Lélekről,testről,szívről,emberről

Lélekről,testről,szívről,emberről

Mielőtt megcsalnád...

2018. február 24. - Molnár Csanád

Nagyon sok párkapcsolat alakul úgy, hogy nem mindig szárnyaló, nem mindig felemelő...

Van úgy, hogy már nem nézünk fel a másikra, nem magunk mellé nézünk amikor a társunkra tekintünk, hanem magunk alatt látjuk meg csak őt mintha alattvalónk lenne vagy csak egy elértéktelenedett lény, akit már nem becsülünk, nem tartunk fenn, hanem hagytuk lezuhanni vagy éppen mi magunk löktük le a trónról ahol a korábbi méltó helyét elfoglalta...

Sok esetben alakul úgy, hogy elmúlik a szerelem, elmúlik a korábbi lángolás, nincs már meg a tüze a kapcsolatnak és fázni kezdünk, melegségre vágyunk...

Ha nem sikerül újra felszítani azt a tüzet amivel összekovácsoltuk, eggyé varázsoltuk magunkat, akkor kihűlünk, elhidegülünk, okafogyottá válunk egymás számára...

Vannak akik ilyenkor azt mondják, hogy ennyi volt benne a kapcsolatban és anélkül tovább lépnek, hogy megaláznák a másikat azzal, hogy külső forrásból pótolnák mindazt ami hiányzik az életéből, a párkapcsolatából...

Vannak olyanok is akik nem a szakításban látják a megoldást, nem vállalják azt a kihívást, hogy külön utakon menjenek tovább. Azok azt látják helyes megoldásnak, hogy keresnek vagy beengednek az életükbe egy új embert aki majd pótolja a tüzet, megadja mindazt ami otthon már nincs meg...

Ők azok akik félrelépnek, szeretőt tartanak...

Hosszú az út odáig mire egy párkapcsolat eljut odáig, hogy elvesszen benne minden ami korábban felélesztette és életben tartotta, sok ok lehet ami felróható a másikkal szemben.

Ha nem hagyjuk, hogy simán elmenjünk egymás mellett és elmondjuk mindazt ami hiányzik, ami kevés, akkor az időben orvosolható lenne és ne kerül senki abba a méltatlan helyzetbe amit egy szerető megjelenése jelent...

Aki már nem lát semmit ami ok lenne a közös út folytatásához de nem mer vagy nem tud kilépni úgy a párkapcsolatából ahogy szeretne az vagy benne marad és szenved...vagy befogad egy új embert az életébe aki kitölti az űrt, bepótolja a hiányt...

De mielőtt megtörténne bármi is van bőven idő gondolkodni és cselekedni...

Mielőtt megcsalnád élj egy kicsit az ő bőrében!

Gondold végig,hogy te mit szólnál ha ő lenne az aki az otthoni bajok megoldása helyett azonnal félrekacsintana és másnál, mással élné át a varázst!

Ha korábban őszinték voltatok egymással, akkor ez most természetes, hogy becsapod és hazug vagy vele szemben?

Tudnál-e a szemébe nézni azután, hogy egy boldog pásztoróra után hazamész és találkozol a tekintetével és ha megtudná hol voltál, mit tettél akkor milyen lenne az a szempár ami visszanéz rád?

Mit tett érted, neked az az új ember akivel készülsz megosztani az ágyadat és mit tett az akit éppen megalázni készülsz, akinek épp a szívének célzod a tört?

Bízol a párodban, becsülöd, értékeled őt és a kapcsolatotokat?

Ér annyit az új, hogy felrúgd érte mindazt amit korábban együtt elértetek azzal aki mit sem sejtve vár otthon a kandalló előtt ülve?

Szereted, kívánod egyáltalán a párodat?

Ha igen, akkor miért is mész másfelé?

Ha nem akkor pedig miért nem szakítasz vele még azelőtt, hogy megtennél bármit olyat amivel porba taszítod, megalázod?

Megoldást nyújthat bármire az, hogy mással bújsz ágyba, megoldja-e az otthoni konfliktus helyzetet, hogy mást teszel boldoggá egy kis időre?

Bosszúból csalod meg, hogy elégtételt érezhess azért mert úgy véled, hogy érzéketlen, bunkó módjára viselkedik veled?

Akkor se alázd meg a lépéseddel hanem szakíts vele anélkül, hogy félrelépsz!

Ha netalántán ő megcsalt és ezért akarsz revansot venni akkor se tedd meg, legyél több és értékesebb nála, legyél magasabb rendű, ne alázd meg magad azzal, hogy ugyanúgy és ugyanazt teszed amit ő, és amit te olyan nagyon utálsz és megalázónak tartasz!

Szedd össze magad és gondolkozz, mérlegelj még azelőtt, hogy eljutsz az ágyig! Van rá idő, hiszen a megcsaláshoz nem másodpercek tört része alatt jutsz el! Fektess energiát abba, hogy otthon javítod a helyzetet!

Ha pedig az sikertelen, akkor úgy lépj tovább, hogy már nem vagy benne a korábbi kapcsolatodban és emberhez méltóan lezártad azt!

Az új párod tényleg annyira tökéletes és szuper mint amilyennek eleinte gondolod, tényleg olyan ember mint amilyennek mutatja magát vagy csak a korai stádiumban vette fel a tuti ember álarcát, amit csak azért tett meg, hogy elcsábítson?

Az új ember nem fog-e beszürkülni a vele töltött hétköznapokkal együtt?

Másnap reggel kinéz majd vissza a tükörből? Egy boldog ember fog visszamosolyogni vagy egy céda néz rád gyilkos tekintettel?

Mit fogsz érezni amikor a társad átölel és közelít feléd és megcsókol?

Beszéltél már arról a társaddal ami a lelkedet nyomja, kerestetek már megoldást arra, hogy bepótoljátok otthon mindazt amit kevésnek találsz?

Csak az önbizalmad, önértékelésed javítása vagy szinten tartása érdekében teszed meg?

Mielőtt megcsalnád, gondolkozz, érezz!

Mielőtt megcsalnád, szakíts vele!

Mielőtt megcsalnád, csukd be, zárd be azt az ajtót, add vissza a kulcsot a gazdájának, még résnyire sem hagyhatod nyitva, hogy legyen ahova visszatérned!

Mielőtt megcsalnád, becsüld annyira, hogy megadod neki egyrészt az esélyt a javításra, a tűz újraélesztésére, ha pedig ez végképp nem megy akkor ahhoz, hogy emberhez méltó búcsút vehessen tőled!

Amikor épp megcsalod, akkor ott és abban a pillanatban jusson majd eszedbe ő, jusson eszedbe az a sok-sok minden amit ő adott, amit vele éltél át, jusson eszedbe a vele töltött éjszakák képe és érzése!

Amikor megcsalod ő járjon az eszedben, érezd magadon a pillantását!

Amikor megcsalod lássad magad a tükörben és érezd a szúró tekintetedet a hátadon!

Mielőtt megcsalnád, tedd meg mindazokat a lépéseket amik után már nem megcsalás ha mással vagy boldog!

Búcsúzz el tőle, zárd le a korábbi kapcsolatodat és akkor már nem is kell megcsalnod!

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://molnarcsanad.blog.hu/api/trackback/id/tr3713693660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása