Senkinek nem kötelező örök életre úgy együtt maradnia valakivel, hogy már nem szereti az illetőt.

Vannak, lehetnek persze olyan körülmények, amik lényegesen megnehezítik a kilépést a kapcsolatból, de ha nagyon akarjuk, ha valóban új életet akarunk kezdeni, minden akadály leküzdhető.

Ha szereted, nem teszed meg azt, hogy félrelépsz, nem csalod meg, nem okolod mindenért, nem hárítod rá az összes felelősséget!

Ha nem szereted, elmehetsz. Mégpedig békével és tisztességgel.

Nem mérgezd tovább a sebet azzal, hogy megalázó helyzetekbe mész bele a gyengeséged miatt, hogy sárba taposod a párod emberi méltóságát a párodnak, aki ugyan mint kiderült mégsem az igazi, de azért ember, aki nem érdemli, hogy összetörd teljesen.

Magadnak sem teszel jót hosszútávon azzal, ha könnyű kapcsolatokban keresed azt, ami otthon már nincs vagy ritka mint a fehér holló. Ha alapból nem vagy ízig-vérig olyan, akinek semmit nem jelent a másik, akinek csak játék az élet, akkor ne tedd meg azt, amitől ma ugyan jobban érzed magad, de holnap vagy azután lelkiismeret furdalásod támadhat!

Súlyos mentális válságba sodorhatod magad, ha szétválás helyett azt a könnyebbnek tűnő utat választod, ami végül is se nem könnyű, se nem boldogító, csak pillanatnyi felüdülést hoz!

Ha nem szereted, akkor állj fel a közös asztaltól és menj tovább a magad útján, de ne alázd meg se őt, se magad azzal, hogy egyéjszakás kalandokkal tereled el a figyelmed, ami nem megoldás semmire, sőt csak bonyolítja az amúgy sem egyszerű helyzetet!

Ha szereted, nem teszed, nem alázod meg sem őt, sem magad.

Ha nem szereted, elmehetsz, oda, ahol már nem tartozol felelősséggel senki másnak a döntéseidért és csak magadnak kell azokról számot adnod!