Ha a párkapcsolatunkban nem sikerült kijavítanunk azokat a hibákat, amik miatt az halálán volt, akkor szakítanunk kell és egyedül kell elindulnunk a saját utunkon.

Ha megtörtént egy szakítás, ha megszűnt minden, amitől addig egésznek és boldognak éreztük magunkat, akkor "csak" annyi történt, hogy teljes mértékben felfordult a világunk, minden máshogy lesz, semmi nem lesz a régi.

Lépésről-lépésre kell haladnunk, a szükséges fokok közül nem hagyhatunk ki vagy ugorhatunk át egyet sem, ha elakarjuk érni, hogy újra, akár egyedül is boldog emberek legyünk!

Először mindenki siratja azt, ami elmúlt, ami normális is, mert általában veszteségnek könyveljük el egy párkapcsolatunk megszűnését, elmúlását.

Sírjunk ha úgy tartja kedvünk, ne fojtsuk vissza az érzéseinket! De ne túl sokáig maradjunk abban a gyászidőszakban, ami alatt csak a sírásra van erőnk!

Tudatosan kell figyelnünk kell magunkra, az érzéseinkre és észre kell venni azt a határt, amíg elmehetünk a gyászolásban.

"Csak" a kapcsolat halt meg, ne engedjük meg neki, hogy magával rántson és ne legyen életünk, amit újjá kell építenünk!

Időt kell adni és fordítani arra, hogy a gyász elmúljon, ami el is fog, ha hagyjuk távolodni. Ha nem azzal foglalkozunk ,hogy minden erőnkkel sajnáljuk és sajnáltatjuk magunkat, akkor enyhül, élhetővé válik, míg végül el is múlik a gyász és észre vesszük magunk körül az életet.

Végig kell gondolnunk, meg kell terveznünk az új életünket és azt, hogy milyen elfoglaltsággal tölthetjük meg azt a teret, ami megüresedett, de úgyis értelmezhetjük, hogy felszabadult!

Hasznos, kreatív elfoglaltságot érdemes választani, mert akkor az mellett, hogy lekötjük a figyelmünket, még hasznosnak is érezzük magunkat, a kezünk közül kikerülő saját alkotások elkészültével!

Ne törjük túlságosan azon magunkat, hogy felejtsük el, ami velünk megesett, Erőszakkal úgysem fog menni.

Találjunk minél több szép dolgot az életben, töltsünk minél több időt a szabadban és vidám emberek társaságában, szerezzünk minél több pozitív élményt, amik előbb-utóbb biztosan kiszorítják a maradékait annak, ami a szívünket nyomja!

Nem áll meg az élet, csak lelassul egy kicsit, ha valaki elmegy mellőlünk.

Át kell értékelni, hogy ő valóban olyan nagy volt-e mint amilyennek tartottuk, értelmezni kell azokat a jeleket, amik mellette jelentkeztek és rá kell jönnünk arra, hogy tulajdonképpen ennek így kellett történnie!

El kell engednünk őt is és azt az érzést, amit adott, amitől gazdagabbak lettünk, de nem tarthattuk meg, hiszen nem a tulajdonunk, El kell fogadni a tényt, hogy nem ő nem tartott bennünket, annyira értékesnek, mint amilyenek valójában vagyunk, így nem szabad őutána vágyakozni, hiszen nem becsülte meg azt, amik és akik vagyunk!

Kutyaharapást ne gyógyítsuk szőrével!

Nem szabad bosszúból, vagy elégtétel utáni vágyból új kapcsolatot létesíteni, amivel csak annyit érhetünk el, hogy az önbecsülésünk még lejjebb zuhan!

Nem kell megijedni, félni az egyedülléttől, nincs abban semmi rossz!

Fordítsuk előnyünkre azt, hogy egyedül élünk és élvezzük, hogy azt és akkor csinálunk, amit és amikor akarunk!

Oda megyünk ahova csak akarunk, a mi kezünkben van a saját távkapcsolónk, azt nézzük, amit csak akarunk!

Ha ügyesen talpra álltunk és bátran nekivágtunk az új életünknek, akkor biztosan lesz olyan ember, aki örömmel társul szegődik mellénk!

Nem kell és nem szabad feladni!

Elég ha a kapcsolat halt meg!

Te, ne dögölj bele!