuk, hogy a boltban összefussunk, addig ő még nagyon is jelen van, addig még nem lett kiköltöztetve a szívünkből...

Amíg keressük, addig nem fogjuk megtalálni...

Ameddig kutatjuk és vágyjuk, addig nem fogunk még véletlenül sem összefutni...

Amíg keressük, addig nem vagyunk felkészülve arra, hogy úgy éljünk át egy esetleges, véletlen vagy megbeszélt találkozást, hogy ne akarjunk már semmit vagy, hogy ne érintsen bennünket negatívan vagy, hogy ne gyengüljünk el őt meglátva...

Talán jobb is így.

Jobb, mert amíg az ember a múltat szeretné újra és újra átélni, addig nem stabil, addig nem él a jelenben és a jövőt sem úgy képzeli, hogy egyedül...

Mindeközben repül az idő, elszállnak a hetek és hónapok...

Az embernek van rá ideje, hogy végre és újra magával foglalkozzon...

Ha nem építjük tudatosan nélküle a jövőnket, akkor örökre őt fogjuk csak keresni...

Őt fogjuk várni az utcasarkon, őt fogjuk látni minden boltban a polcok előtt válogatva...

Amikor már nem keresed akkor már elengedted...akkor már újra "csak" te vagy egyedül...

Amikor már nem keresed őt buszon se, ahol egyedül ülsz és nekinyomod a homlokod a hűvös ablaknak és lábnyomokat rajzolsz újra a lecsapódó párába...akkor már újra te vagy TE.

Amikor már nem várod, hogy a következő megállónál felszálljon és odaüljön melléd a szabad helyre...akkor már újra élsz magadban...akkor már újra szabad vagy.

Amikor már nem kanyarodsz direkt arra ahol lakik vagy amerre dolgozik és amerre jön-megy...akkor már elengedted őt...akkor már megengedted magadnak azt a luxust, hogy egyedül legyél...és jól legyél...

Amikor már nem őt látod mindenhol, amikor már nem vele ébredsz és fekszel...akkor már jó úton jársz.

Amikor már nem akarsz vele találkozni...amikor már újra jól és szépen és boldogan éled az életed...akkor már tökéletes vagy újra.

Amikor már nem keresed se se őt se mást...amikor már megtaláltad másban a szépet, a jót, a szépet és nem a múlton rágódsz...akkor már újra tudsz a jelenben boldogan élni és tudsz jövőt tervezni.

Amikor már nem is keresed...

Akkor fogsz vele találkozni...

Amikor már nem is keresed, akkor fogja a sors eléd tenni...

Amikor már nem is keresed, akkor fogsz vele összefutni...

Amikor már nem is keresed, akkor jön veled úgy szembe az utcán úgy, hogy még az se jut eszedbe, hogy átmenj a másik oldalra...

Amikor már nem is keresed, akkor lesz ott előtted...

Amikor már nem is keresed, akkor lesz rá módod arra, hogy újra lássad és halljad őt.

Amikor már nem is keresed, akkor értél el arra a pontra, amikor nem akarsz már tőle semmit, nem is hiányzik semmi abból amit ő adott...

Amikor már nem is keresed, akkor vagy arra felkészülve, hogy sérülés nélkül éld át azt, ha összefutsz és váltasz vele pár mondatot...

Amikor már nem is keresed, akkor már jó érzés lesz újra látni...jó érzés lesz újra váltani vele pár szót...

Amikor már nem is keresed, akkor amikor véletlenül találkoztok, már nem akarsz semmit, de tényleg semmit tőle, akkor már ellentudsz állni neki és mindannak amit ő adhatna ha netalántán folytatni szeretné a múltat...

Amikor már nem is keresed, akkor már szabad madár vagy, akit nem lehet visszakényszeríteni abba kalitkába amiben éltél...

Amikor már nem is keresed, akkor vissza se nézel oda, ahol véletlenül összefutottál vele...akkor már nyugodtan de azért mosolyogva és megkönnyebbülten mész tovább az utadon.

Amikor már nem is keresed, akkor már nem is akarod...sem őt, sem az érzést amivel megtöltötte a szíved...

Amikor már nem is keresed, akkor már megtaláltad...

Nem őt, hiszen ő elment egy másik úton...

Nem az érzést, hiszen már nem ő adja...

Nem az egészséget, mert az nem ő hozza magával...

Amikor már nem is keresed...

Akkor megtaláltad újra magad.

Amikor már nem is keresed, akkor hazaértél.