Amikor az ember életében egy szakítás az, ami megváltoztatja az életét, az igencsak megterhelő tud lenni, különösen akkor ha nem ő volt az, aki akarta a változást, változtatást.

Nem egyszerű dolog, úgy folytatni az életet, hogy nincs már ott az aki egészen addig a pillanatig, kitöltötte az életet.

Kifejezetten nehéz, de az ember kiheveri, és alkalmazkodik az új körülményekhez, hiszen képessége van az alkalmazkodásra.

Teljesíti a rá kimért feladatot, és újra tudja kezdeni az életét, elfogadja, hogy nem ő volt az akit neki rendelt a sors.

Na de...

mi van akkor ha egy nárcisztikus jellemvonással megáldott emberrel volt kapcsolatban?

Mert ugye egy "sima" szakítás után tudunk változni, változtatni, alkalmazkodni, elfogadni...a lényeg az, hogy tudunk, mert akarunk. Van akaratunk, nem lett belőlünk más ember, nem változtunk meg a léyneges tulajdonságainkat tekintve.

De amikor az ember egy nárcisztikussal van, akkor olyan mértékű változáson megy keresztül, aminek a végén egy egészen más ember lesz a végeredmény, mégpedig a lehető legrosszabb értelemben véve.

Ugyanis a nárcisz az átalakítja a partnerét olyanra, amilyenre neki a legjobban tetsző, folyamatos érzelmi manipulációi által ledönti a sárba, kiöli belőle az önbecsülés legapróbb csíráit is, így eléri azt, hogy a társából csak annyi marad, mint egy elszívott cigarettából csak maradhat...

Kb annyira is becsüli...ami még nem is volna katasztrófa...a legnagyobb baj az, hogy az áldozat is kb annyira értékeli magát mint egy lerágott csont...

Nem marad se önbecsülés, se normális énkép, se önálló akarat, sőt semmilyen akarat, se éntudat...

Ami az emberből marad a nárcisz után, az csak pont annyi, hogy megmaradnak az életben tartó funkciók...mutat életjeleket, hiszen lélegzik, nem csak egy egyenes vonal az EKG-ja...eszik-iszik...de semmi több.

Nem marad belőle annyi, hogy önálló és helyes döntéseket hozzon, mert szabad akarata nem maradt, nem maradt belőle annyi, hogy eltudja fogadni a változást, hogy átértékelje a volt kapcsolatot, nem maradt belőle annyi, hogy alkalmazkodni tudjon a megváltozott élethez...nem maradt belőle semmi, csak egy darab húskupac, némi csonton...kiölt lélekkel, megsemmisült önértékeléssel.

Ha viszont az emberből nem maradt semmi olyan, ami ahhoz kellene, hogy a további élete ne csak kínlódással, ne csak a múltba való görcsös ragaszkodással teljen, akkor, hogy vitelezze ki azt a projektet, ami arról szól, hogy ő újra teljes értékű ember legyen?

Lehet-e újra boldog az ember, amikor átnyomták egy húsdarálón?

Lehet-e újra teljes értékű ember az, akit sárba fojtottak?

Fel lehet-e újra építeni azt, amit egy nárcisztikus lerombolt?

Mindhárom kérdésre, igen a válasz!

Az a lényege a feladatnak, hogy semmit se úgy csináljunk mint vele, semmi se úgy legyen, mint ahogy neki tetszene!
Mindent, a legapróbb dolgainkat is úgy és csak úgy csináljuk, ahogy saját magunknak a lehető legkényelmesebb, ahogy a lehető legjobbnak érezzük!

Meg kell találni a boldogságot, a szabadságot, az önfeledtséget azután, hogy örökre elveszettnek hittük, sőt szinte tudtuk!

Új élet vár ránk, a régit nem elfelejteni kell, hanem úgy kell visszatekinteni rá, mint egy rémálomra, amiből szerencsére felébredtünk!

Nem szabad jövőnket összehasonlítani semmivel, senkihez ne mérjük magunkat, töltsük ki a felszabadult helyet olyan időtöltésekkel, amik teljes mértékű szabadság, és boldogság érzetet adnak!

Először nem foglalkozzunk tudatosan azzal, hogy fejlesszük az önértékelésünket, ne analizáljunk semmit és senkit!

