Életünk során sokféle kapcsolatot megélhetünk ha nem vagyunk olyanok akik életüket egy valaki mellett élik le.

Lehetnek felettébb boldog párkapcsolataink is de lehetnek nagy drámával végződő szakítások az életünkben.

Amíg boldogok vagyunk eszünkbe sem jut, hogy ez lehetne másképp is, minden olyan szép, hogy magával ragad az érzés és azt hisszük, reméljük, hogy ez most már örökké így marad...

Aztán mégsem, beüt a krach és szakításra kerül sor. Elválunk attól akiben bíztunk már a kezdetek óta, akiről azt hittük, hogy ő az akivel holtomiglan-holtodiglan...ásó-kapa és nagyharang...

Elhagy az akiről azt véltük, hogy ő a legnagyobb Ő...

Ilyenkor beindul a védekező mechanizmus és elbújunk mindentől és mindenkitől.

Nem akarjuk a hátunk közepére sem egy másik ember közeledését...hát megy párkapcsolatot.

Van olyan életszakasz amikor az ember képtelen kapcsolatot kialakítani mert még frissek benne az emlékek valakiről aki nemrégen még nagyon is jelenidőnek számított és egy eszményi jövőkép megtestesítője volt.

Ahogy telnek a  napok, a hetek...a hetekből hónapok lesznek, esetleg évek...elkezdünk azért ismerkedni...de csak félgőzzel, csak úgy ímmel-ámmal...mintha csak a külvilágnak akarnák igazolást adni arról, hogy igenis minden rendben van velünk...

Belekezdünk de kiadjuk a parancsszót:

Eddig jöjj és ne tovább! Mondom ne tovább!

Azt véljük, hogy ha az eszünkre hallgatunk egy kapcsolat kialakítása során akkor nem érhet bennünket csalódás.

Biztos, hogy kisebb eséllyel mintha a szívünk irányít bennünket...de szeretni, párt választani csak szívvel lehet.

Ha nem engedjük, hogy a szerencsés vagy szerencsétlen illető közelebb kerüljön hozzánk akkor már induláskor halálra ítéltük a vele való kapcsolatot.

Ha összegömbölyödött sündisznó módjára kezdünk bele egy ismerkedésbe akkor az aki próbálkozik hamar feladja mert össze bökdösve senki sem szeretne lenni...

Magunkat védjük ugyan minden káros hatástól de boldogok így sosem lehetünk.

Nem lehet lepattintani minden embert aki vette a fáradtságot és felénk irányította a figyelmét.

Ha csak addig engedjük amíg előre elhatároztuk akkor ő előbb-utóbb megunja és nem folytatja...

Ha minduntalan falakba ütközünk, akkor belefáradunk abba, hogy valakit megismerjünk.

Amíg nincs rendben a lelkünk, amíg nem gyógyultak be szívünkön a sebek addig ne is kezdjünk el ismerkedni, mert csak balul sülhet el egy elkapkodott kapcsolatba belebonyolódni...

Ha pedig nem vagyunk képesek lezárni az elő életünket és mégis valamiféle kapcsolatra vágyunk valakivel akkor be felejtsük el közölni vele, hogy még problémás esetek vagyunk és ne számítson semmi elköteleződésre mert még állnak a védműveink, még a vasbeton bunkerünk falai nem omlottak össze...

Ha neki elég annyi, hogy csak addig és nem tovább akkor még működhet is a kapcsolat, akár még hosszútávon is...

Csak tudja mindenki, hogy mi az amit megengedhet magának és mi az amit elvárhat a másiktól.

Ha azt mondja valaki, hogy:

-Eddig jöjj és ne tovább! Mondom ne tovább!

Akkor tartsd tiszteletben azt a határt amit meghúzott, erőszakkal ne lépj be az ő privát szférájába!

Akkor csak addig közelíthetünk ameddig engedik...ha nem adjuk fel és kitartóak vagyunk meghozhatja a gyümölcsét az a vágyunk, hogy megismerhessük azt aki a falai között éli életét.
Aztán, ki tudja... egyszer csak le is omolhatnak azok a falak és akkor nincs már olyan, hogy ne tovább!
Akkor már csak egy jelmondat lehet!
Együtt és tovább, mindig csak tovább.