Sok emberben eljöhet az a bizonyos pont amikor mérlegre teszi a kapcsolatának a jó és rossz élményeit.

Van amikor a mérleg a rossz oldal felé húz de mégsem lép ki, mégsem hagyja ott az illetőt aki nem tud semmi olyat nyújtani amitől boldognak érezné magát.

Ha nem érezzük jól magunkat valakivel, akkor megpróbálhatunk javítani a minőségen, felkutathatjuk a hibák forrását...van amikor ez sikerrel jár és megy szépen tovább az egész úgy, ahogy kell...

De az is megeshet, hogy minden erőfeszítésünk hiábavaló és semmi nem változik meg, hogy az nekünk előrelépést jelentene.

Ha egy kapcsolat nem arról szól, hogy benne saját magunk lehetünk és a saját vágyaink nem válnak valóra, akkor ki kell lépni és tovább menni egy másik úton.

Csak ez a valóságban nem ilyen könnyű...

Nem lépünk, mert félünk...

Félünk az elválás okozta kellemetlenségek miatt...

Félünk attól, hogy mit szólnak mások...

Félünk attól, hogy újra egyedül maradunk...

Félünk attól, hogy miként birkózunk majd meg a ránk váró feladatokkal...

Félünk attól, amit egy új társ felkutatása jelenthet...

Sok minden az mellett szólhat, hogy maradjunk...maradjunk még akkor is ha nekünk nem pozitív élmény a kapcsolat.

Van, hogy csak azért maradunk mert magunkban keressük a hibát...nem próbáljuk vizsgálni a másik felet, nem is feltételezzük róla, hogy ő is lehetne okolható a kapcsolat megromlásáért.

Van, hogy csak azért maradunk, mert nem akarunk kilépni a megszokott életünkből, nem akarjuk elhagyni azt az életteret amiben akár sok éve élünk...

Sokan nem váltanak, mert nem akarnak semmit ami új, iszonyodnak még a gondolatától is annak, hogy majd valamikor másik ember lehet az életükben.

Sokan azért nem lépnek, mert alacsony az önbecsülésük és még csak nem is feltételezik, hogy majd valaki boldoggá tehetik őket...hiszen csak elesettnek és szánalomra méltónak érzik és tartják magukat.

Minden marasztalásra bíró dolog ellenére ha egy kapcsolat nem hozza el nekünk a lelki békét, ha benne lenni rosszabb mint előtte, ha nem élhetjük meg benne saját magunkat, ha nem érezzük magunkat szabadnak, ha csak fojtogat bennünket, ha csak kolonc a nyakunkon...és már elkövettünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy szebb és jobb legyen, akkor semmi mást nem tehetünk, ki kell lépni belőle.

Az nyugtasson meg minden kételkedőt, félénk kilépni készülőt, hogy ha egy kapcsolat nem nyújtja azt amit kell, akkor a hiba nem bennünk van, akkor túlnőttük az egészet, túlnőttük a másik felet is.

Ha pedig egy kapcsolatban a partner nem mellettünk hanem alattunk van, esetleg mögöttünk kullog, akkor az nem egészséges...akkor az már egyrészt súlyemelés, felesleges terhek cipelése...másrészt időpocsékolás a másikra várakozni...senkit nem kötelességünk felemelni, senkit nem kötelességünk bevárni amíg utolér.

Aki ott tudja hagyni maga mögött azt ami oda is való és mindig ott is volt, annak sem lesz feltétlenül fenékig tejföl az élete...

Egyedül fog élni, egyedül fog megbirkózni minden kihívással amit az élet mér majd ki rá...legalábbis egy ideig biztosan.

Lehet, hogy sokáig, akár évekig is egyedül fogja párnára hajtani a fejét...lehet, hogy hosszú ideig nem lesz egy vállgödör amibe beletúrja az arcát...lehet, hogy sokáig nem lesz kar ami átölelje...

De akármi is jöjjön, akármennyi ideig is legyünk egyedül...

Egy energia zabáló...lélekrágcsáló, embert leépítő, szívet facsaró kapcsolatban nem szabad benne maradni.

Vállalni kell magunkat, fel kell emelni az árainkat, felsőbb, minőségi osztályba kell sorolni az értékeinket és erősen hinni kell abban, hogy egyedül is képesek vagyunk az életre.

Egyedül is képesek vagyunk boldognak lenni és nem mástól várjuk el azt, hogy örömeink kizárólagos forrása legyen.

Gyakran halljuk, hogy az ember társas lény...

Ez igaz is...de nem arra vagyunk teremtve, nem azért születtünk, hogy mindenáron valaki társaságában legyünk.

Nem a másik felünket keressük.

Csak egész emberként állhatunk oda valaki elé.

Csak egész emberként szerezhetünk örömöt valakinek, aki szintén nem fél emberként lép be az életünkbe, így nem leszünk terhei egymásnak, nem egymás mögött vagy alatt leszünk, hanem egymás mellet, kéz a kézben haladunk előre.

De addig is amíg nincs meg A MÉLTÓ partner, addig is élni kell.

Ha kell, akkor inkább egyedül, mint egy méltatlan kapcsolatban.