Ha olyan ember vagy, aki egyedül nem érzi jól magát, egyedül nem boldog...de igazából akkor sem ha kapcsolatban vagy. Nem érzed elég erősnek magad ahhoz, hogy egyedül is megállj a lábadon? Létszükséglet egy kapcsolat megléte, életfontosságú, hogy legyen partnered?

 Egyedül gyengének érzed magad, egyedül félsz, egyedül szorongásra vagy hajlamos? 

  Ha ezekre a kérdésekre igen a válasz, akkor alacsony az önértékelésed és nem becsülöd magad eléggé...

Félsz a magánytól, félsz az egyedül is kiválóan eltölthető, megélhető időtől, félsz, hogy elhagynak, félsz, hogy újra csalódnod kell valakiben?

  Akkor, igazából nem is szerelem az amit érzel a másik iránt, nem a szíved, hanem a szükség vezérel egy kapcsolatba.

 Létszükséglet, hogy legyen mindig valaki.

  Ha olyan kapcsolatra vágysz mint a szülő és kisgyerek kapcsolata, ha folyamatos megerősítésre, pozitív visszajelzésre, fokozott figyelemre, gondoskodásra, megkülönböztetett bánásmódra, extra biztonságos légkörre vágysz és mindezeket mástól teszed függővé, akkor magadat tőle tetted függővé.

 Nem teszel mást, mindig rohansz hozzá, mindig csak vele akarsz lenni, csak akkor vagy jól ha együtt vagytok, ilyenkor nem történik más,

   csak futsz utána, egy újabb adagodért.

Csak utána leszel újra jól, amikor kifejtette a kellő hatást és te elkábulsz, lebegsz mint a drogosok egy dzsointtól...

 De ez nem szerelem, nem is ragaszkodás, csak fóbiás félelemtől vezérelt kapaszkodás, nehogy magadra maradj, nehogy ne legyen több adag...

 Még akkor is képes vagy maradni egy kapcsolatban, amikor az már nem hoz számodra elég örömöt, sőt akkor is ha egyáltalán nem. Akkor is maradsz, amikor egyik megaláztatás ér a másik után, nem kapsz szeretetet, nem kapsz megbecsülést, hiszen csak szánalomra méltó vagy, apró szeretetmorzsákat rágcsálva telik az életed... és már le is térdelsz előtte egy újabb adagért...

  Megalázod magad, a kevés önbizalmad sincs már meg...már csak azt látod magad előtt amire vágysz.

  Csak egy kis szeretetre vágysz, csak egy kis megbecsülést szeretnél kiharcolni, csak egy csókot szeretnél kapni...de ez nem több

csak futás utána, egy újabb adagért.

  Szinte természetes következmény, hogy előbb-utóbb belefáradnak a cipelésedbe, a sajnálatodba és ha szerettek is valamikor, szakítani fognak veled...

  Te pedig még jobban összetörsz, hiszen az hagyott el, akire te mindened feltetted, mindened odaadtad, ami nem volt már több, csak a könyörgésed.

 Nem tudsz mást csinálni, nincs másra erőd...már futni sem tudsz...sőt lépni sem...előtte fekszel, már valódi fizikai fájdalmaid vannak a hiánytól, de hajt hozzá a hiány, a támogatásra vágyakozás...

Már nem futsz utána...ott fekszel előtte, saját romjaid által betemetve...nincs sem erőd, sem akaratod, sem értéked, már csak könyöradományokból tartod fenn magad...

Ha pedig odavetnek eléd egy adagot, akkor már semmi bajod, szépnek hiszed az életet...de csak addig, amíg ott van, amíg szoríthatod a kezét...

Ha csak annyit tudsz mondani, amikor el akarnak hagyni, hogy " ne menj el, mert szükségem van rád"...már véget is vetettél neki...

  Ne akard maradásra késztetni csak azért, hogy legyen kinek könyörögni, hogy legyen ki előtt megalázkodva hason csúszni, hogy dobjon meg egy újabb adaggal...

   Ha nem állsz fel, ha nem fordítasz hátat a régi és gyenge önmagadnak, akkor kapcsolatfüggő vagy...minden boldogságot, minden örömöd a másik féltől teszed függővé.

  Így soha nem fogsz boldog és szeretettel teli életet élni, mert semmi egyebet nem csinálsz...csak ott lihegsz a nyomában...csak könyörögsz, és

csak futsz utána, egy újabb adagért.