Semmi nem olyan szép mint a természet, semmi sem olyan könnyed mint a természetesség!

Minden ami mesterséges, az már csak egy gyártmány, egy alkotás, minden ami mesterkélt az már csak egy játszma szüleménye.

Minden ember keresi a természetet, a természeteset, mert ott érzi magát úgy, hogy megbékél, megnyugszik, ellazul, kiszabadul a mesterséges élethelyről.

Minden ember éhezik a természetességre, mert akkor érzi jól magát igazán, ha nem kell érdekből cselekednie, ha nem kell elvárásokat teljesítenie, ha nem kell álarcokat viselnie.

Vágyunk a természetbe, az kívánjuk, hogy legyen mindenki természetes, de sokan mégsem adják a természetes énüket, meghazudtolják önmagukat és csupán az érdekeik alapján lesznek együtt valakivel.

Nem lesznek természetesek, mert egy olyan szerepet testesítenek meg, amivel elérnek egy bizonyos célt, valakinek megfelelővé akarnak válni.

Nem maradnak meg a maguk természetességénél, mert csak azt a szerepet játsszák el, ami a másiknak tetsző, így nagy energiát fektetnek bele abba, hogy megfelelőnek látszódjanak...nagy energiát fektetnek abba, hogy a kép ami látszódik tetsszen a valakinek.

Nem tudnak természetesen viselkedni, nem tudnak könnyedén, önfeledten benne lenni a kapcsolatban mert a szerepük az előbb-utóbb olyan energia veszteséggel jár, hogy teher lesz számukra minden ami a kapcsolat fenntartásához szükséges, így vagy szakítanak idő előtt vagy lazítanak a hurkon, ami fojtogatja őket...veszni érzik azt az arcot amit mutattak...és félnek attól, hogy nem bírják tovább játszani a szerepüket, ami minden de nem természetes.

Semmi sem tölt fel úgy mint a természet és a természetesség.

Minden a helyén van, minden rendben van, minden olyan békés, harmonikus...mert természetes.

Sokan amikor kapcsolatot kezdeményeznek, akkor megszeretnének felelni annak, akivel lehet valami, ha bejövünk neki...

Amikor valakinek nem vagyunk már akkor megfelelőek, amikor ismerkedni kezdünk, annak csak úgy válunk optimálissá ha alakítunk magunkon valamit, ha levágunk egy-két szeletet, vagy éppen magunkra kell tenni olyan tulajdonságokat, amik kiváltják a tetszésnyilvánítását...tehát átalakítjuk magunkat, ami már nem is lesz természetes, nem maradunk önmagunk.

Kialakul ugyan a kapcsolat, ideig-óráig működik is úgy, ahogy...de egyre inkább terhes lesz, egyre inkább úgy érezzük magunkat ilyen esetben, hogy valami nem jó...örülhetnénk mert van kapcsolat, de elmarad az a felszabadító, könnyed, önfeledt érzés, amit éreznünk kellene, amikor párkapcsolatunk van...elveszett a természetes önmagunk.

Neki jók vagyunk...egy ideig...magunknak viszont nagyon nem.

Sokan olyan nagyon szeretnének már maguknak egy párkapcsolatnak nevezhető közösséget, hogy belemennek a játszmákba, felveszik az álarcot és elvesztik a valódi, természetes lényüket, csak megfelelési kényszer hajtja őket...minden erejükkel fenntartják a párkapcsolatot, mindent így magukat is alárendelik azért, hogy a szerep eljátszása legyen az első számú, a legfontosabb projekt.

Nem is lesznek, nem is tudnak boldogok lenni, mert elfáradnak majd valaki mellett, aki nem is ismeri őket igazán, nem is tudja róluk, hogy milyen az amikor természetesek.

Ilyenkor történhet meg olyan, hogy sok évet leélnek együtt, aztán amikor borul a bili, elválnak...akkor derül ki, hogy ők valójában annyira különböznek, annyira nem olyanok mint amit eljátszottak...

Belefáradva, megtörve kerülnek ki a kapcsolatból, belefásulva szabadulnak meg azoktól az energiarabló kapcsolatoktól, amiben csak azért vettek részt, hogy azt mondhassák, hogy van...de nem természetes.

Természetesen élni, viselkedni csak annyit jelent, hogy adjuk magunkat, azt az arcunkat fordítjuk oda, amin nincs se álarc, se kényszerből ráragasztott mosoly, nincsenek alakoskodások, nincsenek olyan szerepek amik nem mi magunk vagyunk.

Egy önfeledt párkapcsolatban nincs helye semminek ami nem természetes, nincs helye benne se játszmáknak, se álruháknak...

Ami természet ellenes, az már olyan teher lehet, ami csak elvonja tőlünk az energiát, az időt, a figyelmet, mert figyelünk, hogy a szerepet jól alakítsuk és nem arra, hogy mi az ami mindkét félnek jó, szép, önfeledt és természetes.

Nem a természetellenes környezet fenntartása a cél, amikor boldogan szeretnénk élni, mert boldog csak az lehet aki természetesen él, aki nem visel felesleges és súlyos álarcokat, aki nem szenved megfelelési kényszerben, aki nem folytat játszmákat a párkapcsolataiban.

Aki benne marad egy energia felemésztő kapcsolatban, az előbb-utóbb, de biztosan belefárad, boldogtalan ember lesz, mert nem érzi jól magát...jönnek az útkeresések, jönnek az egészségügyi problémák, vagy egyéb pótcselekmények, pótszerek, amik elterelik a figyelmet a boldogtalan napokról és így válnak valóban szürkévé a napok amiket együtt élünk.

Mindent bevetünk annak érdekében, hogy a természetellenes párkapcsolat fennmaradjon, hogy fenntartsuk a látszatot, hogy megőrizzük mindazt amiért annyit dolgoztunk...amiért még önmagunkat is megsemmisítettük.

Megérte?

Semmi sem olyan szép és könnyed, mint a természetesség!

Megéri megsemmisülni?

Megéri feláldozni önmagunkat?

Megéri boldogtalannak lenni?

Megéri szerepjátékosnak lenni?

Megéri itt együtt élni, és máshol-másnál önfeledtnek lenni?

Megéri itt szerepet alakítani, és máshol-másnál szabadon önmagad adni?

Semmi sem olyan szép és könnyed mint a természetesség!

Maradj meg annak aki vagy, maradj meg olyannak amilyen vagy!

Maradj természetes!