Először csak azt tehetjük, hogy eltereljük a figyelmünket, másfelé irányítjuk a gondolatainkat.

Kiváló lehetőség odamenni, ahol nincs más csak csupa természetesség, ahol nincs más csak színtiszta harmónia.

Mert pont erre és csak erre van szükségünk ahhoz, hogy lehiggadjunk, hogy ne stresszeljünk és magunkban is békességet érezzünk.

Ahol minden érdekmentes, és nincs semmi kényszer, nincs semmi alakoskodás, az maga a természet a maga tökéletességével és harmóniájával együtt. Ki kell menni a szabadba és le kell lassulnunk a természet tempójához, kiválóan el lehet lazulni ott, ahol béke van, ott ahol nem csak magunkra tudunk figyelni.

Sportolhatunk is, lehetőleg minél többet! Tűzzünk ki olyan célokat, aminek elérése sikerrel tölt el, így az önértékelésünk egyre jobban helyreáll és az elesettség érzetét felváltja az önbecsülés.

Tervezzük meg a napjainkat, hétvégéinkre csináljunk programokat, hogy a múltnak még csak helye se lehessen az időnkben!

Mindez arra jó, hogy tartalmasnak érezzük az ő utáni új életünket...

Ugyanis akkor amikor kikerülünk egy nárcisz bűvköréből, új időszámítás kezdődik.

Amikor felszabadulunk, mert már nincs benne a mindennapjainkban a spekuláció, a manipuláció, akkor csak magunkra szabad fordítani minden időnket!

Amikor ott állunk azok a romok között amik maradtak hajdan erős várunkból, akkor először kilátástalannak érezzük  a ránk váró feladatot...

Először ne akarjuk azt, hogy újra szép várat építsünk, túl hamar ne tervezzünk nagyot!

Elsősorban csak annyi teendőnk lehet, hogy szétválogatjuk a köveket, osztályozzuk azokat...kicsik erre, nagyok arra és így tovább.

Amikor sikerült letisztítani a régi habarcsot is róluk, és szépen felkupacolva állnak előttünk, akkor azokra már nem romként, hanem a jövő építő köveiként tekinthetünk. Mert azok is, már nem romok, hanem egy vár kiváló minőségű építő anyagai.

Nem a régi alapokra kell az új énünket felépíteni, újat kell kitűzni, és szépen el kell kezdeni a falazást. Új várunk nem egy rideg rablólovag vára lesz, hanem egy csillogó-villogó királyi palota, aminek mi magunk vagyunk az építő mesterei és a végén ott állhatunk a csúcsán és örülünk, hogy már nem a régiben élünk.

Minden olyan cselekedet ami örömmel tölt el, az egyben gyógyír a bajunkra. Kiváló orvosság tudatosan vidám dolgokkal felvidítani magunkat, csak azzal foglalkozzunk ami mosolyt, nevetést eredménye!

Minden jó, ami miatt előre nézünk, ami miatt felfelé szegezzük a tekintetünket, figyelmünket.

Tehát, amikor egy nárcisszal ér véget egy kapcsolatunk, akkor csak egy számit!

MI MAGUNK!

Mindent csak magunknak rendeljünk alá, tudatosan figyeljünk még a testtartásunkra is, legyünk délcegek, legyünk elegánsak, csinosak!

Méregtelenítsünk, mégpedig a szó legszorosabb értelmében!

Ne tartsunk haragot magunkban a másik iránt, ürítsük, tisztítsuk ki az elménket, őt ne tároljuk, szabadítsuk meg tőle az életünket!

Csak magunkra figyeljünk, csak azt cselekedjük, amitől jól érezzük magunkat!

Fel lehet építeni újra azt, amit egy nárcisztikus lerombolt!

Mindent fel lehet újra építeni, mindent újjá lehet varázsolni!

Teljes értékű életet is élhetünk azután, hogy magunkra maradtunk az életünkkel és az érzéseinkkel!

Mantrázzuk magunkban, hogy Jó vagyok, értékes vagyok, becses darab vagyok, szerethető vagyok, szép az élet, minden szép a világban, sőt az enyémben a legszebb, minden rendben van!

Ha kikerültünk egy nárcisszal lévő kapcsolatból, akkor a legfontosabb az, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy őt nem elveszítettük hanem, hogy megszabadultunk tőle!