Azt szerintem mindenki tudja, hogy párosan szép az élet.

Jó egyedül is élni, mert ha nincs éppen társunk, mi magunk akkor is teljes értékű emberek vagyunk.

Egyedül is boldog életet élhetünk, annak ellenére, hogy nincs senkink.

Nem a párunk tesz egésszé, ő "csak" hozzátesz még valamit és fokozza az örömérzést.

Fontos dolog, hogy az egyéni vágyaink beteljesüljenek a párkapcsolataink során, hogy elérjük azt az érzést, hogy párosan szép legyen az élet.

Ha egy olyan kapcsolatunk van, amiben mi magunk nem vagyunk boldogok, ha kihasználnak, ha manipuláció áldozatai vagyunk, akkor abból minden teketóriázás nélkül ki kell lépni, mert nem mindenáron kell fenntartani.

Miért is szép párosan?

Szerethetünk-szeretnek,

gondoskodhatunk róla-gondoskodik rólunk,

ölelhetünk-ölel,

simogathatjuk-simogat...és így tovább, sorolhatnám az előnyöket a végtelenségig.

Ezek mind amellett szólnak, hogy legyünk párkapcsolatban.

De ha hiányoznak az alapvető dolgok is, akkor az már nem boldog , csak kapcsolat.

Nem kell mindenáron fenntartani.

Mert egy rossz párkapcsolat nem méltó arra, hogy megőrizzük, egyedül sokkal jobb, sokkal boldogabb az élet.

Egy kapcsolat sem ér annyit, hogy áldozattá váljunk, vagy egy manipulátor játékszerei legyünk!

Magunkat nem dobhatjuk oda valakinek, úgy mint kutyának a vacsoráját, hogy kénye-kedve szerint rágódjon a csontjainkon...

Meg kell tartani mindazt, ami élteti az egészet és mindazt amitől boldognak érezzük magunkat!

Nem mindenáron kell fenntartani.

Ha a mérleg nyelve túlzottan és tartósan a kötelezettségek oldalára billen, akkor az a kapcsolat már csak a terhekről szól...akkor az már nem nevezhető sem önfeledtnek, sem boldognak...csak eszközök lettünk valakinek a kezei között...

Neki jó, mert kiszolgáljuk, megvalósítjuk azt amitől ő jól érzi magát...de mi elvesztünk valahol félúton.

Párban szép az élet.

Na de mindenáron benne kell maradni egy kapcsolatban?

Na de mindenáron azon az úton kell maradni, amelyiken együtt elindultunk?

Csak azt az árat fizessünk meg érte, amennyi éppen szükséges, amennyi még éppen elegendő.

Nem adhatjuk oda magunkat teljesen, nem áldozhatjuk fel magunkat a kapcsolat oltárán.

Csak azon az áron tartsuk fenn, ha teljes mértékben azt nyújtja amit kell nyújtania ahhoz, hogy nekünk magunknak tök jó legyen!

Ha terhes, ha kihasználó, ha csak más érdekeitől vezérelt, ha nem önfeledt, akkor nem vagyunk kötelesek sem ápolni, sem erőszakkal fenntartani.

Párban szép az élet.

Na de mindenáron?

Aki bármennyit megad azért, hogy fenntartson egy párkapcsolatot, annak ellenére, hogy már nem boldog benne, az túl nagy árat fizet érte, mert ő maga soha nem lesz boldog mindaddig, amíg a kapcsolat fontosabb neki saját magánál.

Nem mindenáron, és még csak nem is kell fenntartani semmit, ami nem jó!

Miért is, és kinek áldoznak fel magunkat, miért is fontosabb nálunk ő és a kapcsolat, mit ad ő és a kapcsolat, mi az amitől

párban szép az élet?

Ha nem nyújtja maradéktalanul azt, hogy párban szebb mint egyedül, akkor jusson eszünkbe, hogy

egyedül is szép az élet

és merjünk lépni egy nagyot, merjük megtenni azt, hogy boldogok legyünk!

Mert párban szép az élet, de nem mindenáron!