Sokszor vagyunk hűek az életünkben eszmékhez, emberekhez, hithez, valláshoz, munkahelyhez...

Magunkról is elmondhatjuk ugyanezt?

Vállaljuk, hogy kitartunk valaki mellett, mert megígértük, esküt tettünk neki. Eközben ha magunkat háttérbe helyezzük, akkor mit sem ér az egész, nem leszünk boldogok, mert nem rólunk szól az életünk.

Váltani kell, fel lehet oldozni az eskünket, ha az nem váltja be a hozzáfűzött reményeinket!

Miért is kellene valakihez, valamihez hűnek maradni, ha csak azért leszünk azok, hogy neki jó legyen?

Ha nekünk nem jut más, több csak az eskünk, akkor nincs értelme maradni, tovább kell lépni, el kell menni oda, ahol nem csak feladat, teher a hűség, hanem kapunk legalább annyit, mint amennyit adunk.

Lehet kitartani és büszkén elmondani, hogy "bezzeg én hű maradtam hozzá", de akkor vállalnunk kell azt is, hogy nem lesz részünk soha a boldogságból, mert lemondtunk önmagunkról.

Nem a hűségeskü vagy ígéret miatt kell maradni, hanem azért mert úgy érezzük, hogy a legjobb helyen vagyunk, és ennél szebb már nem is lehetne.

Ha egyezik a hűségünk a szívünk vágyaival, akkor semmi gond!
Ha viszont nem, akkor ne máshoz, hanem magunkhoz legyünk hűek, és ragadjuk meg a legelső lehetőséget arra, hogy jó irányba forduljon az életünk!

Légy hű, de legelőször saját magadhoz!
A többi, bármi is legyen csak TE utánad következzen!