Amíg nem akarsz repülni észre sem veszed a díszes kalitka rácsait...el sem látsz odáig.

Amíg nem akarsz repülni nem látsz mást csak azt a beszűkült teret ami az itató és etető tálkából áll.

Amíg nem akarsz repülni addig észre sem veszed, hogy csak rab vagy...nem oda és nem akkor mész ahova és amikor szeretnél.

Amíg nem akarsz repülni, nem is tudod, hogy azt a két szárny nem arra való, hogy a pimasz legyeket hessegesd el velük...

Amíg nem akarsz repülni addig nem is tudod, hogy azok szárnyak.

Amíg nem akarsz repülni addig csak rab vagy, mert a rácsok rossz oldalán vagy.

Amíg nem akarsz futni, macskát kergetni addig csak egy rab kutya vagy láncra kötve...

Némi mozgástér van ugyan, de annak aki szaladni és élni szeret(ne) annak az édes kevés...

Amíg nem akarsz vágtatni, a széllel versenyt futni addig észre sem veszed azt a láncot ami erősen lekorlátozza a szabadságodat.

Amíg nem akarsz a meleg nyári szellő által felborzolt mezőn száguldani addig csak egy igásló vagy, aki csak húzza-vonja azt a szekeret, ami akármennyire is jól meg van rakva, raknak rá még egy lapáttal...

Amíg nem törsz ki a kalitkából, addig nem is vagy madárkának nevezhető...addig csak egy pelyhes kis valami vagy, akiről ha leszedik a plédet még dalolni is van kedve...de szigorúan csak addig amíg a gazdi akarja...utána rád dobja újra és te csak hallgatsz...hallgatsz és tűrsz...és szenvedsz...és arról álmodsz amikor alszol, hogy erdők-mezők felett repülsz, égig érő hegyeket szelsz át, mély szurdok völgyekbe buksz alá...

Felébredsz...nem repülsz...nem vagy madár...csak egy rab vagy kalitkába zárva.

Lehet aranyból vagy akármilyen csicsásra díszített az akkor is kalitka marad és aki benne él rabságban sínylődik.

Amíg nem téped el a futóláncot, amíg nem szeded le a koloncot a nyakadról addig nincs is életed.

Addig csak a cölöptől-cölöpig ér az életed, annyit tudsz a világból...

Mert az nem a te életed, hogy parancsszóra menj sétálni, határidőre végezz a kis és nagy dolgoddal...az nem élet, hogy nem lehet megkergetni, megregulázni a pimasz, szemtelenkedő macskákat...

Az rabszíj nem futólánc...

Amíg kerítések közé, karámba zárva kell élned addig nem fogod megtudni milyen érzés a végtelen mezőkön, hullámzó fűtengerben száguldani...

Amíg nem ugrod át a karám deszkáit, amíg nem töröd össze azokat addig esélyed sincs arra, hogy élhess...

Csak a kalitkán kívül, csak a cölöpökön túl és csak a karám külső oldalán van élet.

Amik ezeken belül van azok mind korlátozott, mind szigorúan lekorlátozott, szigorúan szabályozott és élhetetlen...

Nem lehet, nem szabad rabságban tartani magunkat.

Nem lehet versenylovat szekér elé fogni...

Nem lehet madarat arra kényszeríteni, hogy ne repüljön...

Nem lehet kutyát láncra verni így megakadályozva neki pont azt ami a lételeme, a szabad mozgásától fosztjuk meg...

Így az ember és az értelmei sem zárhatók be, nem korlátozhatóak, nem visszafoghatóak...

Nem lehet, nem szabad egy szívnek azt mondani, hogy ne szeressen, nem lehet a testnek azt mondani, hogy ne kíván, ne akard...nem lehet az agyunknak azt mondani, hogy ne gondolkozzon...

Ha lekorlátozzuk magunkat és az érzéseinket akkor leginkább egy zombihoz leszünk hasonlatosak...vagy leszünk háztartási alkalmazottak...vagy igen emberek(papucsok)...

Nem lesz se szabad mozgásunk, se szabad véleményünk, se szabad döntésünk...se életünk.

Amíg nem akarsz repülni, addig nem tudod mit veszítesz.

Csak az első szárnycsapás az ami furcsa, de csak mert ismeretlen, így idegen...

De a második....és a sokadik után rájössz, hogy ez az érzés az amiért érdemes volt megszületni...

Ez az a dolog ami téged éltet...ez az igazi élet és soha többé nem mész vissza a kalitkába...

Inkább nekirepülsz a kalitkának mint egy mindenre elszánt kamikaze és inkább kitöröd a nyakad de a rácsok mögé többé nem mész be...

Ha erőnek erejével fognak be vagy lépre csalnak, csapdába ejtenek és hét lakattal őriznek... akkor ugyan újra bent leszel mert muszáj...ott akkor lassú kínhalál vár majd rád...beteg leszel, nem eszel...csak azon jár a kis agyad, hogy milyen szép odakint...

Amíg nem akarsz repülni addig kínhalálra vagy ítélve...

Amíg nem akarsz repülni addig legjobb esetben is csak álmodod az életet és nem éled az álmaid.