Mi marad, mi maradhat fent egy letűnt korból, egy világból ami már csak a múlt?

Mi marad, mi maradhat fent egy kihűlt szerelemből, egy eltűnt kapcsolatból?

Amik maradnak, amiket soha senki nem vehet el tőlünk azok az emlékeink és az érzéseink.

Emlékezünk valakire, aki már nincs velünk és sírunk, mert szomorúak vagyunk az miatt, hogy nincs mellettünk...

Emlékezünk valakire, aki már nincs velünk és mosolygunk, mert vidámak vagyunk,hogy valamikor velünk lehetett...

Két eltérő érzelmi megnyilvánulás pedig akár ugyanaz az ember is lehet aki miatt sírunk vagy nevetünk...

Elviheti valaki a korábbi szerelmünket mert nem a miénk...

De az érzést azt soha nem veheti el tőlünk senki fia...lánya.

Az emlékeink, az érzéseink a sajátunk, minden ami történt a múltban az a jelenben és a jövőben szerves részünket képezi.

Minden korábbi kapcsolat egy emlék csak, amit ha felelevenítünk akkor újra és újra átélhetjük magunkban annak minden jelenetét, mozzanatát, jó és rossz érzését.

Emlékeink arra valók, hogy elrakjuk őket, egy olyan helyre rakjuk ahol nincsenek szem előtt, nem kísértenek folyamatosan, nem mérgezik a jelen tiszta levegőjét.

Emlékeink arra valók, hogy gazdagítsák a lelkünket és nem arra, hogy azok amiket átéltünk megsavanyítsák a lelkünket.

Emlékeink arra valók, hogy mosolyt csaljanak az arcunkra és nem arra, hogy kíntól eltorzuló arcot kölcsönözzenek és könnyeket fakasszanak.

Emlékeink azok mind mi magunk vagyunk...voltunk.

Emlékeink csak egy töredék, egy részlet a múltból...ami akkor és ott történt, de ott is kellene maradnia, ahol és amikor történt.

Emlékeink csak egy filmsorozat, egy szappanopera már levetített részei...már lefutott epizódok...arra valók, hogy csak emlékezzünk rájuk és nem arra, hogy ma is aszerint éljünk és érezzünk, ahogy egykor, régen.

Emlékeink már nem képezik a jövőt, elmúlt események történéseit rejtik magukban.

Emlékeink arra valók, hogy ami fájt azt végérvényesen töröljük, de még a lomtárból is!

Emlékeink arra valók, hogy díszdobozba tegyük őket és olykor-olykor azt kinyitva mosolyogjunk azokon.

Emlékeink már mind múltidejű, emlékeink már voltak...emlékeink nem lesznek, elmúltak.

Emlékeink már nincsenek itt, nem nyomtalanul de eltűnnek.

Emlékeink elhomályosulnak, elfedi előlünk a jelen szépsége.

Emlékeink nem arra valók ,hogy elfelejtsük...hanem, hogy kiértékeljük, feldolgozzuk, lezárjuk és elengedjük.

Emlékeink csak addig kísértenek, csak mérgezik a lelkünket, csak addig nem engednek szabadon

ameddig hívjuk őket, ameddig a jelenbe szeretnénk átültetni, ameddig látjuk és érezzük minden egyes részletét...

Emlékeink csak akkor vannak jelen a lelkünkben, ha még nem zártunk le egy életperiódust, amíg kínos részletességgel fel tudunk eleveníteni minden olyat ami történt...

Emlékeink ekkor még frissek, még fájnak, még be sem hegedt sebek...felszakadnak amikor újra és újra leszedjük a kötést, hogy vizsgálgassuk vérzik-e még a seb...

Emlékeink sebei begyógyulnak, beforrnak és teljesen regenerálódnak, ha gyógyítjuk, ha akarjuk, ha teszünk érte.

Emlékeink ma már egy letűnt idő megöregedett képviselői...köztük van minden, köztük van sebzett, vérző szív...köztük van az összetört lélek, megsemmisült önbecsülés...

Emlékeink között keresendő minden olyan esemény ami boldogsággal töltött el valamikor réges-régen.

Emlékeink között tudnunk kell különbséget tenni, még véletlenül se feszegessük, ny nyitogassuk azt a ládikát amire ráírtok valamikor vörös nagy betűkkel, hogy  VESZÉLYES!

Csak azt a piros, dísz szalaggal, masnival felruházott dobozkát bonthatjuk ki amelyikre cirádás, ékes betűkkel írtuk rá valamikor, ,hogy felbontható egy gyászévnyi múlva!

Ebben a dobozban nincs semmi ami ma már mérgező lenne...ma már letisztul, leülepedett...nincs benne semmi olyan a múltból ami a jelent elviselhetetlenné tenné...

Ebben a dobozban csak szép érzések találhatóak...tisztán szeretet, tisztán tisztelet, tisztán empátia...semmi érdek és játszma...csak szerelem.

Ebben a dobozban nincsenek benne vértől megfeketedett kötszerek, nincsenek benne horcruxok, sem dementorok, de még mumusok sem.

Ebben a ládában van minden ami szép volt, minden ami öröm volt, így nyugodtan nyitva lehet tartani...és a zenéjét csendben hallgatni...

Emlékeink legyenek csak emlékek, ne valódi, jelen idejű érzések!

Emlékeink megfakulnak, porosodnak...megsárgulnak...egyszer csak elillannak.