Sok olyan nem várt esemény következhet be az életünkben, ami felborítja az addigi ritmusunkat, ami megszünteti az eddigi biztonságot, amikor vége lesz annak, amit örök életűnek hittünk.

  Felborul minden, semmi sem úgy folytatódik, ahogy szerettük volna. Ilyenkor nagy stressz ér bennünket, nagy támadás éri a lelkünket, amit különböző képen kezelhetünk.

 Az első reakciónk az, hogy egyedül érezzük magunkat a nagy, új és idegen világ kellős közepén, ami miatt félelmet érzünk. Félünk mindentől, ami új, félünk mindenkitől, aki új, rettegünk attól, hogy majd újra meg fog változni az életünk, mégpedig úgy, ahogy azt mi a legkevésbé sem szeretnénk.

Reagálhatunk a sokkra úgy is, hogy nem csinálunk semmit csak begubózva ülünk és várjuk a csodát, ami nem hoz érdemi változást, csak depressziót kelt életre.

Választhatjuk viszont azt is, hogy elkezdjük tudatosan figyelni magunkat, hogy miként reagálunk az új életünkre, ami egy cseppet sem olyan mint régebben. Nem megy egyik napról a másikra, de meg kell tennünk magunkért azt, hogy visszaállítjuk azt az állapotunkat, amikor még jól éreztük magunkat a saját bőrünkben, vissza kell nyerni a nyugalmunkat!
Ingyen nem fog menni, tennünk kell érte, hogy sikerüljön!

Mivel felborult az eddigi életünk, így elveszve érezzük magunkat, és nem találjuk se a helyünket, se azt, aki mellett biztonságban voltunk.

Őt már nem szabad keresni, ő már nem adja meg azt, amire vágyunk, amire szükségünk van, ő már legyen csak a múlt és annak egy része !

Összeomlott várunkból építsünk egy újat, de ne érjenek égig a falai, csak egy erőd legyen, ahol jól és biztonságban leszünk, amíg ki nem heverjük a traumát, ami ért bennünket! Ne felejtsünk el ajtót, ablakot, nagy kaput beleépíteni, mert ha ezt kihagyjuk, akkor börtönünk lesz, nem biztonságot nyújtó otthonunk!

Ha nagyon fáj, hagyni kell, nem szabad elmenekülni az érzések elől, hagyni kell, hogy a fájdalom kitombolja magát és belefáradjon a folytonos lélekromboló, szívszaggató támadásokba! Erejét vesztve, először csak csökken, míg végül elfogy az ereje, nem fog folyamatosan visszarángatni a múltba és nem fogja tudni a jövőt megkeseríteni azzal ,hogy félelemben tart bennünket.

Első teendő, hogy elfogadjuk azt, hogy ő már nincs jelen és nem lesz itt a jövőben sem!

Utána "csak" annyi a teendőnk, hogy magunkra fordítjuk minden figyelmünket és energiánkat azért, hogy az új helyzetben jól érezzük magunkat, amit úgy érhetünk el, hogy megteremtjük magunknak a nyugalmat, ami azért szükséges, hogy ne érezzük stresszes állapotban magunkat!

Fogadjuk el az új felállást, nyugodjunk meg és éljük az életünket, mégpedig egy ideig csak úgy, ahogy az nekünk a legjobb, a legkényelmesebb, előre meg nem határozható ideig ne legyen senki, aki kizökkent minket az állapotunkból!

Ha már olyan jól vagyunk, hogy a múltban történt események sem tudnak bennünket sem kizökkenteni, sem felháborítani, ha már mosolygunk és hálát érzünk azért, hogy így történt a múlt, akkor lehet csak újra utat engedni valakinek, aki csak erre a pillanatra vár valahol a jövőben!