Amikor az ember újra és újra csak a csalódásokkal gazdagodik a kapcsolatai során vagy újra és újra csak kezdődik, de nem folytatódik, akkor hajlamos lesz arra, hogy negatív beállítottságú és bizalmatlan lesz az elkövetkezendő kapcsolataiban, legalábbis azoknak a kezdetén.

Nagyon sok esetben nem bízunk már az új emberekben...

Belekezdünk velük az ismerkedésbe, de róluk már csak a rosszat tudjuk feltételezni, hiszen olyan sokszor kellett már csalódnunk.

Nem tehet róla szegény, de mégis ráaggatjuk a megbízhatatlan vagy a komolytalan jelzőt...

Nem ő az oka, hanem a régiek...

Azok miatt lehetséges az, hogy ott van előttünk egy játszma és érdekmentes ember...aki nem akar mást csak minket...de mégsem tudunk neki örülni, mégsem alakul ki irányában a kellő bizalom, ami kellene a folytatáshoz.

Ha pedig nincs bizalom, akkor szeretet sem lesz...marad a testiség.

Ha nem tudunk beleszeretni az illetőbe a korábbi sérelmeink miatt, akkor nem is fogunk tudni elmélyülni sem benne, sem a kapcsolatban.

Pedig ő mindent megtett, nem játszmázik, nem alakoskodik...de mi mégsem tudunk hinni neki, nem bízunk benne...

Csak annyit tudunk mondani és ismételgetni mint valami mantrát, hogy

Bocsi, de túl jó vagy, hogy igaz legyél ...

Szegény lélek...nem érti, hogy miért nem bíznak benne, nem tudja miért nem hisznek neki, hogy ő igenis csak magát adja, nem hord álruhát, nincsenek hátulról jövő szándékai...csak szeret(ne)...de nem tud, mert nem hagyják.

Ha pedig valakivel már akkor bizalmatlanok vagyunk, amikor még éppen csak kezdjük megismerni, akkor lehetetlen, teljesíthetetlen feladat elé állítjuk, nem fog tudni szeretni, mert nem hagyjuk.

A falaink azok, amik tehetnek az egészről.

Mivel azokat mi építettük, nekünk is kell lebontani!

Nem lehetünk örökre bizalmatlanok, nem mondhatjuk minden becsületes szándékú embernek, hogy

Bocsi, de túl jó vagy, hogy igaz legyél!

Még akkor sem ha jó okunk van mindenkiről azt feltételezni, hogy ő is csak azt akarja, neki is csak a test kell, lélek és szív nélkül!

Nem mindenki rossz vagy hazug!

Akkor ő az volt vagy ők azok voltak!

De a múltban történt eseményeket nem szabad áthozni a jelenbe!

A múlt csalódásait nem szabad a jelenben megbosszulni valakin, aki pedig olyan őszinte érzelmekkel közeledik, hogy szinte hihetetlen...

De csak szinte.

Nem az új ember az akiben csalódnunk kellett, nem az új ember az, aki összetörte a szívünket!

Akkor pedig miért is feltételezzük azt, hogy ő nem is lehet igaz!

Azért, mert bizalmatlanok vagyunk már minden ember iránt...

Bocsi, de túl jó vagy, hogy igaz legyél...

Mondjuk neki és éreztetjük vele...

Szeretnénk ha végre szeretnének, szeretnénk, ha végre szerethetnénk...

De a bizalmatlanságunk az ami megakadályozz azt, hogy az új ember közelebb kerülhessen...

Ő pedig igenis igaz...

Csak rosszat gondolnak róla...

Amíg nem tudjuk a múltat letenni, amíg nem tudjuk a múltban történt sérelmeket örökre begyógyítani, addig még véletlenül se kezdjünk bele semmiféle új kapcsolatba, mert csak a rossz lesz az, amit feltételezhetünk őróla...és hibásan azt hisszük, hogy túl jó...és nem is igaz....

Túl jó, mert már olyan mértékben elhidegültél az emberektől ,hogy minden szép egyből sok(k) is...hogy minden ami jó, egyből hihetetlen is...minden ami boldogító lenne, egyből ijesztő is...

Megrémisztenek az őszinte érzelmek és így lepattintod magadról azt aki azokat adná és csak annyit tudsz neki mondani, hogy

Bocsi, de túl jó vagy, hogy igaz legyél!