Sokak számára csak cél, vágyálom az, hogy olyan kapcsolatban éljenek, aminek csak ásó, kapa és a nagyharang vet véget...

Boldogan élni míg meg nem halni.

Valóban szép úgy élni valakivel, hogy minden egyes nap vele kezdődik és vele zárul.

A legtöbb párkapcsolat sajnos már azelőtt véget, hogy igazából elkezdődhetett volna. Nem alakul ki olyan mértékű, szeretet, tisztelet, kötődés egymás iránt, hogy az elég erős legyen ahhoz, hogy a kialakuló problémák ne legyenek átugorhatatlan akadályok. Ha pedig csak akadályok sora az, ami kíséri az utunkat, akkor valaki biztosan belefárad és lemarad vagy simább, könnyebb utat választ a rögös helyett.

 Meddig tekinthető egy párkapcsolat boldognak?

Ameddig él, mert van benne pezsgés, van benne szenvedély, ameddig könnyed, ameddig nem terhes egyik félnek sem.

Ha már csak a gondok megoldása az ami összetartja a párt, akkor nem boldogok, nem párkapcsolatban élnek, csak társak, akik csak valamilyen cél megvalósítása érdekében szövetkeztek és csak azt akarják elérni, csak az lebeg a szemük előtt.

 Ha pedig már nem úgy éreznek egymás iránt, ha már nem úgy tekintenek egymásra, mint valamikor régen, a kapcsolatuk kezdetén és fénykorában, akkor ők már meghaltak egymás számára, így meghalt a szerelmük, meghalt a boldogságuk is. Ők már legjobb esetben csak lakótársak és kollégák, az otthoni munkahelyen...

Pedig boldogan élhettek volna, míg meg nem halnak.

  Ha már nem a szerelem, az egymás iránti kíváncsiság hajtja egymás felé a feleket, akkor nincs szó sem tűzről, sem szenvedélyről, úrrá lesz a megszokás, eltompulnak az érzékek, előtérbe kerülnek az anyagi célok, és a materiális javak elérése... Tárgyi "boldogságban" élnek.

  Ha te már nem tudsz úgy nézni rám mint akkor, amikor a szemeiddel levetkőztettél...

ha már nem tudsz úgy közelíteni mint akkor, amikor még nyíltan, tabumentesen, kíváncsian érdeklődtél...

ha már nem tudsz úgy hozzám érni mint akkor, amikor még simogattak a kezeid...

Ha már nem tudsz olyan lenni mint akkor...meghaltam számomra. Akkor már csak egy tárgy vagyok számodra és csakis idő kérdése, hogy mikor dobsz be a sarokba, vagy dugsz el egy láda aljába vagy mikor viszel le a pincébe egy cipős dobozban...

Ha már nem boldogít a jelenlétem, ha már nem izgulsz órákkal a randi előtt, ha már nem öltözteted a szíved ünneplőbe az érkezésemre, akkor már meghaltam neked és meghalt mindaz, amit én adhattam neked...

Akkor már nem vagy boldog. Akkor már nem érzed jól magad abban a kapcsolatban, aminek én vagyok a másik fele.

   Neked akkor már nem én vagyok a másik feled.

   Meghaltunk mint párkapcsolat, még azelőtt, hogy valóban éltünk volna.

Hiszen csak vágyaink voltak, amikről csak álmodoztunk, de nem valósultak meg.

Nem adatott meg, hogy addig éljünk boldogan, míg meg nem halunk.

Meghaltunk azelőtt, hogy boldogok lettünk volna.

Boldogan élhettünk volna, ha meg nem haltunk volna.

Meghalt az érdeklődés, elnémultak az ajkak, tányérok helyett csak egy szív volt az ami összetört és majdnem megállt.

A szerelem, a szenvedély még nem boldogság, csak egy olyan tűz, ami ha feléled, akkor két ember vágyakozása olyan méreteket ölt, ami elfeledteti velünk a saját egónkat és a másikat lessük, várjuk az alkalmat, hogy annak örömöt szerezzünk, hogy boldoggá tegyük.

  Nem voltunk boldogok, mert nem éltünk, csak a szerelem és a szenvedély volt az, ami kialakult...nem jött létre sem szövetség, sem elköteleződés...nem alakult ki mindenkiben a "veled jobb mint Nélküled" állapot...

Boldogan élhettünk volna, ha meg nem halunk azelőtt, hogy boldogok lettünk volna.

Nem volt se happy, se end...

Csak a semmi és a csend...