Kibe lehet beleszeretni, mit lehet valakiben szeretni, mi az amibe beleszeretünk, ki az akibe beleszeretünk?
Mennyi kérdés...
Meg lehet-e magyarázni azt, hogy miért szeretünk bele valakibe? Van-e egyáltalán rá racionális magyarázat, van-e oka a szerelemnek vagy csak úgy van, jön a semmiből, hogy magával ragadjon és elrepítsen?
Beleszeretni valakibe mindenféleképpen úgy lehet csak ha szerethető, ha nem áll ellen, ha hagyja magát szeretni.
Ahhoz, hogy szerethető legyen egy NŐ, ahhoz NŐNEK kell lennie, mégpedig a szó legszorosabb értelmében.
Kell benne lennie olyan vonzerőnek ami nem csak a férfiak szemét vonzza magára, ami nem csak a figyelmet fordítja maga felé.
Mitől NŐ a nő?
Nőies a lénye, nőiesen viselkedik, nőiesen él, bájos, kecses, van tartása, van stílusa, van egyénisége.
Már az első találkozás alkalmával leszűr az ember bizonyos következtetéseket a randi alanyról...Nyilván az első élményt a szemünkkel tapasztaljuk meg...
Csak akkor megyünk randira egy ismeretlen valakivel ha tetszik. Amíg nem nyeri el a tetszésünket addig nem figyelünk fel rá, nem kezdeményezünk vele kapcsolatban semmit...
A NŐ attól lesz nőies, hogy már a járásában is úgy viselkedik... Nem azért mert manöken módjára ringatja a csípőjét vagy, mert kirakja a kirakatba, jól látható módon azt amije van...
Nem az ikrei lesznek azok amibe beleszeretünk...
A két szem az vonzóbb mint a push-up...
Egy nőnek van tartása, van egyénisége.
Nem sodródik az árral, nem a harsány péntek-szombat esti bulik jellemzik az életét...nem a csücsörítős szelfiktől vagy a bitang testtől lesz valakiből NŐ...
Szabad madár módjára él, de képes más mellé rendelni az életét ha úgy adódik, hogy arra érdemes egyénnel ismerkedik meg.
Nem az egóját hizlalja egy párkapcsolat létrejöttekor, nem akar felülkerekedni a párján, hagyja azt is érvényesülni.
Nehéz dolga van ma a nőnek, főleg ha egyedülálló, hogy megőrizze nőies jellemvonásait...megkeményíti az élet, megkeményítik a kihívások, a mindennapi teendők...dacol, harcol, megold, javíttat, kicseréltet, rendel, szervez, gyereket vagy gyerekeket nevel, háztartást vezet...
Ezek rendben tartása egy nőnek épp elég ahhoz, hogy ne azzal foglalkozzon, hogy megőrizze saját magát. A nőknek mindezek megoldása mellett még arra is kell energiát fordítania, hogy ne amazon módjára, örök harcosként élje a magán életét...
Le kell tudnia tenni a harcos önmagát akkor amikor átlépi a küszöböt, hogy ne úgy érkezzen meg valakihez, hogy egy kemény, bevehetetlen vár képe jelenjen meg előttünk ha ránézünk.
Nehéz feladat de tudatossággal irányítható és megvalósítható.
Lehet-e azt szeretni aki örök panaszkodással áraszt el bennünket?
Erre a válasz határozott nem.
Nem lehet szeretni mert a magunk bajai mellé még valaki másét is vinni nem megterhelő és nem kivitelezhető...
Aki az előéletét mint egy kórságot tárja fel előttünk, aki a korábbi kapcsolatait és az abban résztvevők balfékségét ecseteli az még nem békült meg önmagával, nem kezelte ki a korábban kapott sebeit...
Aki csak idiótáknak állítja be az előző férfiakat akikkel előttünk volt kapcsolata az még mindig sérült, az még mindig hiányos énképű...
Nem lehet úgy megszeretni valakit ha csak azzal tudunk foglalkozni, hogy mi volt rossz neki...így legjobb esetben is csak megszánni tudjuk és csak sajnálatból leszünk vele...egy darabig...
Nem fogjuk tudni az ő viseltes dolgait is a vállunkra venni...
Csak azt tudjuk megszeretni aki már akkor is egész és erős amikor belépünk egymás életébe, aki sugárzik az életerőtől, aki nem csak panaszkodik, hanem optimista szemlélettel áll az élet elé.
Akit még sajnálni kell az még vagy már nem királynő, az csak egy szürke, fészekből kipottyant galamb, akit ugyan felveszünk a porból, ápolgatunk, dédelgetünk...de szerelemmel nem szeretünk...mert nem szerethető csak sajnálható.
Akit röptében csodálhatunk, aki szabad és erős, talpraesett nőként ismerünk meg az lesz aki kiválthatja belőlünk az elismerést, aki felhívja magára a figyelmet az erejével, az életre valóságával és bájával.
Akinek nincs szüksége senkire aki letörli róla a port, aki már ragyog akkor is ha egyedül van, aki saját magát koronázta királynővé az lesz akit meg tudunk szeretni és gyönyörködhetünk a fényében.
Akinek nem szükségből kell a férfi az tekinthető királynőnek.
Az egész és egészséges éntudatú NŐ saját fejére felteszi a koronát, nem mi visszük neki és adjuk fel rá, nem tőlünk lesz királynő.
Csak az szerethető aki már előttünk is egész, előttünk, nélkülünk is boldog és ragyog.
Mi férfiak csak királynőbe tudunk beleszeretni, nem egy szürke, kis galambba, akit ugyan megszánunk, törünk neki morzsákat a saját kenyerünkből, hogy éhen ne halljon de az nem szerelem, nem szeretet...csak szánalom.
Aki csak sajnáltatja magát, aki örök panaszkodó, az csak a szürkeségét erősíti, rossz irányba tereli minden figyelmünket...
A királynő nem panaszkodik, megoldja...
A királynő nem sajnálatra, hanem figyelemre méltó...
A királynő nem szeretetéhes koldus, hanem épp és egész...neki nem morzsák kellenek...
A királynő nem miattunk, nem miértünk vált azzá ami...
A királynő saját maga miatt, saját erejéből, saját nőies mivoltából, saját magának lett királynő...mi csak csodálhatjuk, erősíthetjük és szerethetjük.
A királynő nem azért lett királynő mert valaki feltette a fejére a koronát...ő maga az, aki mint egy mű befejezéseként feltette a koronát...
Így lesz szerethető, tisztelhető, becsülhető, értékelhető...
Így lesz Ő a királynő akit szeretni lehet, mert hagyja...
Így lesz Ő királynő akit szerezni nem lehet, mert annál jóval értékesebb és nem is adja oda magát bárkinek...bármennyiért.
Ő csak királyt fog elfogadni társának, méltó partnerének aki mellett saját akaratából, saját meglátásából lesz egy új feladata aminek boldogan eleget is tesz...
Előlépteti saját magát királynőből királynévá ami csak újfent bizonyítja azt, hogy Ő egy igaz NŐ!
Aki szerethető...
