Egy szakítás, csalódás megviseli azt aki a szenvedő alanya és nem a kezdeményezője az eseményeknek.
Utána természetes ha egy ideig visszavonulót fúj és a saját várába húzódik vissza ahol biztonságban érzi magát.
Ez szükséges ahhoz, hogy újra felismerjük és felfedezzük magunkat, ez egy út önmagunkhoz, aminek a végén újra épnek, mentálisan is egészségesnek kell lennünk!
Ha újra felépítettük azt amit valaki kissé tönkretett akkor ki kell jönni a vackunkból és nyitottan oda kell állni a külvilág elé, hogy "én itt vagyok és jól vagyok"
Nyitni kell az új emberek felé, meg kell adni magunknak és másnak is a lehetőséget arra, hogy ne legyünk örökre remeték vagy apácák!
Egy új, bontakozó kapcsolatot az előzőnél jóval tudatosabban kell felépíteni, nem fogjuk ugyanazokat a hibákat elkövetni ami az akkori éretlenségünkből fakadhatott...
Csak a jóra és a szépre szabad koncentrálni és az új emberrel nem a terheinket, hanem az örömteli érzéseinket kell megosztani!
Nem gyógyír és nem lelki szemetesláda senki aki ismerkedni szeretne velünk!
Szánalomból nem fognak újra belénk szeretni!
Életünk új résztvevőjének fel kell tárnunk az előéletünket is, ezzel a bizalmunkba fogadtuk és úgy fog ránk tekinteni mint egy őszinte, értékes emberre és megnövünk a szemében, értékelni fogja a nyitottságunkat, őszinteségünket.
Nyitottan, kíváncsi érdeklődéssel kell a másik felé fordulni, meg kell hallgatni őt is, hogy vele mik történtek, miket élt át!
Nem kell fejjel rohanni a falnak, nem vagyunk faltörő kosok! Ha egy olyan emberrel futunk össze aki előttünk várban élt, időt kell neki hagyni, hogy saját akaratából jöjjön elő vagy bontsa le a falait de ebben persze komoly segítségére lehetünk a türelmünkkel, empátiánkkal!
A másik félnek ne panaszkodjunk az előző kapcsolatunkról még akkor sem ha az számunkra nagyon megalázóan ért véget!
Ne terheljük feleslegesen, a magunk csomagját nekünk kell letenni vagy átrendezni.
Őt nem az érdekli, hogy ki és, hogy csapott be minket hanem, hogy mi magunk kik vagyunk...
Mindennek a megértéséhez a kommunikáció vezet, mégpedig az őszinte, tabuk nélküli beszélgetések formájában!!!
Ne várja meg senki, hogy kikérdezzék, az nem mindig célratörő és nem mindig személyre szabott!
Mindenki tanuljon meg beszélni, mesélni saját magáról, ehhez ismerje meg saját magát és tudja pontosan ki az aki a tükörből vissza néz rá!
Adjuk meg a kellő időt magunknak arra, hogy az előző kapcsolatunkat végleg és rendesen le tudjuk zárni, töltsünk el egy bizonyos, előre meg nem határozható időt magunkkal és magunkban!
Így érhetjük csak el, hogy egy olyan ember fog odaállni valaki elé aki már nem a múltról, nem a valós vagy vélt sérelmeiről fog panaszkodni, nem a másik nem jeles képviselőinek balfaszságáról fog kiselőadást tartani...
Ha már készen állunk és már nem a múlt sebeit nyalogatjuk, akkor szabad csak egy új embert magunkhoz közel engedni, de akkor viszont ne legyenek már se falak, se sorompó, se tiltó vagy korlátozó tábla hanem rakjuk ki a nyitva vagyok táblácskát és engedjük meg neki, hogy átlépjen azon a küszöbön ami a házunkba, és nem a biztonságos de csak rabságot megengedő várunkba vezet!