Sok ember azzal kezdi a mondandóját, bemutatkozását a társkeresés során, hogy a másik felét keresi...

Ez alapjaiban rossz közlés, mert csak az keresi a másik felét, aki önmagában nem képez egy egész és oszthatatlan egészet.

Nem a másik felünket kell keresni, amikor egyedül élünk, hanem egy olyan embert kell megtalálni, akivel úgy élhetünk, hogy sem ő, sem én nem megyek át gyökeres átalakuláson, nem érdekeket képviselünk, nem csak a másikért vagyunk együtt, hanem mindenki megmarad épnek és egésznek, így alkotva egy párt.

Nem fél emberként kell kiegészítést keresni, vagy támaszt, aki majd megtart, felemel és a tenyerén hordoz!

Nem azért kell keresni, hogy legyen aki majd megoldja helyettünk a problémákat, aki majd megkönnyíti az életünket.

SŐT, a keresést is úgy kell értelmezni, kivitelezni hogy az nem is keresés, nem szükségből tesszük, hanem ezüst tálcán felkínáljuk magunkat arra, hogy valaki betársuljon egy olyan ember mellé, akinek egyedül is teljes értékű és boldog az élete!

Nem a másik felünket keressük, nem akarjuk magunkat kiegészíteni, pótolni sem akarunk senkit, támaszkodni sem akarunk senkire, a problémáinkat is mi magunk oldjuk meg...

De akkor miért "kell" egy társ ha egyedül is tökéletes az élet?

Nem kell, nincs szükség rá.

De úgy lesz a szép, szebb és legszebb, ha van valaki, akivel megoszthatjuk mindazt, ami bennünk van, ha valakit részesíthetünk mindabból, ami-aki mi magunk vagyunk.

Tehát nem a másik felünk az, amit keresünk, hanem egy olyan embert, aki szintén egész, -még akkor is ha egyedül van- és együtt alkotjuk két egész ember közösségét, együtt, KETTEN leszünk egy pár!