Minden párkapcsolat azon áll vagy bukik, hogy a benne lévő felek, mennyire kapják meg mindazt amit meg kell kapniuk ahhoz, hogy jól érezzék magukat és teljes mértékben önfeledten élvezhessék egymással, egymást.

Csak akkor lehet hosszútávon egy párkapcsolatban boldogságban élni ha az adok-kapok megközelítőleg egyensúlyban van, senki sem ad annál többet, mint ami már fárasztó, senki sem kap soha annál kevesebbet, mint ami még pont elég a másik iránit érzelem fenntartásához.

Ha valaki folyton csak ad, és semmi viszonzás, akkor neki onnan mennie kell(ene) mert előbb-utóbb el fog fogyni ő maga, mert saját magát teljes mértékben odaadta, de őt nem táplálta semmi és senki, csak használták, ki és elhasználták.

Ha valaki nem ad, de kapni nagyon szeret, az csak és kizárólag érdekből van valakivel...csak azért marad, mert élvezi, ahogy kiszolgálják, ahogy ellátják, ahogy megkönnyítik az életét.

Egy boldogító párkapcsolatban nincs helye az alá és fölé rendeltségnek...

Kell, hogy valaki kicsivel jobban irányítson, kell, hogy valaki kicsivel többet nyomjon a latban...de nem zsarnokként, nem diktátorként, hanem mint egy bölcs király, vagy mint egy falkavezér, akire örömmel hallgatnak, örömmel állnak ki mellette és érte.

Egyenrangú felekként kell mindenkinek megélnie a kapcsolatot.

Vannak emberek, akik képesek jobban szeretni a párjukat még önmaguknál is...

Ők azok, akik áldozat szerepbe is esnek...

csak az a cél lebeg a szemük előtt, hogy a párjukat boldoggá tegyék, saját magukat is feláldozva...teszik ezt akkor is, amikor már réges-régen úgy élnek, hogy teljes mértékben egyoldalú minden olyan, ami a szeretet kategóriába sorolható...csak egyoldalú minden megnyilvánulás.

Akik saját magukat már nem szeretik, nem tudják annyira szeretni, hogy a saját vágyaik is ki legyenek elégítve, azok tulajdonképpen nem is a párjukat, hanem a kapcsolatot szeretik, annak élnek...

Mindent bevetnek azért, hogy egyben maradjanak, és ne kelljen átélniük egy szakítást vagy egy válást, annak minden borzalmával együtt...félnek magukat kitenni egy olyan változásnak, ami előre nem látható, de sejthető mértékű stressz lehet az életükben...ők azok akik jobban szeretik a másikat...

Nem a párjukat...nem magukat...csak a kapcsolatot.

Szolgálnak...kiszolgálnak...kiszolgáltatottá válnak, mert magukat mindig háttérbe helyezték, se semmi nem volt fontos ami magukról szolt volna.

Akik beleesnek abba a csapdába, hogy alárendelődtek a másiknak, azok nem élnek teljes életet, mert róluk szó sincs olyankor amikor a boldogság kerül szóba.

Aki viszont magát szereti jobban a párjánál, az kihasznál mindent és mindenkit azért, hogy ő tök jól érezze magát.

Kihasználja, hogy a másik felett van rangsorban, kihasználja, hogy a másik gyengesége által kerülhet a dobogó legfelső fokára...

Kap...kap...kér...kér...és megint csak kap.

Ő ezért cserébe mindössze annyival áll elő, hogy nem hagyja el a másikat.

Nem azért mert szereti!

Nem azért mert becsüli!

Nem azért mert tiszteli!

Finoman szólva magasról sz.rik arra, hogy mi van a másikkal, nem is ismeri, csak együtt él vele...csak annyit tud róla ami kötelező...néha-néha elszór előtte egy kis (tévesen) szeretetnek vélt morzsát...néha-néha, újra-újra elhiteti a másikkal, hogy márpedig ő szereti...az meg szerencsétlen elhiszi.

De csak azért dől be az édes szavaknak, mert jobban szereti saját magánál.

Nem őt...a kapcsolatot. Amit sajnál felrúgni, amiből fél kilépni.

Szeresd úgy mint önmagad!

Se jobban, se kevésbé!

A párodat, pont annyira kell szeretned mint saját magad!

Ha magadat szereted, ha van normális szintű önértékelésed, önbecsülésed, akkor a párodat is pont úgy fogod szeretni mint magadat, se jobban, se kevésbé.

Ha úgy szereted mint magad, akkor nem leszel a szolgája, nem rendeled alá magad neki, nem lesz belőled szexrabszolga vagy szeretet morzsákkal is jól lakó, gyámolításra vágyó kis nyomorék...nem fogod egy kis mű szeretetért odaadni az önbecsülésed, nem fogod hagyni, hogy letörjék az önértékelésed és nem válsz szeretet kurvájává senki emberfiának.

Csak annyira szeresd mint magad!

Egy fikarcnyival sem jobban!

Mert akkor urat szereztél magadnak és nem társat!

Ha viszont a párodat, nem szereted annyira mint magadat, akkor nem fogsz tudni felnézni rá, nem fogod felismerni a benne lévő embert, nem fogod elismerni őt mint embert.

Ha a párodat magadnál kevésbé szereted, akkor nem egyenrangú partner lesz az életedben...nem is lehet az, mert magadat fogod előtérbe helyezni...ő pedig csak magad után fog következni...majd...talán...de valószínű, hogy soha.

Ha nem szereted a párod úgy mint önmagad, akkor gratulálok...szert tettél egy cselédre...sikerült úgy leszerződtetned egy szolgálót, hogy a bérezésről, viszonzásról szó sem esik...hiszen egyoldalú az egész...

Ha a párodat nem szereted annyira, mint magad...akkor őt egyáltalán nem szereted!

Ha bántod, nem szereted!

Ha lenézed, nem szereted!

Ha megalázod, nem szereted!

Szeresd úgy mint önmagad!

Szeresd úgy mint önmagad, és nem bántod!

Szeresd úgy mint önmagad, és nem nézed le!

Szeresd úgy mint önmagad, és nem alázod meg!

Ha úgy szereted, mint önmagad, akkor azt és úgy adod, ahogy te is szeretnéd...

Szeresd úgy mint önmagad!

Se jobban, se kevésbé!

Ne szeresd jobban magadnál, hogy ne legyél a szolgája, cselédje, háziasszonya...szeretetmorzsákon rágódó ház kedvence!

Ne szeresd magadnál kevésbé, hogy ne legyél a diktátora, hogy ne legyél a zsarnoka, aki parancsokat osztogat és hajtat végre...mindezt úgy, ahogy neked...ahogy csak neked jó...mindenki más csak végrehajtó, kivitelező...

Szeresd úgy mint önmagad!!! Csak úgy szeretheted!

Se jobban, se kevésbé!