Sokan, főleg nők panaszkodnak arról, hogy a mai férfiakban nincs semmi küzdőszellem, nincs eltökéltség és nincs elhivatottság.

Joggal teszik mert valóban elkényelmesedett ma a férfiak többsége, de a nők köreiben is megfigyelhető ez a nem kívánatos jelenség.

Az alábbiak mindenkiről szólnak, nőkről és férfiakról egyaránt.

Bizony, elkényelmesedtünk mert nem kell ma már sok olyan dologért küzdeni ami a régebbi időkben akár ember életet is elvehetett.

Nem kell vadászni menni, nem kell becserkészni,elejteni a vadat ahhoz, hogy hús kerüljön az asztalra...elég ha leugrunk a boltba.

Nem kell a nőknek egész napokat azzal tölteniük, hogy bogyókat gyűjtögessenek, szelektáljanak és félre rakjanak.

Készen az ölünkbe hullanak az életfenntartáshoz szükséges dolgaink.

Igaz, hogy megdolgozunk az azok megvásárlásához szükséges anyagi javak előteremtéséért, így küzdünk, de az nem ugyanaz.

Még csak nem is hasonlítható össze.

Dolgozunk...aztán rohanva bevásárolunk.

Nem termelünk, nem tenyésztünk.

Ma azt már a legtöbb esetben ipari mértékben megteszik helyettünk.

Nem vadászunk a legtöbben.

Ma azt már szinte csak úri passzióként tartják számon.

Automata mosógéppel mosunk, nem kell órákat azzal tölteni, nem kell lemenni a patakpartra.

A boltban még kilincselni sem kell...még az ajtó is fotocellás...

Tévénket távirányítóval kapcsolgatjuk fel és alá.

Még az autóink is a legtöbb esetben gombnyomásra nyílnak.

Megszoktuk, hogy szinte semmi tennivalónk nincs az életben a napi szinten művelt munkán kívül.

Ezzel könnyebb az életünk, mert kényelmesebb, hiszen rengeteg időt spórolunk meg magunknak.

Csak az a nem mindegy, hogy mit kezdünk a felszabadult idővel.

Sokan másodállást vállalnak mert vagy muszáj, vagy csak mert még több kényelmet szeretnének az életükbe.

A mai modern világban nagyon is jellemző az, hogy a munkánkon kívül csak olyan tessék-lássék módján élünk és cselekszünk.

Ez a nemtörődömség keményen rányomja a bélyegét a párkapcsolataink kialakítására és azok minőségére.

A kényelmet megszokott, elpuhult emberek azt hiszik, hogy ott is az ölükbe hull a sült gesztenye...és teszi azt úgy, hogy neki még a kezét sem kell kinyújtania.

Sokan az elkényelmesedés miatt úgy vélik, hogy elég egy kapcsolatba annyit fektetni, amennyi ahhoz elég, hogy egymást agyba viszik és ott vége is az ismerkedésnek...sokan azt hiszik, hogy elég az erogén zónáját tudni az illetőnek és már ismeri is a másik felet.

Sokan az intimitás alatt is csak azt értik, hogy " mi  már szexelünk"

Sokan nem küzdenek egy párkapcsolat kialakításáért sem, nem tesznek bele többet, csak annyit amennyit biztosan visszakapnak, ha pedig már mindjárt az elején nem úgy működik, ahogy ők elképzelik akkor vagy azon törik a fejüket, hogy mi a baj a másikkal, miért nem olyan mint én...

Sok esetben pedig már akkor lapátra tesznek valakit könnyedén, amikor még ideje sem volt a másiknak arra, hogy bemutatkozzon tisztességesen...más akkor útjára bocsájtják amikor szinte még csak a kezdőbetűket látták a nevéből és nem ismerik az embert a testben.

Azzal vigasztalják magukat, hogy "nagy a kínálat, bő a választék" , majd keresek másikat.

És kezdődik minden elölről... hülye a másik, gyermeteg-anyuka függő, komolytalan, csak szexet akar...és így tovább szapulják a másik nem képviselőit ott ahol érik.

Ez is a kényelemre vezethető vissza.

Miért könnyebb  a másikban keresni minden hiba forrását?

Mert akkor nem kerülünk kényelmetlen helyzetbe.

Nem kell vennünk a fáradtságot, hogy azt a talpig tükröt kivegyük a sarokból, lepókhálózzuk és belenézve elgondolkodjunk azon, hogy

"ki vagyok én, mit akarok, jó vagyok, türelmetlen vagyok, biztonságos vagyok???"

Sokan a tükröt csak sminkelésre és borotválkozásra használják...így csak a pamacsot vagy a borostát, a felszínt látják.

Nem is gondolnak arra, hogy az a valaki ott szemben az egy érző lény.

Kényelmesebb csak felszínes kapcsolatokat kialakítani és ha nem mélyül akkor könnyebb a másikra fogni mindazt amiért magunk is felelősségre vonhatóak lehetnénk, mivel a vásár kettőn áll vagy bukik.

Sokkal nehezebb úgy belekezdeni egy kapcsolatba, hogy folyamatosan önkritikát is gyakorolunk, hogy két oldalról vizsgáljuk az eseményeket, hogy odaadóan viseltetünk a másik felé.

Nehezebb megnyílva, őszintén ismerkedni, mert akkor le kell venni az álarcot, ki kell jönni a várból és nem elég a toronyból lekiabálni és felhívni valakit egy estére...vagy kettőre-háromra...

Nem csak a mindennapi munka jelenti a küzdelmet, nem csak a vadászat a kihívás, nem csak a bogyó begyűjtése a feladat!

Mindenkinek meg kell küzdenie először önmagával ahhoz, hogy a párkapcsolataiban ne vetélytársat lásson a másikban, hanem egy partnert, akivel egymást boldoggá teszik.

Ne a kapcsolatainkban éljük ki a küzdőszellemünket.

Nem lehet ellenség, de még csak nem is ellenfél sem az akivel ágyunkat, asztalunkat, életünket, szívünket, lelkünket megosztjuk!
 Érte küzdjünk, ne ellene és ne vele!

A kapcsolatainkért, az emberért küzdjünk és ne a szingli létért, ne a gondtalan szombat estékért harcoljunk!