Vannak olyan helyzetek az életben, előfordulhatnak olyan kapcsolatok amik nem nekünk valók, mert nem érezzük magunkat se jó helyen, se boldognak ott ahol vagyunk és ahogy vagyunk...

Lehet kellemetlen légkör egy munkahelyen, lehet, hogy nem szeretjük amit csinálunk, de lehet egy párkapcsolatban is olyan, hogy nem vagyunk benne boldogok.

Ha már odáig jutottunk, oda fejlődtünk vissza, hogy csak a másik félnek szerzünk örömöt a jelenlétünkkel, ha már csak a másik ember az, aki jól érzi magát, ha már csak a másik fél él boldogan, akkor mi már szóba sem kerülünk, nekünk az már csak egy kényszerpálya, egy eltévesztett útleágazás, amiről rövid úton vissza kell térnünk oda, ahol és amikor ráfordultunk arra az útra ahol épp vagyunk, de nem vezet sehova.

Vissza kell térni a kereszteződéshez, hátramenetbe kell kapcsolni és vissza kell menni egészen odáig, ahol és amikor még boldogok voltunk!

Vissza kell térni saját magunkhoz!

Kényszerből, csak más érdekeit kiszolgálva, csak más érdekeinek eleget téve, csak más vágyait teljesítve nem szabad benne maradni egy kapcsolatban sem!

Ha nem érezzük magunkat boldognak, ha nem vagyunk együtt boldogabbak mint egyedül, akkor hátraarc és csak egy helyes útirányunk lehet...az pedig a hazatérés.

Haza kell térnünk, ami nem mást jelent, mint magunkhoz vissza térünk.

Vannak apró jelek, amik azt közlik, hogy az a kapcsolat amiben vagyunk, már nem is olyan jó...nem is olyan szép...nem is olyan mint amilyennek láttuk vagy mint amilyennek elképzeltük valamikor.

Ha már nem ijedünk meg attól, hogy nélküle élni, amikor már nincs meg az a szívszorító érzés, hogy elveszíthetjük a párunkat, akkor már nincs szerelem. Akkor már nincs is miért maradni.

Ha már nincsenek olyan nagy tervek, nincsenek célok amiket együtt szeretnénk megvalósítani, akkor már nincs se tűz, se erő ami összetarthatja és előre viheti a közös ügyünket...

Ha nincs meg a kellő mennyiségű és minőségű viszonzása mindannak amit adunk, akkor teljes mértékben egyoldalú az egész, az pedig kevés ahhoz, hogy nekünk is jó legyen ott maradni...

Ha csak az egyik fél veszi le az álarcait, ha csak az egyik fél bontja le a falait, akkor nincs meg az őszinteség, akkor nincs intimitás, akkor nincs meg a játszma mentesség, ami ahhoz kellene, hogy megismerjék egymást, így nem fog elmélyülni a kapcsolat...épphogy csak a felszínen súrolják egymást.

Ha már a nagy beszélgetések és építő jellegű viták helyett csak veszekedés van, akkor már több az a dolog amiben nem értenek egyet így nincs meg a közös hang, a közös nézet...így külön kell válni, hog mindenki megélhesse, megvalósíthassa a saját életét, a saját igazát...

Egy kényszerpálya az nem a mi életünk, az más helye, más útja...

Nem rólunk szól és nem értünk van...

Ott mi magunk soha nem leszünk boldogok...

Hiszen kényszerből csak kiharcolni lehet valamit...

Márpedig a szeretet a szerelem se nem kérhető, se nem kiharcolható...

Az vagy jön érdekmentesen  vagy marad ott ahol addig volt...

Ahol pedig nem lehetünk önfeledtek, ahol nem vagyunk boldogok, onnan minél előbb el kell menni!