Mindenkinek van múltja, előélete, ami tartogat olyan szép vagy éppen kellemetlen élményeket, amik befolyással lehetnek a jelenére és a jövőjére is.

Csak annyira tudja a múltunk rányomni a mostani életünkre a bélyegét, amennyire azt hagyjuk, amennyire megengedjük, hogy beférkőzzön az életünkbe.

A múlt, elmúlt, annak már vége kell, hogy legyen akkor, amikor történt, nem érdemes, sőt nem is szabad teret engedni neki, ott kell hagyni, amikor és ahol történt, nem szabad jelenidejűvé tenni, mert akkor csak azon rágódva nem élhetünk boldogan.

Ha szép volt egy emlék, akkor persze szívesen elidőzünk annak felelevenítésén, örömmel mosolygunk a történeten, de még ez sem töltheti ki a jelenünket, mert akkor nem engedjük meg az élményeknek, hogy most is ránk találjanak.

Ne az emlékeink legyenek az erősebbek, ne ők uraljanak minket, hanem fordítva!

Mi legyünk azok, akik uralkodnak felettük, hiszen most és a jövőben a mi életünkről van szó és nem a múltunkról, nem az emlékeinkről.

A múlt, elmúlt.

A most az van, a jövő pedig lesz. Egyikhez sem passzol a múlton való rágódás, okoskodás, mert akkor megfosztjuk magunkat az élet adta lehetőségektől.

Ami múlt, azzal már csak ritkán és keveset szabad foglalkozni. Törölni nem kell, felejteni nem lehet.

Egy lehetőségünk van, megszabni, hogy mennyit teszünk a múltunkból jelen és jövő idejűvé.

Mi vagyunk az emlékeink urai és nem ők a miénk!