Mire lehet jó az amikor valaki elakar tölteni a másik nélkül egy bizonyos, előre meg nem határozott időt?

Miért akar különvonulni a saját kis barlangjába ahelyett, hogy egy élszakába nyúló beszélgetésbe kezdene a másikkal arról ,hogy mi nyomja a lelkét vagy, hogy mi az ami bántja és nem tetszik neki?

Jó-e az, hogy külön idő?

Aki a másik nélkül akar lenni egy olyan élő kapcsolatban ami szinte mindennapi találkozásokról szól és bizonyos mértékben szinte napi szinten érintkeznek de legalábbis kommunikálnak egymással az súlyos problémákat hordoz és azok megfogalmazása helyett homokba dugja a fejét azzal, hogy elbújik egy kicsit a másik elől.

Helytelen választás az amikor nem akarunk találkozni és nem akarunk beszélgetni a közös problémáinkról.

Mert bizony egy élő párkapcsolatban a te problémád az enyém is, az enyém pedig a tiéd is.

Onnantól kezdve, hogy kialakítottunk egy kétszemélyes, belőlünk álló közösséget minden közös, az örömök, a bánatok és a problémák is.

Ha valamelyiket nem osztjuk meg  egymással akkor valami nagyon nincs rendben.

Miért is bújnánk el és egyedül okoskodnánk amikor van egy bizalmasunk akire számíthatunk, aki segítene, akivel addig boldogság vett körül amíg valami nem tetsző dolog vagy érzés fel nem ütötte a fejét?!
Aki azt a döntést hozza, hogy egyedül akar lenni egy ideig az valójában már a szakításon agyal, mert arra lesz kíváncsi, hogy milyen érzést vált ki saját magából és a másikból az, hogy nem találkoznak és kommunikálnak egymással.

Csak még nem határozta el magát...

Ha viszont már agyal, gondolkodik akkor szó sincs már szerelemről, akkor már kifelé tart a kapcsolatból, akkor már "B" tervet sző, esetleg, felbukkant egy új személy az életében aki megzavarta az érzéseit és ezt szeretné magában rendbe tenni.

A lehető legrosszabb megoldás egy felmerült probléma rendbe tételére az amikor nincs megbeszélve, amikor nincs rendbe téve.

Egy kapcsolatban a szeretet, a megbecsülés mellett a bizalom is az ami sokat nyom a latban, az is egy fajta összetartó erő.

Ha nem tárjuk fel párunknak a bajainkat, ha a nem tetszéseinknek nem adunk hangot akkor valójában nem is avatjuk be a saját lelki életünkbe így nem is fogadjuk a bizalmunkba.

Nem szabad úgy lenni a kapcsolatban, hogy nem osztjuk meg a másikkal az érzéseinket vagy a gondolatainkat.

MINDENT meg kell beszélni, még a legkényesebbnek hitt dolgokat is vagy a legapróbb problémákat is.

Szóból ért az ember, nem mindenki gondolatolvasó, nem mindenki tud egyfolytában kérdezősködni.

Azzal, hogy külön időre elvonulunk csak a falat magasítjuk vagy a szakadékot mélyítjük egymás között...

Véleményem szerint és tapasztalataim alapján nem külön időre van szükség, nem az a megoldás, hogy elvonulunk egymástól és nem beszélünk magunkról és a bajainkról.

Az a megoldás, hogy őszintén, tabuk nélkül feltárjuk mindazt amire gondolunk, amit érzünk!!!
Sok ember nem tud kényes dolgokról beszélni vagy egyszerűen nem tudja hol kezdje el, hogy kezdjen bele... Nekik javasolt, hogy ragadjanak tollat, vegyenek elő egy papírt és írják fel az összes gondolatukat és adják fel postán vagy egyszerűen adják oda a másik kezébe.

Régimódinak tekintett de mégis évszázadokig bevált kommunikációs forma volt a papíralapú levélváltás és egyáltalán nem elavult, sőt sokkal személyesebb mint az email vagy egyéb csevegő felület használata...

Tehát ahelyett, hogy elbújunk a másik fél és a problémák elől és gyakorlatilag hátat fordítunk egymásnak válasszuk azt, hogy a szemébe nézünk, hogy beszélünk róla!

Igenis hozzá lehet vágni a másik fejéhez mindent ami nem tetszik, ami helytelen.

Bármi megbeszélhető.

Kényes téma nincs csak kényes ember...

A külön idő nem a kapcsolatért dolgozik.