Miért is maradunk az mellett, akivel egyáltalán nem vagyunk boldogok?

Miért nem vagy nehezen váltunk, ha nem érezzük jól magunkat?

Miért nem vagy nehezen lépünk tovább, ha azt érezzük, hogy le és visszahúz?

Miért nem haladunk, miért inkább maradunk?

Mert megszoktuk, lassú átmenettel egyre lejjebb és lejjebb csúszunk, de nem eléggé gyorsan ahhoz, hogy észrevegyük és érzékeljük, hogy igazából nagyon mélyre kerültünk.

Rászoktunk a párunkra, így elviseljük akkor is, ha valóban már szinte semmi nem szól rólunk.

Nehezen tudunk leszokni róla, pont úgy mint a dohányról.

Tudjuk, hogy nem jó, tudjuk, hogy az egészségünket is kockára tesszük minden együtt töltött nap után, de mégsem lépünk ki a szabadba, mert megszoktuk.

Aki nem tud, nem akar, fél változtatni vagy leszokni, az bizony függő, így nem szabad ember, mert más irányítja az életét, ő maga pedig csak a megszokásainak él.

Erővel, akarattal le lehet szokni minden káros szenvedélyről, így a rossz kapcsolatból is van kiút.

Keresni, kutatni kell a megoldást, nem elég akarni és vágyni rá, tenni kell érte!

Aki egyszer megérzi a szabadság illatát, a függetlenség érzését az többé nem fogja elengedni, mert nem csak megszokja azt, hanem megszereti.

A függetlenség alatt nem azt értem, hogy nincs párunk, társunk, hanem azt, hogy nem vagyunk egymással függőségi viszonyban, senki nem ural senkit, csak élünk boldogan, külön vagy együtt, szinte mindegy, a lényeg az, hogy  boldogan.