Az egyik legnehezebb érzés az egy kapcsolat megszűnése után az, hogy úgy érezzük magunkat mint egy telefújt zsebkendő, amit használat után kidobtak.

Nincs már szüksége ránk, már nem akar minket az, akiről azt hittük, hogy örökre együtt leszünk vele.

Nehéz ezt megérteni, elfogadni, feldolgozni.

Amikor egy ember valakivel hosszabb ideig van kapcsolatban, akkor megváltozik, részben felveszi a másik szokásait, hozzáigazítja az életét, átalakul kicsit a kelleme, a látásmódja...szóval az ember egy kapcsolat végén vagy után közel sem hasonlít arra, aki a kezdetén volt.

Ha pedig különféle módon, és okok miatt megszűnik a közösség, akkor ott állunk egy idegennel szemben a tükör előtt, hiszen nem ismerjük azt aki visszanéz ránk.

Amikor egyedül maradunk, nem csak az szokatlan, hogy üres a tér, ahova jutottunk, hanem is nagyon nehezen kezelhető, hogy a "ránk ragadt" szokások és az átalakulások miatt nem találjuk azt az embert, aki valamikor egyedül, tisztán, más szokásaitól mentesen élte az életét. Nem találjuk, mert eltompítják azok az érzések, ami az elment félből maradtak hátra... Őt látjuk, halljuk minden nap. De nem csak azért, mert hiányzik, vagy szeretjük, szerettük, hanem mert ő már egy kicsit én, én pedig egy kicsit ő lettem. Bennünk van, örök részünké vált, így a régi énünk elbújt ő mögé...

Azt az állapotot kellene visszahozni, amikor ő még a látóhatáron sem volt, amikor még egyedül is tökéletes volt az élet és jó ismerősként köszöntünk a tükörképünkre!

Nehéz de vissza kell egy kicsit forgatni az időkereket, arra az időpontra, amikor vonzóak, kelendőek, csábítóak, ellenállhatatlanok voltunk!

Vissza kell térni ahhoz az önmagunkhoz, aki tökéletesnek érezte magát!

Le kell tisztítani a fedőréteget, ami, aki az elmúlt kapcsolat másik fele, hogy hozzáférjünk saját magunkhoz!

Nincs szüksége ránk...

Magadra viszont nagyon szükséged van saját magadnak, így hát meg kell találni újra, abban az emberben, akivé alakultál egy boldog, vagy kevésbé örömteli kapcsolat alatt!

Ott vagy magadban, ott él a régi éned is, csak egyelőre nem látszik, mert túl sok emlékkép takarja el a szemed elől.

Ilyenkor jól jön egy kis önzőség, ami ebben az esetben gyógyhatású, semmi és senki nem ér annyit ebben az időszakban mint mi magunk, mert az egonkat kell újraépíteni!

A mellőzöttség érzését váltsa fel egy adag egoizmus, ami nem kártékony, mert nem ártunk vele senkinek, nem más kárára használjuk, hanem magunk felépítésére.

Az énednek csak saját magadra legyen szüksége!

Ha valakinek nincs szüksége rád, az se legyen tragédia, pótold vagy helyettesítsd be őt magaddal, töltsd ki magaddal a nem kiürült, hanem felszabadult helyet!

Egy embernek nincs szüksége arra, akinek nincs szüksége rá!