Lehetne a fenti cím egy találós kérdés is...

De nem az, hanem egy olyan tény, amit mindenki tud, akinek volt már alkalma arra, hogy összehasonlítsa a kapcsolatait.

Ha jó, akkor repülünk, mert szarnyakat kapunk, boldogok vagyunk, olyan energiákat képesek vagyunk megmozgatni, amikről addig fogalmunk sem volt, hogy léteznek, nem törődünk a világgal, nincs olyan akadály, ami nem elehetne átugorható, leküzdhető...

Ha pedig nem jó, akkor mi van, mit és, hogyan élünk át?

Semmi nincs csak hullaszag és kínlódás. Piszkáljuk egymást, mert már csak a hibákat keressük és vesszük észre a másikban, kötekedünk, teszteljük egymást, hogy meddig lehet elmenni a másik bosszantásában következmények nélkül. Nem kapunk semmit, de adni is csak annyit, hogy legyen mit veszekedni, nézőponttól függően.

Nem érezzük magunkat könnyednek, mert csak terheket, feszültséget kapunk, amik miatt magunk is gondterhessé váluk, így pedig nem marad erőnk arra, hogy úgy éljünk, ahogy arra vágyunk.

Ha túl sokáig csak a gondjaink, terheink szaporodnak egy kapcsolatban, akkor olyan sok energiánkat felemészti, hogy a mentális egészségünk veszélyeztetése mellett súlyos betegségeket is begyűjtünk, amik már olyan komoly jelek, hogy nem szabadna azokat figyelmen kívül hagyni.

Ha túl sokáig fojtjuk el a valódi, boldogságot nyújtó vágyainkat, ha nem valósulnak meg az álmaink, ha nem érjük el a céljaink, akkor a lehető legrövidebb időn belül tervet kell készíteni arra, hogy továbblépünk, amit addig kell megtenni, amíg nem késő!

Nem szabad foggal körömmel harcolni csak a kapcsolatért, nem szabad magunkat figyelmen kívül hagyni, amikor elemezzük, boncolgatjuk az egész történetet. Nem csak azt kell figyelni, hogy neki mi a jó, magunkra is rá kell terelni a figyelmünket é fel kell ismerni, hogyha nem jó az egész és csak túl nagy erőfeszítések árán tartható fenn.

Ha a NŐ nem élheti meg a nőiességét, akkor előbb-utóbb olyan betegségektől lesz sújtva, amiben megvalósul mindaz, amit addig cselekedtek ellene, nem fog tudni NŐKÉNT élni, mert nem hagyják, hogy felszínre törjön és ott is maradjon belőle mindaz, amitől ő annak érezhetné magát, aminek született.

Ha egy férfit is csak örökké baszogatnak ( BOCSI, de ennél jobban nem tudtam kifejezni! ), lekicsinyítenek, megtagadják tőle, nem engedik meg neki, hogy FÉRFINAK érezze magát, akkor szépen lassan ha ő maga is hinni fog benne, hogy nem az. Innen már egyenes út vezet a kocsmába, vagy a még annál is súlyosabb szenvedélybetegségekhez.

Mindkét nemnek, mindkét félnek nagyon kellene figyelnie arra, hogy nem mindig az a legjobb hely a világon, nem az a kapcsolat a legszebb, amiben és ahol él!

Annyi önismerettel mindenkinek rendelkeznie kell, hogy felismerjük és meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat és elismerjük, hogy nem döntöttünk helyesen, amiért akkor valakinek igent mondtunk vagy megkértük a kezét.

Tévedni emberi dolog!!!

Beismerni és továbblépni nem az??

Inkább tartsunk ki csak azért, mert azt várja el tőlünk a társadalom vagy a kisebb-nagyobb közösségeink, amiben élünk és közben betegedjünk bele abba, hogy szóba sem kerül a mi, egyéni boldogságunk,

vagy

hagyjunk mindent magunk mögött, tegyük le a terheinket és lépjünk egy nagyot abba az irányba, amerre magunkat és az örömeinket találjuk ha elindulunk feléjük?

Lehet jó, akkor semmi gond nincs és a biztonságunkat egészséggel háláljuk meg.

Ha viszont nem jó és ennek ellenére maradunk, akkor a feszültség oltárán feláldozzuk az egészségünket.